(Fotó: bizlife.rs)
Legtöbben arra tippeltek, hogy a kettő
keverékével állunk szemben: gondosan kitervelt politikai marketing
húzások, amelyek váratlan érzelmi fellángolásokkal, olykor
megalomániával párosulnak.
Mára azonban egyértelművé vált, hogy
Vučić teljesen normális, racionális, megfontolt, mi több, rendkívül
intelligens és ravasz politikus. Sajnos az átlagpolgárok kárára.
Eleinte Caligula római császárhoz
hasonlították, aki egyebek között azzal vált ismertté, hogy konzullá
tette a lovát. Az említett párhuzammal az ellenzék arra utalt, hogy a
parlament “sajátos állatkertté” vált, és hogy a hatalmi koalíció
képviselőinek szellemi szintje igencsak alacsony. Ez aligha kétséges, de
ha már a lovaknál tartunk, azt is meg kell említeni, hogy Vučić “trójai
falovakat” helyezett el az eleinte egyesülő ellenzék közé, amelyet
ennélfogva mindig valaki-valami kellemetlenül meglep(ett). A belülről
“szétrágott” ellenzék immár csak itt-ott ad életjelt magáról.
Aztán a “vezérünket” Néró császárnak
nevezték, aki – mint ismeretes – felgyújtotta Rómát, hogy helyette egy
“szebbet” építhessen. Az allúzió egyértelmű: Vučić szétverette Belgrád
egyik legszebb részét, hogy a helyén egy méregdrága építészeti monstrum
alapjait rakhassa le. Maga az objektum legfeljebb harminc év múlva
készül el. A nyilvánosság egy részével ezt is sikeresen lenyelette.
Amit a média terén művel, az egészen
bravúros. A két legolvasottabb szerb bulvárlap tulajdonosaival a jelek
szerint lezsírozta, hogy az egyik lap kvázi erőteljesen támadja őt és a
rendszerét, a másik pedig ezeket a “rohamokat” sorra elhárítja.
A többi újság lapos, “se színe, se
szaga” stílusban készül, az újságírók öncenzúrának vetik alá magukat.
Ezt részben félelemből, részben kényelemből teszik.
Létezik ugyan egy ellenzéki napilap,
amelyben kemény rezsimellenes cikkek jelennek meg, de mivel erősen
nyugatpárti kiadványról van szó, zömében a liberális szerb értelmiség
olvassa, ami ugyebár nem szavatol jelentősebb példányszámot. Vučićnak
még jól is jön ez az újság, mert ezzel “bizonyítja, hogy nem fojtotta el
a szólásszabadságot”.
Ugyanez vonatkozik a szerb N1
Televízióra is. A nemzeti frekvenciával rendelkező többi televíziós
csatorna maximálisan kiszolgálja Vučićot. Ezeket súlyos milliárdokkal
tömte meg, semmit sem bizott a véletlenre.
Amit nem tud megzabolázni: a You
Tube-csatorna műsorai és a közösségi oldalak. Ha azonban az ott
sugárzott valamelyik rezsimellenes tartalom mögött álló személyekben
potenciális veszélyt lát, lefizeti vagy megfenyegeti őket. Általában már
egy-két “tájékoztató jellegű” kihallgatás a rendőrségen megoldja a
problémát, vagy ha muszáj, hamisan megvádolják a kellemetlenkedő
illetőt, hogy pl. a tevékenységével veszélyztette az elnök családját,
majd szaftos pert varrnak a nyakába és teljesen ellehetetlenítik. Tény
azonban, hogy Vučić egyelőre viszonylag ritkán nyúl az ilyen
módszerekhez a virtuális közegben mozgó és ellene lázadókkal szemben.
Most még nem érzi túl nagy veszélynek az internetes ellenállást.
Belgrádtól lejjebb az emberek többsége azt sem tudja, mi a világháló.
Vučić kiválóan használja ki a demokrácia
hiányosságait, réseit. Jól tudja, hogy a választási győzelemhez a
szavazásra jogosult polgárok mintegy 25 százalékának a voksára van
szüksége. A választásra ugyebár kb. 50 százalékos részvétel jellemző.
Ennek fele bőven elegendő a fölényes győzelemhez. A szükséges 25
százalék egy részét, (10-15 százalékot) a közszférában elhelyezett
mihaszna haladó káderek alkotják (akik számára a rezsim bukása egyenlő
lenne a katasztrófával). Legérdekesebb a hátramaradt 10 (max. 15)
százalék. Ők ugyanis nem haszonból szavaznak, ők hisznek Vučićnak, sőt
szeretik őt. Zömében a legcsóróbb és legprimitívebb rétegről van szó.
Őket nem érdekli, hogy Szerbia minden mutató szerint az utolsó ország
Európában és az utolsó tíz között tartják számon világviszonylatban. Ők
inkább nem esznek és nem isznak, csak legyen vezérük, akit imádhatnak.
Vučić kiválóan ismeri a szerb mentalitást, amelyhez a vezérelvűség is
hozzátartozik. A markában levő média segítségével mesterein felépítette a
személyi kultuszát. Legkülönbözőbb látványos politikai színjátékok,
kitalált merényletek stb. tartoznak ide.
Nem hiába mondta politikai apja,
Vojislav Šešelj, hogy Vučić az életében csak egyvalamivel foglalkozott: a
propaganda módszerek és a médiamanipuláció tanulmányozásával. Semmi
máshoz nem is ért, de az említett tényezőket tökélyre fejlesztette.
Az absztinens szavazók (kb. 50
százalék), akik nem járulnak az urnák elé, természetesen tévednek, hogy
nem élnek a jogukkal. De miért nem voksolnak? Vučić a médián keresztül
sokukkal elhiteti, hogy mindenképpen ő és az övéi győznek majd, amivel
azt a kis kedvüket is elveszi (ha egyáltalán valaha is volt nekik), hogy
megpróbáljanak változtatni az életükön. Miután Vučić az ellenzék egy
részét sikeresen szétverte, a másikat pedig szimplán megvásárolta, a
passzív szavazók mozgósítása még reménytelenebbnek tűnik. Most aztán
végképp nem látnak alternatívát.
Mindez azt jelentené, hogy Vučić
megvalósíthatja az egyetlen célját: hogy az élete végéig uralkodjon
(akár előtérből, akár háttérből)? Sajnos ezt is jelentheti. Ráadásul az
ilyen személyek, mint Vučić, nagyon sokáig élnek, 80-90 évig, vagy még
tovább.
Mi az, amibe mégis belebukhatna? A korgó
gyomrú dolgozók elégedetlenségébe? Aligha. A végén mindig morzsákat
szór a tiltakozó, sztrájkoló melósok asztalára, milliókat pedig a
szakszervezeti vezetők bukszájába, és ezzel máris megoldotta a
problémát. Még George Orwell hírés író az 1984 c. legendás regényében
megírta, hogy a fáradt, elfásult, helyenként agymosott munkások
képtelenek megdönteni egy jól szervezett önkényuralkodó rendszert.
Esetleg a nyugati erők tesznek neki
keresztbe? No, de miért tennék? Nincs az a magasabb rangú nyugati
tisztségviselő, sőt, valamivel kisebb hivatalnok sem, akinek ne nyalta
volna ki a talpát. A Nyugat laza demokratát, legrosszabb esetben puha
diktátort lát benne, ami még bőven “belefér”. Vučić gyakorlatilag
mindenkinek megfelel (lásd Orbánt is), csak a saját népének nem, de azt
már eléggé elzsibbasztotta.
Netán egy új karizmatikus egyén
megjelenése ingathatná meg a hatalmát? Mindenkinek megvan a gyenge
pontja. Vučić gépezete ezt gyorsan megtalálná, és a médián keresztül a
“megváltóból” is egy-kettő szörnyeteget kreálna.
Persze, ha valamelyik téren a helyzet
netán elmérgesedne, aligha kétséges, hogy akár az erőszakszervezeteket
is bevetné. Egyelőre azonban erre nincs szüksége. Egy olyan
társadalomban, amelyben semmi sem az, aminek tűnik, amely egy morbid
valóságshowra emlékeztet, annak megalkotója játszi könnyedséggel
irányítja a folyamatot.
Tehát nincs remény? Ezt azért ilyen
egyértelműen nem lehet kijelenteni. Vučić közvetlen emberi erőforrásai
meglehetősen heterogének, sok az ellentét és a hiúság. Egyelőre úgy
tűnik, nekik is megfelel Vučić, de a háttér-összesküvések minden
uralkodó esetében potenciális veszélyt jelentenek.
Persze ebben sem kellene túlságosan reménykedni.
Ami még véget vethetne Vučić
birodalmának, az egy általános világméretű vagy minimum regionális
szintű felfordulás. Ez esetben azonban felmerül a kérdés: ezt hányan
élnénk túl?
A helyzet tehát cseppet sem vidám.
Mit jelent mindez a délvidéki magyarság
számára? Azt, hogy a magyarlakta területeink sürgősen különleges státust
kellene, hogy kapjanak. Orbánék és Pásztorék sajnos ezért biztosan nem
fognak küzdeni. (Szerintük elég, ha alkalomadtán társfinanszíroznak pár
száz pótkocsit, nyomtatót stb., s ezzel máris “megvásárolták az itteni
magyarok bizalmát”). Eközben maximálisan támogatják Vučić önkényuralmát.
Nagyon úgy fest, hogy a magyarjaink egyik utolsó esélye, hogy Orbán elveszítse a jövő évi választásokat (a Jobbikkal szemben), ezzel együtt pedig Pásztorék is súlyos hanyatlásnak induljanak. Máskülönben előfordulhat, hogy a rezsim teljesen bedarálja a délvidéki magyarságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése