2017. augusztus 30., szerda

Vajon Pásztor megismételné-e Vučić előtt a hét évvel ezelőtti szavait: “Vajdaság elszakított terület…”?

 

 

Pásztor István, a VMSZ elnöke 2010. május 7-én a felvidéki Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) lakossági fórumán a következőt mondta (szó szerint, lektorálás nélkül):

– Nem csak az anyaország kötelessége a törődés, hanem az elszakított területeken élő magyarság kötelessége is. A tudományos álláspont szerint a magyarság Vajdaságban halálra van ítélve, mert csupán háromszázezres lélekszámúak. Ezt nem fogadta el sohasem és fokozatosan megtapasztalta a közösség erejét, és hogy talpra lehet és kell is állni minden körülmény között.
Ezt nyilatkozta tehát Pásztor (kissé zavarosan fogalmazva).
Mint tudjuk, azóta volt egy népszámlálás Szerbiában, amelyből kiderült, hogy a VMSZ “sikeres érdekvédelmének” köszönhetően (is) a Délvidéken élő magyarok száma mintegy negyvenezerrel csökkent. Mi több, azóta erőteljesen folytatódott az elvándorlás. Bele sem merünk gondolni, hány nemzettársunk hagyta el Délvidéket.
Érdekes a Pásztor István által alkalmazott retorika. Szerbián kívül bátran használja az “elszakított területek” kifejezést. Ha viszont akár egyszer is ki meri mondani a haladó szövetségesei, de leginkább Vučić előtt, hogy “Vojvodina je od Mađarske otcepljena teritorija”, az a legnagyobb csoda lesz.
Pásztor, aki saját és pártja legnagyobb erényének a “következetességét” tartja, 2007. májusában Magyarkanizsán ezt mondta:
– A párt erőteljesen törekedni fog, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, mint a perszonális autonómia megvalósulási formája, jogköreiben megerősödjék, kiteljesedjék. A VMSZ fontosnak tartja a Vajdaság autonómiájának kiterjesztését, és azt akarja, hogy ha megértek rá a feltételek, napirendre kerüljön a nemzeti elvű területi autonómia kérdése is.
Nos, az MNT jogkörei mára nemhogy bővültek volna, hanem összezsugorodtak. Immár a legszimplább kulturális autonómia mércéit sem üti meg.
Ami pedig Délvidék autonómiáját illeti, annak siralmas foszlányai lógnak felettünk, de azokból sem marad semmi a haladó teljhatalom alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése