2022. február 16., szerda

„Kierőszakolt lojalitás” vagy „megalkuvás”?

Szent Száva ünnep(eltetés)éről – utólag

Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol már vesztett is.
Bertold Brecht

Szent Száva (Fotó: Pobjeda)

Hol a határ a kierőszakolt lojalitás és a megalkuvás? címmel közölte a Családi Kör január 27-ei számában (Szent Száva napján) Balla Lajos írását arról, hogy „az idők folyamán hogyan is alakult ki az iskolai védőszentek fogalmának honosítása”.[1]
A Száva-nap ünneplésének történelmi áttekintése mellet, Balla egy „sokkal fontosabb problémával” is foglalkozik: Hogyan lehetséges az, hogy a „világi jellegű” Szerb Köztársaságban „az állami iskoláknak pravoszláv vallás szerinti védőszentje” van?
– Mindezt azért kellene mérlegelni (ha máshol nem is, legalább az alkotmánybíróságon), mert egy másik területen, a választott tantárgyak esetében adott, hogy a tanulók (kiskorú gyermek esetében a szüleik) választhatnak valamely egyház (például pravoszláv, katolikus, református, protestáns, iszlám stb.) vallásának hittana és a világi nevelés között.
Sajnos maga a megünneplés sem probléma mentes, hiszen már az iskolaév kezdetekor is kész tények elé vannak állítva a gyermekek (a szüleik) és a tanárok, mivel kötelező eljátszani, elénekelni, vagy meghallgatni a Bože pravde-t (az Igazság Istenét, azaz Szerbia himnuszát), de szinte mindenhol a védőszent ünnepén is felhangzik ez a szlovén szerző által komponált dal, habár nincs rá utasítás – írja Balla.

Szent Száva, az állami és egyéb ünnepekről szóló 2001. évi törvény (5. cikke)[2] értelmében a szerb oktatás és a kultúra védőszentje lett. A szerbiai iskolákban minden évben január 27-én, az iskolanap keretében, Szent Szávára (Savindan), vagyis a „szellemiség napjára”, emlékeznek, „ünnepelik és munkával töltik” azt [praznuje i obeležava radno]. A törvénycikk azonban éppen semmit nem mond arról, hogy pontosan mit is jelent az ilyen fogalmazás.
Branko Ružić (szocialista párti – SPS) oktatásügyi miniszter – 2021. szeptember 1-jével – „elrendelte”[3] (mások szerint „ajánlás volt”),[4] hogy „a tanév első napján minden szerbiai iskolában meg kell szólalnia a (szerb – B.A.) himnusznak”.[5]
Tavaly december 23-án a szerb parlament megszavazta az oktatási törvény módosítását,[6] amely „egyebek között előirányozza, hogy az összes szerbiai iskola (beleértve a délvidéki magyar többségű iskolákat is!) minden tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdje”.[7]
A törvény szerint, „az iskolát, az oktatási évet nem a himnusz lejátszásával kezdi, 100.000-től 1.000.000 dinárig terjedő büntetéssel sújtják”.[8] A törvényt a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselői megszavazták.
– A nagyszerb kormány a magyar többségű iskolákat is rákényszerítette, hogy a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék. Újabb súlyos megaláztatást kellett elviselnie a délvidéki magyarságnak és az összes többi, a mai Szerbia területén élő nemzeti közösségnek – kommentálta a Délhír.[9]
Ezzel szemben, Vicsek Annamária a véemesz oktatási államtitkára azt nyilatkozta, hogy „a szerb himnusz eléneklése az iskolákban nem egy kisebbségek elleni rendelkezés”.[10]  – Nekünk magyar kisebbségnek nem kell ettől olyan értelemben tartanunk, hogy ezzel nem ártani akarnak, hanem a szerb nemzeti identitás megerősítéséről van szó – nyilatkozta Vicsek.[11] (Ez a kusza fogalmazás és a kettős tagadás igent jelent.)
Mindezek a változások teljesen beleillenek a szerb belügyminiszter Vulin-féle „szerb világ (kia)alakításába, amiben a VMSZ is – a Szerb Haladó Párthoz (SNS) való lojalitása és a megalkuvása által – részt vesz ![12]
Ez a törvénnyel „kierőszakolt” (pontosabban a nemzeti kisebbségekre erőszakolt) „lojalitás” a VMSZ megalkuvó, a nemzeti közösségi jogokért ki nem álló/fel nem lépő politikájának az eredménye. Ehhez aztán egyeseknek még a hatalom iránti megfelelési kényszere is társul(t).

Milojko Pantić[13] neves szerb újságíró a Danac c. belgrádi napilapban (2022. február 3-án) közölt, A hazugság szerb állami érdek [Laž je sprski državni interes] c. cikkében azt írja, hogy „Stevan Nemanja (Szent Száva apja) írástudatlan volt, habár a legfiatalabb fiát, Rastko Sava Nejanjićot szentté és szerb népoktatóvá avatták”.
– Ez a népoktató soha nem nyitott meg egyetlen iskolát, de írástudóvá sem tett senkit, még az apját sem. Szerbia jelenlegi területén az első iskolát Stefan Lazarević (1374-1427. július 19. – B.A.) despota (fejedelem)[14] alapította a 15. században, Resavai (Másoló) Iskola [Resavska (prepisivačka) škola][15] néven. 
Sava Nemanjićnak (Szent Szávának – B.A.) nem létezik egyetlen egyházi se világi szerzői irodalmi műve – írja Pantić, Dragan Veselinovra,[16] Az én Istenem – kérdezzétek meg a papot [Moj Bog – pitajte popa][17] c. könyv szerzőjére hivatkozva.
– Ő (Száva – B.A) a görög egyház szövegeit a szerb egyházi életrajzokba ültette. Soha nem mondta, hogy szerb, soha nem használta a „szerb földek” kifejezést, soha nem mondta ki a pravoszlávság [pravoslavlje] szót. Száva, mondja Veselinov, klasszikus keresztény keresztes és 13. századi vallási szakadár. A Száva-napot a bánáti szerbek találták ki 1734-ben, arra törekedve, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiától szerb nyelvű iskolákat kapjanak, amit meg is valósítottak.
Szent Száva kultuszát [Svetosavlje], mint nagyszerb doktrínát Dimitrij Najdanović, Justin Popović és Nikolaj Velimirović kleronacionalista teológusok és a vallási máltóságok találták ki. Ők, a hazug Száva népoktatót, a Nagy Szerbiáért háborús politika (meg)alkotójává léptették elő, ami soha sem volt – írja Pantić az idézett írásában.[18]

Balla Lajos – teljesen helyénvalóan – idézi a szerb alkotmány 11 szakaszát, miszerint „a Szerb Köztársaság világi jellegű állam. Az egyházak és a vallásközösségek az államtól elválasztva működnek. Egyetlen vallás sem nyilvánítható államinak vagy kötelezőnek.”[19]
Az alkotmány idézett rendelkezései alapján megállapítható, hogy az ugyan hat évvel korábban (2001-ben) hozott, de 2007-ben és 2011-ben módosított törvénynek – a Száva-nap ünneplésének – az iskolákra való kiterjesztése nincs összhangban a szerb alkotmánnyal! A törvény 5. cikkében az „iskolák” szó egyáltalán nem is létezik!
Szent Száva ünneplése az iskolákban csakis valamelyik hitbuzgó oktatási miniszternek a rendelete alapján kezdődhetett el – ahogyan Balla írja: „Az évenként ismétlődő iskolanaptárból (akárhogy is nézzük ez nem más, mint egy végrehajtási rendelet) hozták az iskolák munkásai és a közvélemény tudomására, hogy minden január 27-én meg kell ünnepelni Szent Száva napját”.[20]
Az alkotmányos rendelkezés szorosan vett (stricto iure) jogi értelmezése szerint, a hittannak, mint „választott tantárgynak” helye se lenne az állami iskolai oktatásban. A vallási vezetők a legfőbb állami vezetéstől tavaly mégis „a hittannak, mint kötelezően választható tantárgynak a bevezetését kérték”.[21]
A hittel/vallással kapcsolatos alapvető ismereteket a történelem, a szociológia, és a filozófia tantárgyak keretében kellene tanítani. Csakúgy, mint az ugyancsak választhatóként kezelt polgári nevelés tantárgyat. Azoknak viszont, akiket a vallás elmélyültebben érdekel, biztosítani kell megfelelő hitoktatási formákat és egyházi iskolákat – az egyházak keretében.

Szent Száva, a többségi nemzet szentje ünneplésének kötelezővé tétele (január 27-én), „a szerb egység, szabadság és a nemzeti zászló” új állami ünnep (szeptember 15-ei) bevezetése, valamint az iskolaév szeptember 1-jei kezdésekor a szerb himnusz törvény által elrendelt meghallgatása, énekeltetése ellentétben áll nem csak a polgárok és a nemzeti közösségek egyenrangúságával, de a soknemzetiségű, valamint multikulturális társadalom elképzelésével is. Bizonyára a tanulóknak a nemzeti hovatartozás alapján való megkülönböztetését és a nemzeti kisebbségi tanulók kisebbségérzetét is táplálja. Tökéletesen kifejezi Vulin „szerb világát”![22]
A Magyar Nemzeti Tanácsnak e(zek)ben a témá(k)ban is állást kellene foglalnia, csak éppen – a vezetőségnek a hatalmi pártokhoz lojális és megalkuvó politikája miatt – nem teszi meg, mint ahogy a magyar közösséget érintő más fontos kérdésben is hallgatott.
Az április 3-ai szavazás erről is szól!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2022. február 15.
__________
[1] Balla Lajos: Hol a határ a kierőszakolt lojalitás és a megalkuvás között? Családi Kör, 2022, január 27. 14.
[2] ZAKON O DRŽAVNIM I DRUGIM PRAZNICIMA U REPUBLICI SRBIJI [Törvény az állami és egyéb ünnepekről a Szerb Köztársaságban] "Sl. glasnik RS", br. 43/2001, 101/2007 i 92/2011 [Hivatalos Közlöny 43/2001, 101/2007 és 92/2011] https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_drzavnim_i_drugim_praznicima_u_republici_srbiji.html
[3] Nem mindegyik iskolában szólt a himnusz https://szmsz.press/2021/09/02/nem-mindegyik-iskolaban-szolt-a-himnusz/, 2021. szeptember 2. 7:56
[4] Vicsek: A szerb himnusz eléneklése az iskolákban nem egy kisebbségek elleni rendelkezés
https://szmsz.press/2021/09/02/vicsek-a-szerb-himnusz-eleneklese-az-iskolakban-nem-egy-kisebbsegek-elleni-rendelkezes/, 2021. szeptember 2. 15:36
[5] Nem mindegyik iskolában szólt a himnusz, a 2-es alatt
[6] Doneti zakoni [Elfogadott törvények] ZAKON O IZMENAMA I DOPUNAMA ZAKONA O OSNOVAMA SISTEMA OBRAZOVANJA I VASPITANJA [Törvény az oktatási és nevelés rendszerről szóló törvény módosításáról] http://www.parlament.rs/narodna-skupstina-.871.html
[7] F. F.: Ezentúl akár egymillió dinárral is megbüntethetik azt az iskolát, amelyben a tanév nem a szerb himnusszal kezdődik! https://delhir.info/2021/12/24/ezentul-akar-egymillio-dinarral-is-megbuntethetik-azt-az-iskolat-amelyben-a-tanev-nem-a-szerb-himnusszal-kezdodik/, és A nagyszerb kormány a magyar többségű iskolákat is rákényszerítette, hogy a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék
https://delhir.info/2021/09/01/a-nagyszerb-kormany-a-magyar-tobbsegu-iskolakat-is-rakenyszeritette-hogy-a-tanevet-a-szerb-himnusz-eleneklesevel-vagy-lejatszasaval-kezdjek/
[8] Lásd a 6-os alatti törvényt, 49. szakasz 2. bekezdését.
[9] A nagyszerb kormány a magyar többségű iskolákat is rákényszerítette, hogy a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék
https://delhir.info/2021/09/01/a-nagyszerb-kormany-a-magyar-tobbsegu-iskolakat-is-rakenyszeritette-hogy-a-tanevet-a-szerb-himnusz-eleneklesevel-vagy-lejatszasaval-kezdjek/, 2021. szeptember 1.
Lásd például: Szent Száva Ünnepség, Zentagunaras https://delhir.info/2022/01/27/a-magyar-diakokkal-az-iden-is-megunnepeltettek-a-szerb-pravoszlav-egyhaz-szlavajat/
[10] Lásd a 4-es alatti írást.

[11] Uo.
[12] Bővebben lásd A „Szerb Világ” alakítása c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13899, 2021. szeptember 18.
[13] Milojko Pantić: Laž je sprski državni interes [A hazugság szerb állami érdek]. Danas, 2022. február 3. 15
[14] Lazarevics István szerb despota https://hu.wikipedia.org/wiki/Lazarevics_Istv%C3%A1n_szerb_despota
[15] Ресавска школа https://sr.wikipedia.org/wiki/
[16] Dragan Veselinov https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=Dragan+Veselinov
[17] Safeta Biševac: „Mi profesori trujemo samo omladinu, a popovi ceo narod“ [Mi, tanárok csak az ifjúságot mérgezzük, a papom meg az egész népet] https://www.danas.rs/vesti/politika/mi-profesori-trujemo-samo-omladinu-a-popovi-ceo-narod/, 2022. január 23. 15:56, és Pitajte popa [Kérdezzétek a papot] https://www.pobjeda.me/clanak/pitajte-popa, 2021. augusztus 22. 16:20
[18] Lásd a 13-as alatti írást.
[19] Törvények és egyéb jogi dokumentumok magyar nyelven. A SZERB KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA. Az SZK Hivatalos Közlönye, 98/2006. szám https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[20] Balla, az 1-es alatt.
[21] A vallási vezetők a hittan, mint kötelezően választható tantárgy bevezetését kérik https://www.magyarszo.rs/hu/4783/kozelet_oktatas/254738/, 2021. november 23. 10:58
[22] Bővebben lásd A „Szerb Világ” alakítása c. írásom https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13899, 2021. szeptember 18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése