2017. október 23., hétfő

Valóság vagy mítosz a vajdasági multikulturalizmus?


Valóság vagy mítosz a vajdasági multikulturalizmus?
Illusztráció
A tolerancia mellett a multikulturalizmus volt az egyik olyan fogalom, melyet Vajdasággal társítottak. Azonban, sokan állítják, hogy manapság egyre kevésbé lehet erről beszélni.A Köztársasági Statisztikai Intézet 2016 folyamán 14 olyan bűncselekményt vett nyilvántartásba, amelyet fiatalkorúak követtek el, s nemzeti, faji és vallási gyűlöletre és türelmetlenségre való fejbujtással kapcsolatos. Az adatok szerint a 14 esetből 13-at Vajdaságban követtek el.
2014-ben Újvidéken hat fiatalkorút büntettek meg albán pékségek megrongálásra miatt, a legfrissebb példa nagybecskereki, ahol egy ház kapujára és falára firkáltak nemzeti alapú, sértő feliratokat.
Vajdaság a nemzetiségek széles skálája miatt jobban ki van téve az ilyen incidenseknek, de Aleksandar Popov, a Regionalizmus Központ igazgatója azt mondta a 021-nek, hogy emlékszik még azokra az időkre, amikor Vajdaságban természetes dolog volt, hogy az emberek különféle nyelvekkel, viseletekkel, szokásokkal találkoznak.
„Jöttek a kilencvenes évek, szították a nacionalizmust, amely tartós következményeket hagyott az emberek közötti viszonyokban. Utána elkezdtek beáramlani az emberek a háború sújtotta területekről. Ők kevésbé voltak toleránsak a különbözőségekkel szemben, mert olyan területekről jöttek, ahol ez a kis tolerancia is háborúhoz vezetett” – véli Popov.
A nemzeti közösségek közötti összetűzések ellenére a hivatalos politika a multikulturalizmust propagálja. Rendezvényeket szerveznek a nemzeti kisebbségek számára, a közelmúltban pedig bejelentették, hogy felújítják Josip Jelačić bán szülőházát Péterváradon. Úgy tűnik, hogy ápolják a multikulturalizmus hagyományát Vajdaságban, valamint az itt születettek emlékét, akik nem szükségszerűen a többségi nemzethez tartoztak.
A Vajdasági Horvátok Demokratikus Közösségének elnöke, Tomislav Žigmanov számára a multikulturalizmus a jogintézmények jól kigondolt programját, támogatási politikát és a tartalom megvalósítását feltételezi, amely hozzájárul ahhoz, hogy több népet, amely ugyanazon a területen él, egyenlő módon ismerjenek el.
„Szükség van arra, hogy egyenlő lehetőségeket teremtsenek a fejlődésük számára, s hogy egyenlő mértékben legyenek láthatóak a nyilvánosság számára. A meglévő intézményi rendszerektől függetlenül, nem mondható el, hogy Vajdaságban jelenleg ez a helyzet” – ecsetelte Žigmanov, hozzátéve, a pénzek közösségek közötti elosztásában egyenlőtlenség tapasztalható, ami „semmiképpen sincs összhangban a multikulturalizmus eszméjével, amely szerint minden kultúra egyformán értékes, és egyenlő esélyt kell biztosítani számukra a fejlődésre”.

A dekoratív és a nacionalista multikulturalizmusról
A multikulturalizmust gyakran helyezik a kétnyelvű adminisztráció és az utcanévtáblák szintjére, azonban a kultúrát is érinti. Mind autonóm és egyenrangú, ezért nem beszélhetünk kis és nagy kultúrákról, mert mind különleges a maga módján.
Gyakran róják fel a multikulturalizmus számlájára azt, hogy benne minden kultúra gettósodik. A kritikára adott válasz szerint a kultúrák nem gettósodnak, hacsak az állami vezetés nem idézi elő, hanem hatással vannak egymásra és összefonódnak. Ez azt jelentené, hogy minden nép ápolja a saját kultúráját, de megismeri szomszédaiét is.
A kérdésre, hogy manapság jelen van-e ilyen fajta multikulturalizmus Vajdaságban, Végel László író azt válaszolta, erről egyre kevésbé lehet beszélni. Véleménye szerint ma inkább valamilyen fajta dekoratív multikulturalizmusról beszélhetünk, amely a folklór rendezvényekre, a kisebbségi színházi fesztiválokra és hasonlókra korlátozódik.
„Ez lényegében kirakat. Nagyobb kérdés, hogy hogyan hat ez a multikulturalizmus a közösségben és a társadalomban. Több hagyományról beszélhetünk itt. Az egyik a szocialista, amelyben a multikulturalizmust normaként fentről forszírozták. Azután jöttek a kilencvenes évek, s ezt mind eliminálták. Ma ez a két tradíció között bolyongunk” – magyarázta Végel a 021-nek.
Az úgynevezett hagyományos vajdasági zászló bevezetéséről szóló döntést követően indult nagy vita Vajdaság multikulturalizmusáról és szerbesítéséről. A jobboldali pártok támogatták a döntést, egyes történészek pedig vitatták legitimitását.
A Vajdaságban lévő népek együttéléséről a Dveri mozgalom köztársasági parlamenti képviselője, Marija Janjušević a 021-nek azt mondta, a legfontosabb, hogy egyetlen nemzetre se kényszerítsünk rá semmit. Véleménye szerint az ifjúságnak olyan elemnek kell lennie, mely hordozza a kölcsönös tiszteletet.
„Ki kellene használniuk a multikulturalizmus által nyújtott gazdagságot, tisztelve a sajátjukat és a másét is. Természetesen, amennyiben szeretnék. Fontos, hogy senkire se kényszerítsük rá ezt. Teljes mértékben elegendő, ha követjük az Alkotmányt, amely szabályozza a népek és a nemzeti kisebbségek jogait és kötelezettségeit. Azt, hogy gyakran bezárkóznak a saját közösségükbe, legyen az kávézó vagy kultúrotthon, nem az állam kényszeríti rájuk, se nem a szerb többség Vajdaságban. Feltételezem, hogy saját maguk választják ezt, mert megpróbálják megőrizni saját nemzeti identitásukat. Mindenképpen fel kell kínálni nekik a multikulturalizmus való integratív megközelítését, de nem kényszeríthetjük őket, s az sem korrekt, ha a többségben keressük a bűnöst” – részletezte Janjušević.
Žigmanov rámutat arra, hogy Vajdaságban a nemzeti kisebbségek tekintetében etnokulturális anarchiáról beszélhetünk. Ez bizonyos kódok meglétére vonatkozik, melyek megvannak a nacionalizmusban, de nem teljes politikai kapacitásukban.
Hozzátette, különféle kulturális terek vannak itt, amelyeket, ha megnézünk, bizonyos elmaradottságot látunk. „Ha megnézzük a kulturális programokat és tartalmakat, látjuk, hogy ezeket főleg a többségi nemzetnek szánják, de a nemzeti kisebbségek között is tapasztalhatóak egyenlőtlenségek. Például, a magyar közösségnek négy színháza is van, a horvátnak pedig egy sem” – húzta alá.
Szerbiában több mint száz bejegyzett politikai párt van. Egy részük a nemzeti kisebbségek jogait képviseli. Aleksandar Popov szerint egy olyan modell van jelen, amely a nemzeti vezetőket promotálja, akik azután „a nevünkben tárgyalnak, ami mindenkinek megfelel, s minél több a nemzetek közötti összetűzés, annál több okuk van tárgyalni”. Popov ebben üzletet is lát, mert ezeknek az embereknek az a „munkájuk, hogy a népüket védjék, s az a céljuk, hogy minél tovább foglalkozzanak ezzel, így a viták is jól jönnek”.
Végel László szerint kellenek a nemzeti kisebbségi pártok és a nemzeti tanácsok, de hiányzik a harmadik elem, méghozzá a véleménycseréhez szükséges közös politikai tér. Szerinte a parlamentben ritkán folyik eszmecsere a nemzeti kisebbségekről, s még ritkább, amikor ebben minden nemzeti közösség részt vesz.

Integráló és szegregáló multikulturalizmus
A multikulturalizmus vajdasági jelenlétének felülvizsgálata pillanatában szükségessé válik, hogy a helyzet a szegregáló, vagyis elkülönítő multikulturalizmustól az integráló felé tolódjon.
Tomislav Žigmanov szerint, a kultúra nem kellene, hogy zárt legyen, nyitottnak kell lenni mások felé. „A kisebbségek társadalmi integrációja az egyik legösszetettebb igény, amellyel ma a demokratikus társadalmak szembesülnek, s nincs univerzális megoldás. Amikor a jogintézményről van szó, attól tartok, hogy a szegregáló multikulturalizmus megoldásainak irányába haladunk” – szögezte le.
Aleksandar Popov szerint az egész rendszer a szegregatív multikulturalizmusra helyeződik. A fiatalokat kiskoruktól kezdve elválasztják egymástól, elkülönülnek az óvodában, az iskolában, a kávézókban. Véleménye szerint a multikulturalizmus abban az értelemben van jelen, hogy multikulturális közösség vagyunk, melyben sok nép él egy maghatározott területen, „ami semmit nem mond el ezeknek a viszonyoknak a minőségéről”. Ő is úgy véli, hogy az integráló multikulturalizmus irányába kellene menni, amelyben a kultúrák áthatják egymást, így az emberek jobban megértenék egymást.
Marija Janjušević szerint a többnemzetiségű közösségekben a legkönnyebb összetűzést előidézni. „Véleményem szerint a veszély mindig kívülről jön, s rajtunk áll, hogy időben felismerjük-e. Függetlenül attól, hogy valaki azt mondja, a magyar szomszédnak több mindene van, mert az anyaországtól is kap támogatást, ezek nem a viták valós okai. Attól tartok, hogy azok a személyek, akik incidenst idéznek elő, saját gazdasági helyzetük miatt frusztráltak, mi viszont gyakran keresünk más okokat” – magyarázta.
Végel László rámutatott arra, hogy a közös térben élő kultúráknak hatniuk kell egymásra, jelenleg azonban alig van erre példa, mindegy, hogy a többség vagy a kisebbség felől nézzük. „Mindkét oldalon jelen van az elhatárolódás problémája, ami az öngettósodás tendenciájához vezet. A többségi nemzet nem gondolkodik a kisebbségek problémáiról, s ugyanez a helyzet a másik oldalon is. Amikor az egész társadalmat érintő problémáról van szó, a kisebbségek gyakran kihátrálnak belőle, azzal a kifogással, hogy ez nem az ő, hanem a szerbek problémája. Nem törődünk mások problémáival, s ez a kultúrára is érvényes” – összegezte Végel.
A hivatalos statisztikák szerint a 20. és a 21. század fordulóján jelentősen megnőtt a szerbek száma Vajdaságban, a kisebbségek tagjainak száma pedig csökkent. Egyesek a kilencvenes évek nacionalizmusa miatt mentek el, amikor kizárólag szerb Vajdaságban gondolkodtak. Sok horvát ment el, viszont sok, Horvátországból kiűzött szerb jött.
Vajdaságban ma egyaránt csökken a szerbek és a nemzeti kisebbségek tagjainak száma. A gazdasági migráción kívül a negatív természetes szaporulat is hozzájárul mindehhez. Ha ez a tendencia a jövőben is folytatódik, valószínűleg a multikulturalizmus teljesen eltűnik. (021) 
2017. október 21. [21:58]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése