2022. augusztus 26., péntek

Kitüntetés járt a Közszolgálati Kódexért, mennyire tartja be a közmédia?

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

A magyar kormányfő jobboldali helykeresése a nemzetközi porondon új szintet léphet, ha bejönnek számításai az olaszországi előrehozott választásokkal szeptemberben. A posztfasiszta pártot vezető Giorgia Melonival kezdett kapcsolatépítésére azért is felkaphatjuk a fejünket, mert Meloni több elemző szerint a kelet-európai magyar kisebbségek számára mintát jelentő dél-tiroli autonómia kritikusa, így Orbán reálpolitikai érdeke szembemehet a magyar nemzeti érdekkel, a magyar kisebbségek jogainak képviseletével. Davide Zaffi politológust, kisebbségi szakértőt kérdezzük cikkünkben.
 
Állami kitüntetéssel ismerték el a közmédia visszavonuló vezetőjének munkásságát, beleértve ebbe a Közszolgálati Kódex megalkotását is. Dobos Menyhért a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztjáról köszön le, és 2015-ben kezdődött regnálása emlékezetes időszakot hozott az állami média működésében. Írásunkban számba vesszük, hogy mennyire érvényesültek a megrendelőként működő társaság vezérigazgatójának kódexbe foglalt elvárásai a műsorgyártó cég mindennapi működésében és tartalmaiban.
 
Kazettás bombák, felrobbantott állomás
 
Rakétacsapás érte az ukrajnai Csapline kisváros vasútállomását, a több mint húsz halálos áldozat között két gyermek is volt. Az orosz erők elismerték a támadást: állításuk szerint Iszkander rakétával mértek csapást egy katonai vonatra, amely ukrán csapatokat és felszerelést szállított a kelet-ukrajnai frontvonalra. Közben a Human Rights Watch jogvédő szervezet azt írta jelentésében, hogy az  orosz hadsereg által az ukrajnai háborúban széles körben használt kazettás bombák civilek százainak okoznak maradandó sérülést és szenvedést.
 
„Hamarosan sok orosz hírszerző tiszt szerez ukrajnai tapasztalatokat, ami megváltoztatja az orosz biztonsági szolgálatok mentalitását és gondolkodásmódját” – figyelmeztet a Szabad Európának adott interjúban Andrej Szoldatov oknyomozó újságíró. Szerinte a háború előtt az orosz hírszerzés leginkább az emberek megvesztegetésére és az ukrajnai politikai pártokban és kormányzati szervekben lévő kapcsolataik ápolására támaszkodott, de mostanra ez a játék teljesen megváltozott.
 
Friss cikkeink között olvashat arról is, hogy mi a helyzet a zaporizzsjai atomerőműnél Dél-Ukrajnában, és miért nem állíthatja le a termelést ott a kijevi vezetés. Képgalériánkban pedig azt mutatjuk meg, hogy Európa-szerte tüntettek Ukrajna mellett az ukrán nemzeti ünnepen.
 
Vezércikkek
 
Bezárják a fűtési szezonra Nagyatádon a múzeumot, a művészeti galériát, a klubházat, az edzőtermet és az ifjúsági klubot is, a tulajdonosok szerint az esetek többségében csak átmeneti az intézkedés, amire a rezsicsökkentés részleges eltörlése miatt kényszerültek – írja a Népszava. A hvg.hu László Csaba egyetemi tanárral, korábbi pénzügyminiszterrel készített interjút a gazdasági fejlődés és a mindennapok recessziója ellentmondásáról, a 24.hu is a gazdasággal foglalkozik reggeli vezércikkében a „zsemleindex” elemzésével. Hogy máshol sem jó, arra a hirado.hu emlékeztet azzal, hogy brutálisan drágul a rezsi Nagy-Britanniában (is – a szerk. kiegészítése), az origo.hu szerint pedig az összeomlástól fél Európa a brüsszeli szankciók miatt.
 
Nyugodt napot kívánok,
Vovesz Tibor 

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése