2021. november 28., vasárnap

Nincs részarányos foglalkoztatás!

A tartományi és az önkormányzati egységekben már csupán 4,52 százalék a magyar

 

Ökrész Rozália (Fotó: Magyar Szó)


Ökrész Rozália, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (önhibáján kívüli) szerbiai parlamenti képviselője, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója, stb. a 2020. évi állami költségvetés zárszámadásáról szóló, november 24-ei parlamenti felszólalásában „kitért többek között az autonóm tartományban és az önkormányzati egységekben foglalkoztatottakkal foglalkozó törvény[1] módosítására[2] is. Elmondta, hogy a jogi keret lehetőséget nyújt az érdem és a szakmai fejlődés alapján történő foglalkoztatásra. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a törvény lehetővé teszi az Alkotmány azon szakaszának alkalmazását, amely hasonló feltételek mellett előnyt ad a kisebbséghez tartozó jelentkező foglalkoztatására. Kiemelte, Vajdaságban szeptember 30-áig a kisebbségi jelenlét a közfoglalkoztatottak körében még mindig a lakosság arányát tekintve alul marad. Például a lakosság 13 százaléka magyar nemzetiségű, de a tartományi és az önkormányzatok egységeiben a foglalkoztatottak aránya csupán 4,52 százaléka tartozik ehhez a kisebbséghez. Szavai szerint a törvényes előírások következetes alkalmazásával javulhatna a helyzet” – írja a Magyar Szót tudósító mh (?).[3]

A munkaviszonyba való felvételkor figyelembe kell venni, hogy „a nemzeti összetétel, a nemek képviselete és a fogyatékos személyek száma a foglalkoztatottak között a lehető legnagyobb mértékben kifejezze a lakosság összetételét” – írja a tartományi és a helyi önkormányzati foglalkoztatottakról szóló törvény 19. szakaszában.[4]
A Tartományi Ombudsman 2011. évi jelentése szerint a tartományi közigazgatás 1328 dolgozója között csak 87 magyar volt (6,55 százalék[5] – a lakosságban való ugyancsak 2011. évi népszámlálás adatai szerinti – 13 százalékkal szemben!).
A tartományi szervekben 2015. január 26-án már csak 77 magyar dolgozott. Akkor ez  a foglalkoztatottak 6,38 százaléka volt,[6] ami már  meghaladta az 50 százalékos alulképvisdeltséget.
A jogvédő jelentéseiben a tartományi közigazgatásban dolgozók nemzeti összetételére vonatkozó adatokat legutóbb az 2017. évre vonatkozóan lehet találni, miszerint a magyarok az év december 31-én a tartományi közigazgatásban mindössze 5,05 százalékban voltak jelen.[7] Azt azonban hogy ez az 5,05 százalék számszerűsítve mennyi foglalkoztatottat jelentett, a jelentésből már nem lehet megtudni.
A legutóbbi, 2020. évi jelentés[8] már nem is említi/foglalkozik a tartományi közigazgatásban dolgozók nemzeti összetételének alakulásával, illetve a részarányos foglalkoztatásra vonatkozó határozatok megvalósításával! Az ombudsman valamilyen oknál fogva már nem tartotta szükségesnek, hogy erről beszámoljon![9] 

Az utóbbi tíz évben olyan „eredményesen” valósult meg a nemzeti kisebbségeknek a különböző szintű jogszabályokba foglalt részarányos foglalkoztatása, hogy – a magyarok ez esetében – a 2011. évi 6,55 százalékról 4,52 százalékra csökkent! Ahelyett, hogy végre a 13 százalék felé mozdult volna el! Erről, persze, a képviselők – az ifjú Pásztor (Bálint) frakcióvezetővel az élükön – mélyen hallhatnak!
A képviselők tudatáig még nem jutott el, hogy a tisztségük nem csak nagy fizetéssel és előjogokkal, de a döntéshozatalért a a közösség iránti felelősséggel is jár .
Ez az „eredmény” is a VMSZ (ВМС) nevű párt vezetői „sikeres” érdekképviseletének és képviselőinek a haladó-szocialista hatalomban való kollaborálásának a következménye!
Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban egy évtizede miért nem alkalmazták/alkalmazzák a jogszabályokat, hanem csak egyszerűen megállapította, hogy „a kisebbségi jelenlét a közfoglalkoztatottak körében még mindig a lakosság arányát tekintve alul marad”. Mi az, hogy „még mindig alul marad”, hiszen folyamatosan csökken!
Kellenek/minek nekünk az olyan képviselők, akik még az alapvető nemzeti kisebbségi jogokat rendező jogszabályok alkalmazásáért sem képesek kiállni? Még fikusznak se elég jók!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. november 28.
__________
[1] Vélhetően erre a törvényre gondolt: ZAKON O ZAPOSLENIMA U AUTONOMNIM POKRAJINAMA I JEDINICAMA LOKALNE SAMOUPRAVE ("Sl. glasnik RS", br. 21/2016, 113/2017, 95/2018 i 113/2017 - dr. zakon) https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_zaposlenima_u_autonomnim_pokrajinama_i_jedinicama_lokalne_samouprave.html
[2] NACRT ZAKONA O IZMENAMA I DOPUNAMA ZAKONA O ZAPOSLENIMA U AUTONOMNIM POKRAJINAMA I JEDINICAMA LOKALNE SAMOUPRAVE https://www.paragraf.rs/dnevne-vesti/090821/090821-vest11.html
[3] Adók, kisajátítás, mezőgazdasági alapok. Magyar Szó, 2021. november 25. 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4785/kozelet_belfold/254854/, 2021. november 25. 00:02
[4] Lásd az 1-es alatti jegyzetben.
[5] Godišnji izveštaj Pokrajinskog ombudsmana za 2011. godinu [A Tartományi Ombudsman 2011. évi jelentése]. https://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/633-godinji-izvetaj-pokrajinskog-ombudsmana-za-2011-godinu.html, 2019. január 6., 54-55.
[6] ИЗВЕШТАЈ ПОКРАЈИНСКОГ ЗАШТИТНИКА ГРАЂАНА - ОМБУДСМАНА
ЗА 2014. ГОДИНУ [A Tartományi Polgári Jogvédő – Ombudsman 2014. évi jelentése].
https://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/1552, 88.
Bővebben lásd a ROSSZABBODOTT A NEMZETI KISEBBSÉGI JOGOK ÁLLAPOTA – Mímeljük a jogvédelmet? – Ombudsman-jelentés 2014 c. írásom http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/39268-2015-04-20-08-23-53, 2015. április 20. [10:22] és joginfo@ungarnportal.com, 2015. április 21. [19:18]
[7] Годишњи извештај Покрајинског заштитника грађана - омбудсмана за 2017. годину [A Tartományi Polgári Jogvédő – Ombudsman 2017. évi jelentése], 27-28.
http://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/1995-godisnji-izvestaj-2017.html
[8] ГОДИШЊИ ИЗВЕШТАЈ ПОКРАЈИНСКОГ ЗАШТИТНИКА ГРАЂАНА –ОМБУДСМАНА за 2020. годину [A Tartományi Ombudsman 2020. évi jelentése] https://www.ombudsmanapv.org/riv/attachments/article/2351/Godisnji_izvestaj_PZG-ombudsmana_2020.pdf
[9] Годишњи извештај Покрајинског омбудсмана за 2020. годину. https://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/2351-godisnji-izvestaj-pokrajinskog-zastitnika-gradjana-ombudsmana-za-2020.html
Bővebben lásd a Nem végzi a munkáját! c. írásomban.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13735, 2021. július 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése