2017. augusztus 29., kedd

„A szerbiai kisebbségi akcióterv csorbítja a jogainkat”

Elég baj, hogy a címben szereplő megállapítás nem a VMSZ-től származik.

 


Mi több, tavaly októberben Deli Andor VMSZ-es EP-képviselő Strasbourgban reményét fejezte ki, hogy az akcióterv “a kisebbségek helyzetének további javulásához vezet”. (Megfigyelhető, hogy a VMSZ-esek a nemzeti közösségek helyett általában a “kisebbségek” megalázó kifejezést használják.).
Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a kisebbségi munkacsoport társelnöke pedig üdvözölte a “szerb kormány pozitív hozzáállását a kisebbségek jogainak érvényesítéséhez.”
Ha Kinga asszony minden háttér nélkül pár hónapig magyar átlagpolgárként kellene, hogy boldoguljon Szerbiában, szívesen megkérdeznénk tőle, valóban olyan idilli lenne az itteni kisebbségek helyzete.
A VMSZ és a Fidesz örömmámorát nem osztja a Bosnyák Nemzeti Tanács. Sulejman Ugljanin, a tanács elnöke levelet küldött Ana Brnabić szerb kormányfőnek, amelyben követeli az akcióterv revízióját, sőt, a nemzeti kisebbségek jogairól, valamint a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását, mert ezek a jogszabályok szerinte kifejezetten csorbítják a nemzeti közösségek jogait. Ugljanin továbbá követeli Tanja Miščević, Szerbia uniós csatlakozási főtárgyalójának leváltását, mert “nemzetközi szinten téves információkat terjeszt a Szerbiában élő bosnyák népről és titkolja azt a tényt, hogy az akciótervnek voltaképpen nincs legitimitása, amivel kárt okoz valamennyi nemzeti közösségnek”.
Közvetve kötődhet a témához: júniusban Novi Pazar-ban tömegsírt találtak azon a helyen, ahol új mentőállomás kiépítését tervezték. Minap a szerb parlament ülésén az egyik bosnyák képviselő feltette a kérdést: hogyan halad a kihantolás, ki felel az exhumálás folyamatáért, ki felügyeli azt, mikor lehet majd tudni, kik voltak az áldozatok és kik a hóhérok…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése