2022. augusztus 4., csütörtök

Nem érintették a megszorítások a hitoktatást: dupláz a kormány

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

Nagyobb port vert fel nemrég, hogy az egymás után érkező erős megszorítócsomagok mellett a hitoktatásra szánt költségvetést közben megduplázta a kormány.

Egészen pontosan előzetes bejelentés nélkül, a hétfői Magyar Közlönyben tűnt fel, hogy a hit- és erkölcstanoktatás és tankönyvtámogatás költségvetési fejezet kap még csaknem 6,5 milliárd forintot. Miközben eredetileg is nagyjából ennyit szántak rá, azaz gyorsan megduplázták a terület közpénzes forrásait.

Az állam lényegesen több hit- és erkölcstancsoportot szeretne, amit már tavaly is lehetett tudni, csak úgy néz ki, hogy elfelejtették hozzáigazítani, hogy ez sokkal több közpénzbe fog kerülni. Legalábbis a Belügyminisztérium szerint ezért kellett nemrég a terület költségvetését 13 milliárd forintra emelni.

Járvány és elégedetlenség

A Szabad Európa értesülése szerint a fővárosban a Tétényi úti kórházban és a pszichiátriai klinikán is megnyitottak egyet-egyet.  Ez nem csoda, hiszen folyamatosan emelkedik a fertőzésszám. A múlt hét során 96 ember halt bele közvetlenül a koronavírus-járványba.

Több mint húszezer új fertőzöttet regisztráltak, bár ez a mutató erősen függ az elvégzett tesztek számától. Nőtt a kórházban lévő koronavírusosok száma, már 1593-an vannak. Tizenkilencen vannak lélegeztetőgépen közülük.
 
Az ellenzéki pártok mintha nem akarnák meglovagolni azt a társadalmi sokkot, amelyet a rezsiköltségek radikális kormányzati emelése okoz. Mi lehet az oka annak, hogy Facebook-posztok tömkelegében merül ki az ellenzéki aktivitás? A Sztoriban Kerényi Györgyöt kérdeztük erről.

Ukrajna, USA

A 92 éves egykori mérnök, Marija Nyikolajevna pihen a pincében kialakított hálószobája mellett. Marija a háború kezdete óta itt él lányával és vejével az ukrajnai Harkiv egyik legjobban megrongálódott lakónegyedében, Szaltivka északi részén.

Marija mozgásszervi problémáktól és memóriavesztéstől szenved, ezért gyakran viselkedik zavarodottan. Állapota az otthona elleni támadás óta súlyosbodott. A Szabad Európa képriportja itt érhető el.

A brutális harcok és a romló humanitárius helyzet ellenére sok helyi lakos nem hajlandó elhagyni otthonát az ukrajnai Donbászban. Egy rendőr, Rusztam Lukomszkij arról próbálja meggyőzni a helyieket, hogy ne kockáztassanak, hagyják el a frontvonal térségét. Az életét kockáztatja, hogy segítsen, de azt mondja, ez sokat jelent.

„A világ ma választással néz szembe demokrácia és autokrácia között. Amerika eltökéltsége továbbra is sziklaszilárd a demokrácia megőrzése mellett itt, Tajvanon és világszerte” – jelentette ki Nancy Pelosi a Caj Ing-ven tajvani elnökkel közös sajtóértekezletén.

Az amerikai képviselőház demokrata párti elnökének tajvani látogatása óriási felháborodást váltott ki Kína részéről, amit feltehetően csak tetézett azzal, hogy leszögezte: Washington Peking tiltakozása ellenére sem fogja magára hagyni Tajpejt.

Amit még érdemes tudni

Az állandó brüsszelezés ellenére még nőtt is az EU-pártiság Magyarországon (G7.hu)
A magyar társadalom egy felmérés alapján határozottan EU-pártibbnak látszik a szlováknál és a csehnél.

Jobbik: 103 millió forint értékben írt alá szerződéseket Jakab Péter a frakcióvezetés beleegyezése nélkül (Telex.hu)
Tovább éleződik a konfliktus a Jobbik és a volt elnök között, aki minden jel szerint új párt építésén dolgozik.

Nem árulta el a minisztérium, hogy hol tart a Ryanair elleni fogyasztóvédelmi vizsgálat (HVG.hu)
A lap arról érdeklődött még múlt héten az Igazságügyi Minisztériumnál, hogy hol tart a Ryanair ellen indított soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat, azonban egy hét alatt nem érkezett semmilyen válasz a megkeresésünkre.

Szép napot!
Wiedemann Tamás 

szabadeuropa@rferl.or  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése