2017. október 14., szombat

Tovább bonyolódik a VaMaDiSz és a Jogtudományi Kar pere

Az újvidéki Felső Bíróság elutasította a Vajdasági Magyar Diákszövetség által javasolt tanú kihallgatását

 

Tovább bonyolódik a VaMaDiSz és a Jogtudományi Kar pere
Fotó: rtv.rs
Mint ismeretes, az újvidéki Fellebbviteli Bíróság szeptemberben elfogadta a Vajdasági Magyar Diákszövetségnek a Felső Bíróság elsőfokú ítélete ellen benyújtott fellebbezését, s ezzel gyakorlatilag hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet, a mai újratárgyaláson azonban a VaMaDiSz számára kedvezőtlen döntés született, ugyanis nem hallgatták ki az általuk javasolt tanút.
Sóti Attila, az egyesület elnöke úgy fogalmazott, elfogadhatatlan és nem megalapozott a bíróság döntése. - Nem erre számítottunk, hiszen az általunk beidézett tanú, akit bő fél évvel ezelőtt javasoltunk a bíróságnak, 2015-ben ott volt a felvételi vizsgán, diszkriminációban részesült, hiszen nem felvételizhetett magyarul. Az ő tanúvallomása egyértelmű és megkerülhetetlen bizonyíték lenne arra, hogy nekünk igazunk van ebben a történetben. Azt látom, hogy a bíróság és a Jogtudományi Kar illetékesei is mindent megtesznek annak érdekében, hogy erre ne kerüljön sor, hiszen ez egyértelműen eldöntené ezt az ügyet. A Vajdasági Magyar Diákszövetség részére elfogadhatatlan ez a mai döntés, nem tartjuk megalapozottnak. Nagyon sokan mondták erre az eljárásra, hogy ez egy kirakatper, én úgy gondolom, hogy a szó nemesebb értelmében ez valóban egy kirakatper, hiszen rávilágít arra, hogy mekkora problémák vannak. Ilyen pofonegyszerű ügyben nem született döntés kereken húsz hónapja - emelte ki Sóti.
Pontosan két évvel ezelőtt hozta meg a VaMaDiSz elnöksége azt a döntését, hogy pert indít a Jogtudományi Kar ellen, decemberben lesz két éve annak, hogy ezt elindították. Sóti szerint ott tartanak, ahol akkor is. - Október 20-án el kell jönnünk ismét a bíróságra, azt gondolom, ha ez így megy tovább, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy érdemes-e ezt az egész procedúrát folytatni. Múlik az idő, a generációk jönnek egymás után, én azt látom, hogy lényegében egy olyan taktika is van a kar, vagy akár a bíróság részéről is, hogy ez minél tovább elhúzódjon. Amennyire bizakodóak voltunk, és örültünk, ez most váratlanul ért bennünket. Ha lett volna alapos és kézzelfogható indoklás arra, hogy a javasolt tanúnknak a kihallgatását miért utasította el a bíró, akkor azt mondanám, hogy rendben, el tudjuk fogadni, de itt gyakorlatilag megalapozatlan indokról van szó. Az igazságban továbbra is hiszek, de azt hiszem, hogy ez a per rámutat arra, hogy ebben az országban még mindig nagyon komoly problémák vannak és 2017-ben jogbiztonságról nem igazán tudunk beszélni. Húsz hónap után kezdünk ebbe belefáradni, kérjük az illetékeseket, hogy most már ők is tegyenek meg a maguk területén mindent annak érdekében, hogy az ügy megoldódjon - tette hozzá.
Dejan Ukropina, a Jogtudományi Kar ügyvédje szerint egyértelmű a bíróság döntése, ugyanis a tanú kihallgatása kapcsán első fokon már hasonló ítélet született.
Veljko Milić, a VaMaDiSz-t képviselő ügyvéd elmondta, bízik abban, a bíróság döntése igazságos lesz, amennyiben mégsem, jogorvoslatot kérnek. Mint fogalmazott, újabb tanúk beidézése szinte lehetetlen volt, ugyanis a diákok közül sokan már beiratkoztak a karra, és attól tartanak, hogy bajuk származhat ebből.
Az első fokú ítéletet jövő pénteken hozza meg az újvidéki Felső Bíróság.
Ádám Csilla 
2017. október 13. [12:26]
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/21835/Tovabb-bonyolodik-a-VaMaDiSz-es-a-Jogtudomanyi-Kar-pere.html


Újabb pofon a délvidéki magyarságnak

Még a délvidéki magyar fiatalok tanúvallomására sem volt kíváncsi az újvidéki bíróság.


 

Ahogy arról portálunk több alkalommal is beszámolt a Vajdasági Magyar Diákszövetség kitartó küzdelmet folytat azért, hogy az újvidéki Jogi Kar a törvényeket betartva, magyar nyelven is engedélyezze a felvételizést az oktatási intézményben. A hatályban lévő kisebbségi jogszabályok betartása helyett azonban az intézmény bíróságra vitte az ügyet és eddig győzelemre is állnak, hiszen első fokon nekik adtak igazat a magyarellenes magatartásukban.
A délvidéki nemzeti közösségek jogaiba a sáros csizmáját törlő Jogi Kar viselkedésével szemben enyhe reményként csillant fel az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése, amelyben helyet adott a diákszövetség fellebbezésének és hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet.
Azonban ma ugyan ez a bíróság másodszorra is elutasította a Vajdasági Magyar Diákszövetség által javasolt tanú kihallgatását.
A jogaink megcsúfolása
A VaMadiSz hiába indítványozta, hogy a bíróság hallgassa ki azt az általuk javasolt délvidéki magyar tanút, aki saját karrierjét is kockáztatva vállalta volna, hogy a bíróság előtt beszél arról, hogyan diszkriminálták nemzetiségi jogait.
A bíróság azonban a tanú meghallgatásról hallani sem akart,
ehelyett néhány perc alatt lezárták a tárgyalást és kitűzték a döntéshozatal dátumát október 20-ára.
A bírósági eljárás különösen visszás annak tudatában, hogy mindeközben a magyar kormány továbbra is lépten-nyomon a délvidéki magyarság jó dolgáról beszél. Így például Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint 
Szerbia példaértékű autonómiát adott a délvidéki magyaroknak.
Míg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aradi vértanúk emléknapján Délvidéken arról beszélt, hogy Magyarország és Szerbia együttműködése a történelem során soha nem volt olyan jó, mint most.
A mai bírósági döntés azonban nem ebbe az irányba mutat. Így a délvidéki magyarság már csak reménykedni tud abban, hogy néhány nap múlva a bíróság olyan döntést hoz majd, amely nem veszi semmibe a Szerbiában élő nemzeti kisebbségek megszerzett, ám be nem tartott jogait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése