2022. augusztus 3., szerda

Most kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelősséget a köztévé Híradójáért

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

Immár jogerős az a döntés, amelynek értelmében a közszolgálati médiának ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyekből többek között kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelősséget például a köztévé Híradójában elhangzottakért.

A másodfokú tárgyaláson egyébként a televízió ügyvédje azzal is érvelni próbált a dokumentumok kiadása ellen, hogy ha azokat kiadnák, az a Szabad Európa mint „versenytárs birtokába jutnának”, és ez sértené a közmédia érdekeit és „befolyásmentes működéshez fűződő jogát”.

A bíróság ezt az érvelést sem fogadta el, hiszen a közérdekű adatok nyilvánosságához azok szabad terjesztése is társul. A Fővárosi Ítélőtábla végül jóváhagyta az elsőfokú bíróság korábbi ítéletét. A perben képviseletünket a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el.
 

Parkolás és késések

A 2017-ben és 2020-ban kötött parkolóautomata beszerzési és üzemeltetési szerződések az idén kifutottak. Az önkormányzat új tendert írt ki, de az eredmény ismét ugyanaz lett. A kerület ismét a pályázatra egyedül jelentkező C-Ware kft-t bízta meg a parkolóautomaták „üzemkész állapotának biztosításával”.

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere szerint nem volt más választásuk, a tenderre ez a cég volt az egyedüli jelentkező. Az új szerződés egy évre szól, addig megpróbálnak egy jobb konstrukciót kidolgozni.
 
Szinte minden második gép késett a nagy európai reptereken, miután hónapok óta egyre komolyabb gondokkal küzd a légi közlekedés. Az üzemanyagáraktól jórészt függetlenül sem sikerül gyorsan visszaállni a járvány előtti működési folyamatokra.

Ez belátható időn belül biztosan nem is fog egy csapásra megoldódni. Mindezt leginkább onnan érzik majd az utasok, hogy továbbra is késni fognak a gépek, törölni fogják a járatokat. Az adatokat nézve különösen Európa legnagyobb repterein nagy most a káosz.


Ukrán háború

Elindult az első fekete-tengeri gabonaszállítmány Ukrajnából. Olekszandr Kubrakov, az infrastruktúra fejlesztéséért felelős ukrán miniszter arról számolt be, hogy a Sierra Leone-i zászló alatt hajózó Razoni reggel futott ki a Fekete-tengerre, és várhatóan kedden ér el Isztambulba.

Eközben az ukrán hadsereg régi, de megbízható fegyverekkel próbálja felvenni a harcot az előrenyomuló orosz alakulatokkal. Ukrán oldalon minden lehetséges fegyvert, szovjet korabeli páncéltörő ágyúkat is bevetnek.
 
 
Amit még érdemes tudni

Az ukrajnai válság megmutatta, mennyit ér a különutas magyar külpolitika (G7.hu)
Ha a nemzeti érdek azt jelenti, hogy az ország biztonsága, ereje, jövedelmi szintje és érdekérvényesítő képessége növekedjen, akkor nehéz pozitívumot találni.
 
Rezsidrágítás: lépett az MVM, most kell mindenkinek sietni (Portfolio.hu)
Augusztus 15-ig meghosszabbítja a rezsidrágításhoz kapcsolódó mérőóraállás bediktálási lehetőséget az MVM Next - áll a társaság közleményében.
 
Hétfőtől már csak a nem rezsicsökkentett 10,9 kilós PB gázpalackot lehet venni a MOL-nál (Ugytudjuk.hu)
A 11,5 kilós palack 5 ezer 175 forint volt. Most a kisebb palack drágább lesz.
 
Szép napot!
Wiedemann Tamás  

szabadeuropa@rferl.or 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése