2017. augusztus 21., hétfő

Vučić zseniális „drámaíró”, aki az élete végéig uralkodhat; mit jelent ez a délvidéki magyarok számára?

A gondolkodó nyilvánosság sokáig nem tudta eldönteni, vajon Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó patétikus, tragikomikus kirohanásai és nagyzási hóbortjai súlyosabb lelki problémákból fakadnak-e, amelyek idővel átcsaphatnak egy számára végzetes fázisba, vagy pedig csupán színészkedésről van szó. 

 
 (Fotó: bizlife.rs)

Legtöbben arra tippeltek, hogy a kettő keverékével állunk szemben: gondosan kitervelt politikai marketing húzások, amelyek váratlan érzelmi fellángolásokkal, olykor megalomániával párosulnak.
Mára azonban egyértelművé vált, hogy Vučić teljesen normális, racionális, megfontolt, mi több, rendkívül intelligens és ravasz politikus. Sajnos az átlagpolgárok kárára.
Eleinte Caligula római császárhoz hasonlították, aki egyebek között azzal vált ismertté, hogy konzullá tette a lovát. Az említett párhuzammal az ellenzék arra utalt, hogy a parlament “sajátos állatkertté” vált, és hogy a hatalmi koalíció képviselőinek szellemi szintje igencsak alacsony. Ez aligha kétséges, de ha már a lovaknál tartunk, azt is meg kell említeni, hogy Vučić “trójai falovakat” helyezett el az eleinte egyesülő ellenzék közé, amelyet ennélfogva mindig valaki-valami kellemetlenül meglep(ett). A belülről “szétrágott” ellenzék immár csak itt-ott ad életjelt magáról.
Aztán a “vezérünket” Néró császárnak nevezték, aki – mint ismeretes – felgyújtotta Rómát, hogy helyette egy “szebbet” építhessen. Az allúzió egyértelmű: Vučić szétverette Belgrád egyik legszebb részét, hogy a helyén egy méregdrága építészeti monstrum alapjait rakhassa le. Maga az objektum legfeljebb harminc év múlva készül el. A nyilvánosság egy részével ezt is sikeresen lenyelette.
Amit a média terén művel, az egészen bravúros. A két legolvasottabb szerb bulvárlap tulajdonosaival a jelek szerint lezsírozta, hogy az egyik lap kvázi erőteljesen támadja őt és a rendszerét, a másik pedig ezeket a “rohamokat” sorra elhárítja.
A többi újság lapos, “se színe, se szaga” stílusban készül, az újságírók öncenzúrának vetik alá magukat. Ezt részben félelemből, részben kényelemből teszik.
Létezik ugyan egy ellenzéki napilap, amelyben kemény rezsimellenes cikkek jelennek meg, de mivel erősen nyugatpárti kiadványról van szó, zömében a liberális szerb értelmiség olvassa, ami ugyebár nem szavatol jelentősebb példányszámot. Vučićnak még jól is jön ez az újság, mert ezzel “bizonyítja, hogy nem fojtotta el a szólásszabadságot”.
Ugyanez vonatkozik a szerb N1 Televízióra is. A nemzeti frekvenciával rendelkező többi televíziós csatorna maximálisan kiszolgálja Vučićot. Ezeket súlyos milliárdokkal tömte meg, semmit sem bizott a véletlenre.
Amit nem tud megzabolázni: a You Tube-csatorna műsorai és a közösségi oldalak. Ha azonban az ott sugárzott valamelyik rezsimellenes tartalom mögött álló személyekben potenciális veszélyt lát, lefizeti vagy megfenyegeti őket. Általában már egy-két “tájékoztató jellegű” kihallgatás a rendőrségen megoldja a problémát, vagy ha muszáj, hamisan megvádolják a kellemetlenkedő illetőt, hogy pl. a tevékenységével veszélyztette az elnök családját, majd szaftos pert varrnak a nyakába és teljesen ellehetetlenítik. Tény azonban, hogy Vučić egyelőre viszonylag ritkán nyúl az ilyen módszerekhez a virtuális közegben mozgó és ellene lázadókkal szemben. Most még nem érzi túl nagy veszélynek az internetes ellenállást. Belgrádtól lejjebb az emberek többsége azt sem tudja, mi a világháló.
Vučić kiválóan használja ki a demokrácia hiányosságait, réseit. Jól tudja, hogy a választási győzelemhez a szavazásra jogosult polgárok mintegy 25 százalékának a voksára van szüksége. A választásra ugyebár kb. 50 százalékos részvétel jellemző. Ennek fele bőven elegendő a fölényes győzelemhez. A szükséges 25 százalék egy részét, (10-15 százalékot) a közszférában elhelyezett mihaszna haladó káderek alkotják (akik számára a rezsim bukása egyenlő lenne a katasztrófával). Legérdekesebb a hátramaradt 10 (max. 15) százalék. Ők ugyanis nem haszonból szavaznak, ők hisznek Vučićnak, sőt szeretik őt. Zömében a legcsóróbb és legprimitívebb rétegről van szó. Őket nem érdekli, hogy Szerbia minden mutató szerint az utolsó ország Európában és az utolsó tíz között tartják számon világviszonylatban. Ők inkább nem esznek és nem isznak, csak legyen vezérük, akit imádhatnak. Vučić kiválóan ismeri a szerb mentalitást, amelyhez a vezérelvűség is hozzátartozik. A markában levő média segítségével mesterein felépítette a személyi kultuszát. Legkülönbözőbb látványos politikai színjátékok, kitalált merényletek stb. tartoznak ide.
Nem hiába mondta politikai apja, Vojislav Šešelj, hogy Vučić az életében csak egyvalamivel foglalkozott: a propaganda módszerek és a médiamanipuláció tanulmányozásával. Semmi máshoz nem is ért, de az említett tényezőket tökélyre fejlesztette.
Az absztinens szavazók (kb. 50 százalék), akik nem járulnak az urnák elé, természetesen tévednek, hogy nem élnek a jogukkal. De miért nem voksolnak? Vučić a médián keresztül sokukkal elhiteti, hogy mindenképpen ő és az övéi győznek majd, amivel azt a kis kedvüket is elveszi (ha egyáltalán valaha is volt nekik), hogy megpróbáljanak változtatni az életükön. Miután Vučić az ellenzék egy részét sikeresen szétverte, a másikat pedig szimplán megvásárolta, a passzív szavazók mozgósítása még reménytelenebbnek tűnik. Most aztán végképp nem látnak alternatívát.
Mindez azt jelentené, hogy Vučić megvalósíthatja az egyetlen célját: hogy az élete végéig uralkodjon (akár előtérből, akár háttérből)? Sajnos ezt is jelentheti. Ráadásul az ilyen személyek, mint Vučić, nagyon sokáig élnek, 80-90 évig, vagy még tovább.
Mi az, amibe mégis belebukhatna? A korgó gyomrú dolgozók elégedetlenségébe? Aligha. A végén mindig morzsákat szór a tiltakozó, sztrájkoló melósok asztalára, milliókat pedig a szakszervezeti vezetők bukszájába, és ezzel máris megoldotta a problémát. Még George Orwell hírés író az 1984 c. legendás regényében megírta, hogy a fáradt, elfásult, helyenként agymosott munkások képtelenek megdönteni egy jól szervezett önkényuralkodó rendszert.
Esetleg a nyugati erők tesznek neki keresztbe? No, de miért tennék? Nincs az a magasabb rangú nyugati tisztségviselő, sőt, valamivel kisebb hivatalnok sem, akinek ne nyalta volna ki a talpát. A Nyugat laza demokratát, legrosszabb esetben puha diktátort lát benne, ami még bőven “belefér”. Vučić gyakorlatilag mindenkinek megfelel (lásd Orbánt is), csak a saját népének nem, de azt már eléggé elzsibbasztotta.
Netán egy új karizmatikus egyén megjelenése ingathatná meg a hatalmát? Mindenkinek megvan a gyenge pontja. Vučić gépezete ezt gyorsan megtalálná, és a médián keresztül a “megváltóból” is egy-kettő szörnyeteget kreálna.
Persze, ha valamelyik téren a helyzet netán elmérgesedne, aligha kétséges, hogy akár az erőszakszervezeteket is bevetné. Egyelőre azonban erre nincs szüksége. Egy olyan társadalomban, amelyben semmi sem az, aminek tűnik, amely egy morbid valóságshowra emlékeztet, annak megalkotója játszi könnyedséggel irányítja a folyamatot.
Tehát nincs remény? Ezt azért ilyen egyértelműen nem lehet kijelenteni. Vučić közvetlen emberi erőforrásai meglehetősen heterogének, sok az ellentét és a hiúság. Egyelőre úgy tűnik, nekik is megfelel Vučić, de a háttér-összesküvések minden uralkodó esetében potenciális veszélyt jelentenek.
Persze ebben sem kellene túlságosan reménykedni.
Ami még véget vethetne Vučić birodalmának, az egy általános világméretű vagy minimum regionális szintű felfordulás. Ez esetben azonban felmerül a kérdés: ezt hányan élnénk túl?
A helyzet tehát cseppet sem vidám.
Mit jelent mindez a délvidéki magyarság számára? Azt, hogy a magyarlakta területeink sürgősen különleges státust kellene, hogy kapjanak. Orbánék és Pásztorék sajnos ezért biztosan nem fognak küzdeni. (Szerintük elég, ha alkalomadtán társfinanszíroznak pár száz pótkocsit, nyomtatót stb., s ezzel máris “megvásárolták az itteni magyarok bizalmát”). Eközben maximálisan támogatják Vučić önkényuralmát.
Nagyon úgy fest, hogy a magyarjaink egyik utolsó esélye, hogy Orbán elveszítse a jövő évi választásokat (a Jobbikkal szemben), ezzel együtt pedig Pásztorék is súlyos hanyatlásnak induljanak. Máskülönben előfordulhat, hogy a rezsim teljesen bedarálja a délvidéki magyarságot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése