2024. április 15., hétfő

Elemző: Magyar Péter képes lázban tartani a közvéleményt, és még a kormánykommunikáció is utánamegy

A Szabad Európa honlapja

2024. április 15.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Elemző: „Tankönyvi módon politizálás zajlik”
Van egy olyasféle konzisztencia Magyar Péter megnyilvánulásaiban, amely az ellenzéki pártokról ritkán mondható el – jelentette ki Lakner Zoltán friss podcastunkban. A politológus szerint a következetesség szükségesebb és keményebb feltételnek tűnik, mint a politikai tartalom, de kell a jó ütemérzék is.

Már dolgoznak a Fidesz-kampányban a határon túli magyar fiatalok
A korábbi gyakorlatnak megfelelően újból Fidesz-aktivistaként járnak ajtóról ajtóra határon túlról toborzott fiatalok. Korábban csak két-három hétig dolgoztak a párt kampányában, most többen a választásig maradnak. Forrásunk szerint az erdélyi MCC diákjai is kampányolnak, a szervezet vezetése azonban cáfolja, hogy ebben részt venne.

Vannak csecsemők, akik hónapokra a kórházban ragadnak, mert nincs elég hely az otthonokban
Bár a gyermekvédelmi rendszer válsága a bicskei gyermekotthonban történt sorozatos abúzus hatására ideig-óráig a közbeszéd része lett, a problémák egyáltalán nem oldódtak meg. Sőt a szakemberek szerint a rendszer összeomlásától már nem kell tartani, mert már megtörtént.

Orbánék migrációs ellenállása a végrehajtásnál folytatódhat
Egyetlen tagállamot sem kötelez az Európai Parlament által megszavazott menekültügyi és migrációs paktum menedékkérők átvételére vagy fejpénz megfizetésére, mivel szakértők és eszközök küldésével is le lehet majd róni a szolidaritást. A paktum ellenzői ugyan elvesztették a jogalkotási csatát, azonban a szabályok végrehajtásánál még hallathatják a hangjukat.

A súlyos belső konfliktusok hetét hagytuk magunk mögött a kampányban
Magát tiltakozásul feloszlató pártszervezet; Fidesz–KDNP-üzengetés egy 2022-ig MSZP-s, most fideszes politikus miatt; a szocialistákat kiszorítani próbáló Momentum Belpesten; a saját polgármesterüket megbuktatni próbáló ferencvárosi pártok – az eddigi legintenzívebb hetet tudjuk magunk mögött a választási kampányban.

GKI-vezérigazgató: Nem Trump sorsától függ a magyar gazdaság
Molnár László szerint nincsen összefüggés a tudatosan rosszul tervezett költségvetés és az amerikai elnökválasztás között, a reptérvásárlás politikai célzatú, az orosz tulajdonú Mere üzletláncnál pedig kérdés, megfelel-e az EU-s átláthatósági feltéteknek, és nincs-e összefonódás a magyar kormánnyal.

Iráni támadás: Izrael és szövetségesei megsemmisítették a drónok és rakéták túlnyomó többségét
Izrael és szövetségesei megsemmisítették az Iránból kilőtt több száz drón és rakéta „túlnyomó többségét” a példátlanul nagyszabású szombat éjszakai támadás során. A zsidó állam elleni iráni akció nyomán sokan a közel-keleti konfliktus súlyos eszkalációjától tartanak.

Elemzők szerint ugyanakkor a támadás megmutatta Teherán válaszlehetőségeinek korlátait is.

Trump büntetőper előtt áll a hallgatási pénzek ügyében, elsőként a volt amerikai elnökök közül
Donald Trump lesz a jövő héten az első volt amerikai elnök, aki büntetőper elé néz, mégpedig a Stormy Daniels pornósztárnak korábban kifizetett hallgatási pénzek ügyében. Ennek jelentős politikai és jogi következményei lehetnek, miután az üzletember a Fehér Ház visszaszerzéséért küzd.

Hogyan tette Putyin rendőrállama sebezhetővé Oroszországot a terrortámadásokkal szemben?
A Kreml úgy tekint Vlagyimir Putyinra, mint megmentőre, erős vezetőre, aki a szovjet összeomlás után stabilitást és biztonságot hozott. A sok halálos áldozattal járó események, amelyek elnökként vagy miniszterelnökként eltöltött csaknem 25 évét kísérték, súlyosan aláássák ezt a narratívát. Elemzők szerint inkább egy olyan vezető képe rajzolódik ki, akinek saját hatalmának védelme és növelése a nép biztonságának rovására ment.

Amit még tudni érdemes
Már a gyógyítást nehezíti a kórházak eladósodása, havi 20 milliárd forinttal nő a kifizetetlen számlák összege (Népszava)
Nyárig 104 milliárd forintos kórházi tartozást rendezne az Orbán-kormány, csakhogy az adósság összeg már március végén 110 milliárdnál járt.

Csúcson a bevándorlók száma, 2010 óta 514 ezren jöttek Magyarországra (444)
2023-ban 61 350 külföldi állampolgár vándorolt be Magyarországra. Ez minden eddiginél magasabb szám, az előző évinél pedig bő 10 százalékkal jelent több embert.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése