Az önmagát legnagyobbnak nevező délvidéki magyar párt első embere az anyaországi „közszolgálati” televízióban 2014. áprilisában vendégszerepelve elmondta, hogy pártja csak abban az esetben hajlandó a hatalom része lenni, ha az uralkodó Szerb Haladó Párt beépíti követelményeit a kormány programjába.
A „prioritások” azonban olyan általános
célkitűzéseket takartak, mint a gazdasági és azon belül (vagy kívül) a
mezőgazdasági fejlődés, az egzisztenciális, a szociális és az
egészségügyi kérdések megoldása, valamint a közbiztonság
megszilárdítása.
Ezek a „zseniális” tézisek amúgy is
minden demokratikus és diktatórikus rezsim programjában egyaránt
szerepelnek (egészen más kérdés, mennyire valósulnak meg). A VMSZ
kreativitásából azonban csak ennyire tellett.
A területi (vagy bármilyen) magyar autonómia követelése persze nem jutott a VMSZ-esek eszébe.
A fenti „lájtos” együttműködési
feltételekét a haladók természetesen egyből elfogadták, és létrejött a
harmonikus, szilárd szövetség. Ennek fejében a „mieinket” zsíros államtitkári és egyéb funkciókkal jutalmazták meg a haladók. Vagyis jól meglocsolták a politikai fikuszt.
Lássuk pár mondatban, mi valósult meg az együttműködési feltételekből.
Ami a gazdasági fejlődést illeti, Szerbia minden mutató szerint az utolsó Európában.
A mezőgazdaság romokban hever, a
szerbiai és főleg délvidéki földek nagy részét arabok és németek
vásárolták fel vagy bérlik azokat. Gazdáink súlyos helyzetben vannak, az
állami támogatások folyamatosan csökkennek, a falufejlesztésből semmi
sem valósult meg.
Az egzisztenciális és a szociális
körülmények katasztrofálisak, aminek következtében az elvándorlás
kétségbeejtő méreteket öltött.
Az egészségügy alig létezik.
A migránsok letelepítésével a közbiztonság szintje tovább süllyed.
A fentiek tükrében nyugodtan leszögezhetjük, hogy a VMSZ részvétele a „szaloncsetnik” haladó kormányban semmi jót nem hozott a délvidéki magyar átlagpolgároknak. A VMSZ-es köröknek annál inkább használt.
(Fotó: vmsz.org.rs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése