2022. február 11., péntek

Miközben Szabadka infrastruktúrája romokban hever: Vučić és Pásztor a Palicsi-tóba fektetnek be

 https://delhir.info/wp-content/uploads/2022/02/vucic-pastor.jpg


A VMSZ elnöke találkozott Aleksandar Vučićtyal, melynek során kijelentette, hogy szeretné támogatni a haladó rezsim fejét a küszöbön álló elnökválasztásokon. Valószínűleg nemcsak szeretné, hanem kötelessége is…

Pásztor csütörtökön elmondta a jelenlévő újságíróknak, hogy elemezték az eddigi együttműködés eredményeit és az azok által szerzett tapasztalatokat, de szóba kerültek a jövő közös tervei is.

A két „puszibarát” között kiemelt témaként szerepelt a palicsi Aquapark kiépítésének befejezése, amibe eddig 880 millió dinárt fektettek be, és még 730 millió kellene.

Pásztor ezenkívül még egy hotel kiépítéséről is tárgyalt Vučićtyal, a férfistrand közelében. Mint mondta, ez nagyjából 40 millió euróba kerülne.

A várost, illetve annak polgárait érintő súlyos problémákról azonban ezek szerint nem esett szó (lásd, vízvezeték-hálózat, közutak, közvilágítás, közbiztonság, stb).

Mindezzel Pásztor István ismét bebizonyította, hogy cseppet sem érdekli a helyi magyarság, illetve azok gondjai.

Számára a legfontosabb, hogy teljesítse „kedves Ácó” óhajait, parancsait.

D.J.
(gradsubotica.co.rs és egyéb helyi média nyomán)
https://delhir.info/2022/02/10/mikozben-szabadka-infrastrukturaja-romokban-hever-vucic-es-pasztor-a-palicsi-toba-fektetnek-be

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése