Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevői felszólították Szerbia vezetőit, hogy távolítsák el a Ratko Mladićot ábrázoló belgrádi falfestményt, a háborús bűnösök felmagasztalása ellen pedig kezdeményezzenek erőteljes akciókat, tudatja az N1.

Közleményükben Piero Fassino és Ian Liddell-Grainger szerbiai jelentéstevők arra szólították fel az ország vezetőit, hogy tegyenek félreérthetetlen lépéseket a háborús bűnösök felmagasztalása ellen, a Ratko Mladić elítélt háborús bűnöst ábrázoló belgrádi falfestményt pedig haladéktalanul tüntessék el.

– Megdöbbent minket a hatalom tehetetlensége, hogy a kommunális rendőrség döntése ellenére sem távolították el falfestményt, és a tény, hogy a Fiatalok Kezdeményezése az Emberi Jogokért szervezet (YIHR) Václav Havel díjjal kitüntetett aktivistájának megtiltották, hogy november 9-re tüntetést szervezzen a falfestmény ellen, amit a belügyminisztérium biztonsági okokkal indokolt – olvasható a közleményben.

A jelentéstevők arról is írnak a közleményben, hogy később tudomásukra jutott, hogy a rendőrséget kivezényelték, hogy őrizze a falfestményt, és akadályozza meg a mindkét oldalon tüntetőket abban, hogy azt megközelítsék.

– A YIHR két aktivistáját őrizetbe vették, az egyesület irodáját támadás érte, felgyújtották a srebrenicai népirtásra emlékező békés tüntetők transzparensét, közben a nacionalista szélsőségesek ellentüntetést szerveztek – mutattak rá a jelentéstevők.

Mint írták, ezek az események azt mutatják, hogy szükség mutatkozik az elítélt háborús bűnösök felmagasztalása elleni egyértelmű harcra.

– Az ilyen cselekmények aláássák a regionális együttműködést, és akadályozzák az európai integrációs folyamatot, amelyre Szerbia törekszik. Egy demokratikus társadalom nem élhet a háborús bűnök tagadásában, a gyűlöletkultúrában, és a büntetlenségben – közölték a jelentéstevők.

https://szmsz.press/2021/11/19/a-mladic-falfestmeny-eltavolitasara-szolitottak-fel-szerbia-vezetoit-az-europai-jelentestevok/