2022. augusztus 11., csütörtök

Jön az olaj, rejtőzködik a politikusi vagyon

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink:

  • Pár hónapig lehet már csak végrehajtó az előzetesben ülő Schadl György
  • Újra jön az olaj a Barátság-vezetéken
  • Hogyan teszi lehetővé a parlament a vagyonok elrejtését?

A MOL átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat az ukránoknak, az ukránok pedig ígéretükhöz híven elindították a kőolajszállítást a vezeték déli szakaszán.
Az olajszállítás augusztus 4-én állt le a Barátság vezeték déli, Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot kiszolgáló ágán.
Ide tartozik, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd, a DK politikusa feljelentést tett bennfentes kereskedelem miatt, ugyanis a döntéshozók 5 napig titkolták az olajszállítás leállását, ami Czeglédy szerint lehetővé tette, hogy a borítékolható részvényár-csökkenésre spekuláljanak a tőzsdén.
Szintén üzemanyag: az amerikai benzinár 57 napja folyamatosan csökken, és miután júniusban túllépte a lélektani 5 dolláros gallononkénti árat, most megközelítette a 4 dollárt – írja a New York Times.
Az árat úgy nyomták le, hogy az állam nem avatkozott be a piaci árazásba, illetve nem úgy, mint Magyarországon: néhány tagállam csökkentette, vagy átmenetileg megszüntette a benzinre kivetett adókat. Ezen kívül a magas árak miatt sokan elkezdtek spórolni az autózáson, ami lejjebb vitte a keresletet, ami az árat is lehúzta; illetve a nyersolaj világpiaci ára is csökkent az elmúlt két hónapban.

Korrupció, vagyonnyilatkozatok
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) letartóztatásban lévő elnökének, a jogszabályok szerint október 2-án meg kell, hogy szűnjön a végrehajtói pályafutása. Ezt derítette ki a kecsup.hu, amelynek cikkét a Szabad Európa új sorozatában, a Szabad oldalban közöljük. Ebben a sorozatban az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy saját olvasóikon túl a szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. év LIII. tv. 239.§ (3) d) pontja szerint a végrehajtói szolgálat megszűnik, ha „a távolléttel érintett napok száma meghaladja egy naptári évben a 275 napot (…)" – szúrta ki laptársunk.
Schadl előzetesben van, mert a nyomozás szerint a végrehajtói pozíciókat meg lehetett vásárolni, a végrehajtók százmilliós összegeket fizethettek Schadlnak, aki az ügyészség gyanúja szerint Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi államtitkárát, Völner Pált is lefizette.
A kormány egy változtatással lényegében kiüresítette a nyilvános vagyonnyilatkozatok rendszerét, noha eddig is következmények nélkül füllenthettek benne a magyar politikusok. A vagyonnyilatkozat máshol a korrupció elleni hatékony eszköz. A magyar enyhítés ráadásul pont akkor történik, amikor a korrupció elleni hatékonyabb fellépését kellene igazolnia a magyar államnak, hogy hozzájusson a visszatartott EU-s támogatásokhoz.
Az egyébként az állam megismerheti a legális vagyonunk döntő részét, vagy ha célzottan kíváncsi rá az adóhivatal, a legtöbb országban könnyedén rá is kérdezhet. Több északi országban az állampolgárok éves adóbevallása is nyilvános adat. Vagyis a jövedelmek, vagyonok nyilvánosságának nincs igazi költsége az érintettek számára, viszont segítheti az állampolgárok tájékozódását és a gazdaság fehéredését.
Nagyon népszerű volt közelmúltban megjelent riportunk az aszály sújtotta gazdákról. Klímamenekült lettem, mondta egy alföldi gazdálkodó, aki a szárazság miatt nem tudja a lovait a saját földjén táplálni, házról házra jár, legelhető területek után kutat. Bács-Kiskunban 400 milliárd forint az aszálykár. A riport írója, Báthory Róbert beszélt az alföldi gazdákkal Sztoriban sorozatcímű podcastunkban.

Máshol olvastuk
Az elmúlt hónapokban 50 terméket töröltettek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő listájáról, leginkább azért, mert a forgalmazók nem tudják annyiért beszerezni őket, amennyiért az állam engedélyezné az árusításukat.
Többek között felnőttpelenkát, sztómazsákot és gurulós járókeretet sem lehet tb-támogatással kapni.
A megoldás az volna, ha az állam többet fizetne a forgalmazóknak ezekért a termékekért. Az egészségügy új gazdája, a Belügyminisztérium vizsgálja a javaslatok indokoltságát és a forrásteremtés lehetőségét, nyilatkozták.
Minden egy és kilenc év közötti londoni gyermeknek fel kell ajánlani a gyermekbénulás elleni oltást, miután a város több szennyvízcsatornájában kimutatták a poliovírust – közölte a brit kormány.
Az Egyesült Királyságban 1984-ben fordult elő az utolsó gyermekbénulásos eset.
A vírust a világ legtöbb részén felszámolták egy sikeres globális oltási programnak köszönhetően, de még mindig megtalálható Afganisztánban, Nigériában és Pakisztánban.
 

Kellemes napot!
Kerényi György

szabadeuropa@rferl.or   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése