2022. február 23., szerda

Miért veszélyes Szerbiára Aleksandar Vučić

 

Már a kezdetén tisztázzuk, mért jelent Aleksandar Vučić nagy hipotékát Szerbiára és a normális működésére: azért, mert az országban mindenről éppen épen csak ő dönt. Senki más nem is mer semmiről dönteni, mivel ő szó szerint privatizálta az egész országot.

Ha már ez így van, szabály szerint arra várnak, hogy a Legokosabb közöttünk eldöntse. Ez pedig az országra nagyon veszélyes. Amíg  a várakozás folyik, a kár már megtörtént. Ne is mondjuk, hogy a döntés, amikor meghozzák, nem is biztos, hogy a legbölcsebb lesz.  

A Legokosabbat közöttünk ez nem nagyon fárasztja. Először is, ő általában nem is tudja, hogy hibázott, mert azt senki nem meri megmondani neki, és, másodszor, az árat mi, Szerbia egyszerű polgárai fizetjük, nem pedig ő, úgy hogy ez nem is fontos.

Mi csinál, tehát, egyedül az elnökünk: a mérnökök helyett korridorokat és magisztrális utakat rajzol; az egészségügyiek helyett lélegeztetőket vásárol világszerte; a terepi orvosoknak magyarázza, hogy kell azokat a lélegeztetőket használni. Tragikomikus hallgatni a „beismerését”, bánja, hogy a „nagyvilági szakértőkre” hallgatott a villanyáram és az erőművek ügyében, habár azonnal megérezte, hogy hazudnak neki; a végén, a legnagyobb csillárra akasztaná föl magát, mivel nem saját magára hallgatott. Már hogy is nem, természetesen a futballhoz is a legjobban ért; ki fogja nálánál jobban meghatározni „mi lesz a Zvezdával” és a Partizánnal; a szurkolókat a különböző (bűnöző) csoportok által ellenőrzése alá vette, de a Belivuk letartoztatása után a Partizán déli lelátója elszabadult tőle.

Elosztja a költségvetési eszközöket, mint a nagy Miloš; a kamerák előtt is telefonon követel Siniša Mali pénzügyminisztertől mintegy kilenc millió eurót útépítésre, amikor Szerbia vidékeit járja. Elköltött így még 850 millió eurót a költségvetési tartalékból, amely az előre nem látott helyzetekre szolgált és nem az állami pénzek belátás szerinti költésére. És, ne feledjük el, ő tudja a legjobban mennyi ember volt a tiltakozásokon, habár a felvételek azt mutatják, hogy sokkal többen voltak.  

Nehéz felsorolni az elnökünk minden képességét, mert az ujjai mindenhova odaérnek, az ország minden településére, és kitartóan arra törekszik, hogy minden egyes házhoz elérjenek.  

És az elnökünk éppen, hogy meggyőzött bennünket arról, mindent tud, de néha zavarba hoz bennünket, amikor a szájából halljuk, mi mindent nem tud: nem tudja, hol van az a famózus két perc a biztonsági kamerából a doljevci közlekedési szerencsétlenség alkalmával, amelyen látszik, ki ölte meg Stanika Gligorijevićet, habár nyilvánosan állította, hogy személyesen látta ezt a felvételt, nem tudja, kik azok a komplett idióták, akik a Savamalaban romboltak; nem tudja ki hozta létre a Belivuk klánját és ki hallgatott, amíg az mészárolta és darálta az embereket; nem tudja, mi a skay és mi a skayp, állandóan felcseréli ezeket az alkalmazásokat; nem tudja pontosa mit is termesztettek  a Jovanjicán, és miért a BIA emberei biztosították ezt a mezőgazdasági birtokot, hanem azt gondolta, fürtös  paradicsomot termesztettek, ahogy azt neki Ana Brnabić mondta; nem tudja ki tette tönkre a Krušikot, olcsón megvásárolva és drágán eladva a fegyvereket, azt sem tudni kinek.

Ennek a konfúziónak a közepén egyszerre kiugrott valami nagyon kellemetlen a számára: a State Department fekete listáján megjelent az ő két bizalmi embere Koszovóról. Szerbiában már túljutottak az elnök poligráfján, ártatlanok. És most, mi ez? Az elnök természetesen nem tudja. Ami a legfontosabb, de mi nem tudjuk, hogy ő tudja-e, igen – ki van még azon a listán?

Feltalálja-e itt bárki normális magát? Ha semmi más, egy dolog biztosan világos: az aki, úgy tesz, mindent tud, megbízhatóan semmit nem tud, azon kívül amiről úgy tesz, hogy nem tudja. Azt biztosan tudja.

És, ha már így van, könnyen meg lehet érteni, hogy az országunk miért van ilyen káoszban. Ha így irányítják, másként nem is lehet.


Biljana Stepanović
Fordította: B.A.

Az eredeti szöveg Zašto je Aleksandar Vučić opasan po Srbiju, itt olvasható:
https://novaekonomija.rs/arhiva-izdanja/broj-87-januar-2022/za%C5%A1to-je-aleksandar-vu%C4%8Di%C4%87-opasan-po-srbiju

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése