2022. február 23., szerda

Válaszlevél Orbán Viktornak

 Lehet, hogy egy kép erről: szöveg

 2022. február 17. 16:37
 
Tisztelt Sajnos Még Nem Nyugdíjas Miniszterelnök Honfitársam!
 
Azért írok Önnek, hogy kifejezzem meglepetésemet és felháborodásomat nekem (is) címzett levele miatt!
 
Még mielőtt kifejteném nemtetszésem mibenlétét, mindenekelőtt egy rövid megjegyzés: el tudja képzelni, hogy valamelyik nyugat-európai kollégája a választások közeledtével a népszerűség-növelés eme szánalmas megnyilvánulását választja? Hogy a nagy megmérettetés előtt mondjuk a brit, francia, holland miniszterelnök, vagy a német kancellár egy ilyen nevetséges propaganda-anyaggal hozakodik elő? Ezt az önök szemében olyannyira lesajnált nyugati társadalmak még akkor is megmosolyognák, ha a levelet nem értékes közpénzből, hanem az őket delegált kormányzó párt kasszájából finanszíroznák. Sőt, ezen a nárcisztikus megnyilvánuláson a demokrácia mibenlétét nálunk jobban ismerő és gyakorló társadalmak felelősen gondolkodó polgárai még alaposan fel is háborodnának. És joggal...
 
Értem én, hogy a sok rossz és kevés jó mellett, amit eddig tett – kizárólag hatalomféltés okán - valami népszerű és pozitív dologgal szeretne előrukkolni, s most, mint valami nagyszerű vívmányt akarja tálalni a 13. havi nyugdíj „visszaépítését”. Én azért ezt egy icipicit máshogy érzem.
 
Mert csúsztat a levelében. Elhallgatja azt az igencsak lényeges motívumot, hogy megszüntetve az ún. svájci indexálást, országlása alatt milliós nagyságrendben károsította meg a nyugdíjasokat. S most örüljünk annak, hogy demensnek nézve az időseket, a benyelt pénzekből visszajuttat némi alamizsnát? Ha tényleg fontosak lennének Önnek az idősek, akkor nem a választások előtt jutottak volna eszébe, hanem folyamatosan küzdött volna egy európai mértékkel is elfogadhatónak mondható nyugdíjért. Ahol a befizetett rezsi, meg a kiváltott gyógyszerek után még a megélhetésre is marad valami…
 
Tudniillik évek óta másról sem hallunk, mint a kormány nagyszerűségéről, a szociális intézkedések világszerte elismert jellegéről, az ádáz, de megnyert csatákról, a szárnyaló gazdaságról, meg Magyarország előre menetelétől. Hogy milyen rossz és jellemtelen volt Gyurcsány, s ezzel ellentétben, milyen kiválóak Önök. (Bár Gyurcsány önkritikát gyakorolt, megkövette az őt joggal kritizálókat, amire Ön sohasem lenne képes. Egyszerűen, Ön – finoman fogalmazva – más erkölcsi színvonalon áll.) Ha a plusznyugdíjak megvonása az elmúlt 12 évben annyira csípte a szemét, miért nem adta azt már korábban vissza? Nem szeretném azt feltételezni, hogy csak azért, hogy jellemtelen módon az utolsó pillanatig is permanensen szapulhassa elődjét? Örülnék, ha valamikor a nagy nyilvánosság előtt végre feloldaná azt a logikai ellentmondást, hogy, ha az Ön miniszterelnöksége alatt tényleg annyira nagyszerűen alakultak Magyarország gazdasági mutatói, akkor miért nem tette ezt meg már évekkel ezelőtt? És eddig annyira azért mégsem volt a sikeres és erős nemzet ismérve az idősek megbecsülése? Szeretném elhessegetni azt az agyamba befészkelt undorító gondolatot, hogy direkt azért időzítette mostanra a 13. havi nyugdíj intézményének visszaállítását, mert már Ön is úgy érzi, hogy tényleg ég a talaj a lába alatt?
 
De gombolyítsuk tovább a kérdéskör fonalát, s induljunk ki a kályhától!
Mivel a magyar nyugdíjak összege és vásárlóereje tágabb hazánkban, az Európai Unióban közismerten az egyik legkisebb és leggyengébb, ennek kezdeti kompenzációjaként vezették be a Medgyessy-kormány idején a 13. havi nyugdíjat. (Megjegyezném, hogy Medgyessy Péter nem volt amolyan hencegős fajta, ő mindezt csak elkezdte, glória, dicshimnusz és levelek nélkül.) Aztán jött egy súlyos, egész világot érintő gazdasági válság, melynek ideje alatt ezt a pluszjuttatást a Bajnai-kormány kénytelen volt megvonni. Kényszerből, szükségszerűen és állítólag átmenetileg. És sem Medgyessy Péter, sem Bajnai Gordon nem épített futószalagon stadionokat, még csak kisvasutat sem, ők – Öntől eltérően – kevésbé terhelték a költségvetést lassan megtérülő és kétes kiadásokkal, mint pl. a levelezgetés, a nevetségesen didaktikus nemzeti inzultációk stb. Ily módon - bár fanyalogva -, de a lakosság elfogadta és megértette a megvonás szükségességét.
 
Viszont amióta Ön az ország miniszterelnöke, totálisan félrement minden! Bár hurráoptimista dörgedelmeikkel tele van a markukban tartott összes média, a lakosság közérzete mégis romlik. Egyre több a szegény ember, s ugyanazon életszínvonal fenntartásához egyre többet kell dolgozni. Tudom, most azzal érvel, hogy emelték a minimálbér összegét, bizonyos adókat és járulékokat csökkentettek, meg, hogy nőttek az átlagfizetések. Számszerűségében valóban felfedezhető ebben az érvelésben némi igazság, de mindezek ellenére az életszínvonal valahogy mégsem akaródzik emelkedni (Az Öné, Mészárosé, meg még sokuké természetesen igen.) Ha mondjuk eldöntöm, hogy lakást veszek, s elkezdek rá spórolni, mire elérem az eredetileg szükséges beugró összegét, már kétszer annyiba kerül. Szóval, amivel többet kapunk, amennyivel esetleg többet keresünk, azt elviszi az elszabadult infláció. Érdemes lenne egy objektív, azaz nem az Ön hiteltelenül hőbörgő hoppmesterei által készített statisztikát publikálni arról, hogy a jövedelmünkből mit tudtunk megvenni országlása kezdetének évében, s mi az, ami most megszerezhető belőle. Azt hiszem, meglepődne…
 
Ahogy írni méltóztatik, az elmúlt időszak tényleg különösen megviselt mindenkit. Valóban. Ilyen fokú gyűlölködés, ilyen rossz össztársadalmi lelkiállapot, ennyi mérges, egymásnak feszülő, egymással acsarkodó, s tehetetlenségében ennyi felháborodott ember még talán sosem volt hazánkban! És sosem voltunk ennyire megosztottak sem, hiszen mára az elhintett gyűlölet-magvak, nemhogy szárba szökkentek, de hatalmas, áthatolhatatlannak tűnő erdősséggé terebélyesedtek.
 
Hazánk állampolgárainak egy tekintélyes része az Ön által gerjesztett gyűlölet, s az Ön iránt érzett féktelen imádat miatt immár nem törődik a társas együttélés írott és íratlan szabályaival, elfeledkezett européernek hitt mivoltáról, s készséggel elfogadja az Ön által megteremtett, keresztényi és nemzeti köntösbe csomagolt gátlástalan nepotista, korrupcióval fűszerezett demokrácia-deficitet. Vagyis, ez a kisebbségben lévő réteg még saját érdekeiknél is fontosabbnak tartja a közös bégetést, az együvé tartozás hamiskás érzését; elfogadja és támogatja ezt a kirekesztő, autoriter és inkompetens kormányzást. Az évértékelőn a vezérürü kizárólag a nyájához szólt: fényesítette az alaposan megfakult dolgokat, elfedte a bajokat, elhallgatta a hibákat, és szenvtelenül nem említette feleslegesen elvesztett negyvenezer honfitársunkat.
 
Tudja, az egyik politikus – miniszterelnök – korábban elismerte hibáit, bevallotta hazugságait és megkövette a hallgatóságát, míg Ön képtelen szembesülni a hibáival, nem szándékozik kijavítani a tévedéseit és sosem hajlandó önkritikát gyakorolni. Bár rendkívül gyáva - csak udvari mikrofonállványok kérdezhetik, és senkivel sem mer miniszterelnöki vitára kiállni -, de sajnos büszkesége mégis nagyobb a hazaszereteténél. Mit gondol, a két politikus közül melyik a szilárdabb jellem?
 
Az sem fordult korábban soha elő, hogy egy politikai párt választások előtt csak azzal képes kampányolni, hogy tízen évvel (!) korábban mit csinált rosszul a mostani ellenzék? Ön tényleg csak ennyire becsüli Magyarország polgárait? Hogy még egy nyamvadt program megírására sem képes, még annak tudatában sem, hogy nem született még meg az az ember, aki a környezetéből bármit is számon merjen kérni Öntől? Tudom, fél, hogy szembesítenék a rengeteg hazugságával, családja vagyonának gyors és gyanús gyarapodásával, a kommunikált és megvalósult ígéretei közötti óriási ellentétekkel, de különösen autoriter kormányzásának nem dicsekvésre érdemes jellemzőivel. Mert az elmúlt mintegy tíz év alatt ügyesen leépítette a fékeket és ellensúlyokat, fondorlatos módon megszerezte a médiák többségét, a fontos pozíciókba kizárólag saját kádereit ültette, s hálából minden önnek gazsuláló elvtársának földeket, kastélyokat, sportklubokat, szállodákat, zsíros megrendeléseket, tanácsadói szerződéseket, egyetemeket, alapítványokat, ilyen-olyan felügyelő bizottsági tagságokat, vadászterületeket stb. juttatott. Ajánlom, nézze meg néhány fiatalkori megnyilvánulását, s alaposan gondolkodjon el, honnan indult, s hova jutott, és főleg, hogy milyen erkölcsi mélységekbe züllesztette hazáját! Ha én miniszterelnök lennék, biztosan elszégyellném magam egy ilyen uszító, erkölcstelen és becstelen kampányt tapasztalván. És ilyen áron még egy esetleges győzelemnek sem tudnék örülni…
 
De térjünk vissza a levélhez, ami a sikeres és erős nemzetet, meg ami a nyugdíjak értékét és a rezsicsökkentés megvédését érinti…
 
Kiskoromban felnőttektől sokszor hallottam, hogy az öndicséret büdös! Ha valami jó, azt érzik, tapasztalják, és főképp EGYHANGÚLAG reagálják le az emberek. Ön(ök)től meg évek óta mást se hallani, mint tömény öntömjénezést, hogy milyen nagyszerű, meg milyen csodálatos minden. Önnek, családjának, rokonságának, csókosainak és elvtelen talpnyalóinak biztosan, hiszen már lerabolták, kisajátították, kisemmizték és nevükre íratták a fél országot! S mi tagadás, még az érdemtelenül rengeteget kereső, viszont adófizetésre nem kötelezett labdarúgóknak is rendkívül jól megy, hiszen ők tényleg nagyon fontosak, mert kegyed kedvenc sportágát űzik. Gondolom, ha gyermekkorában síelni szeretett volna, akkor vazallusaival hegyeket építtet, s a téli sportok szerelmesei lennének a kivételezettek. De mondja már meg, miért szükséges BÁRKINEK is privilégiumokat adni? Pláne akkor, ha eleve kiemelkedő javadalmazásban részesül? Ilyen a világon nincs…
 
A nagy magyar átlag – legyen az nyugdíjas, vagy aktív dolgozó – bizony megnézi, mire futja a hónap végén jövedelméből, vagy nyugdíjából. Nem lenne itt szükség a nyugdíjak értékének „megvédésére”, meg a rezsicsökkentésre sem, ha tényleges gazdasági fejlődés lenne, emberi bérekért dolgoznánk, s egy végigadózott élet után elfogadható mértékű nyugdíjat kapnánk. A toldozott-foltozott, de közgazdaságilag nem megalapozott beavatkozások – egyes árucikkek árának befagyasztása, a benzinár-stop stb. – rendkívül károsak, s hosszú távon megint csak egy jelentős réteg ellehetetlenüléséhez vezetnek. Ennek az országnak egy koherens gazdaságpolitika kellene, ahol a helyén kezelik a társadalmi érdekeket, a gazdasági folyamatokat és a piaci viszonyokat. Ahol mindennek annyi az ára, amennyi közgazdaságilag tényleg indokolt, vagy amit a piac szab meg, de azt mindenki kényelmesen ki tudja fizetni, mert a munkaerő értéke szintén a helyén van kezelve. Az semmiképp sem megengedhető, hogy egy miniszterelnök önös érdekekből alacsonyan akarja tartani a munkaerő árát, csak, hogy elmondhassa, hogy minket mennyire szeretnek a multik. És az sem járja, hogy úgy csökkent, vagy fagyasztat be árakat, hogy másra hárítja azok negatív következményeit.
 
Kiküldvén a leveleket, most azt hiszi, hogy elhisszük, amiket leírt? Hogy ennek a hazug förmedvénynek a hatására most a lába nyomát fogjuk csókolgatni? Miniszterelnök úr, Ön ebben nagyon téved! Ezt a tizenkét éves ámokfutást már semmivel sem tudja meg nem történtté tenni! Önnek történelmi lehetősége lett volna ezt az országot európai színvonalra emelni. A szükséges idő is, pénz is, meg a kellő legitimáció is megvolt hozzá. Ehelyett hazánkból egy középkori hűbérbirtokot csinált, összeugrasztotta a magyarságot, kiüresített számos „közméltóságot”, elsilányította a törvénykezést, erodálta az igazságszolgáltatásba vetett hitet, s egy lenézett banánköztársaságot fabrikált Magyarországból.
 
Mindezért egyszer – reméljük nemsokára – felelnie kell!
 
És ha kérhetem, nekem többé ne küldjön propaganda-anyagot. Még a saját pénzéből fizetve sem!
 
Jó egészséget kívánok!
 
Tisztelettel,
Elter Károly
Magyarország nyugdíjasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése