2018. június 28., csütörtök

Pásztor Pestig szaladt Vajdaság Napja ügyében

„Orbán egyetértett a VMSZ álláspontjával, mely szerint egy ilyen sokszínű régió számára elfogadható, hogy minden nemzet kijelölhesse a saját történelme szempontjából fontos jeles napjait.” Csakhogy ez egy közönséges mellébeszélés: Vajdaság Napja Bácska, Bánát és Szerémség csalással kezdeményezett elcsatolásának a napja lett. És nem akármilyen jeles nap.
„A Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint Pásztor István arra kérte a magyar miniszterelnököt, hogy a továbbiakban is erőteljesen álljon ki Szerbia mielőbbi európai uniós csatlakozása mellett, mert az EU-tagság egyaránt szolgálja a szerb és a magyar nép érdekeit is.”
Tehát Trianon ide, Trianon oda vagy a sokat emlegetett elszakított nemzetrészek; a Csonka ország nem ország, Magyarország mennyország; a Nem, nem soha! akkor is, utána is és most is csupán maszlag, a fontos a biznisz. Ennek kommunikációs változata: „erőteljesen álljon ki Szerbia mielőbbi európai uniós csatlakozása mellett”. Különben ugrik a kölcsönös haszonnal járó üzlet és milliárdok.
A történelmi csúcson pörgő magyar-szerb állami kapcsolatok legnagyobb vesztesei a vajdasági magyarok. Azzal a néhány traktorral, stadionnal, fociakadémiával együtt.

2018. június 27.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11222




Orbán Viktor szerint is rendben van, hogy Délvidék elcsatolásának napja vajdasági ünnep lett


 

Szerda délelőtt Budapesten fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnök Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét.

A tárgyaláson többek között beszéltek a délvidéki támogatási rendszerről, Szerbia EU-s csatlakozásáról, de szó volt arról is, hogy a VMSZ a napokban megszavazta, hogy
Délvidék 1918-as elcsatolása ünnep nap legyen ezentúl Vajdaságban. 
Mint ismeretes, a szlávok “Nagy Népgyűlésén” 1918 november 25-én Újvidéken úgy döntöttek,  hogy Baranya, Bácska és Bánát onnantól kezdve nem Magyarország területe, hanem Szerbiáé. November 25-e számunkra olyan, mint december elseje a Romániában élő magyaroknak, ahol szintén az erdélyi elcsatolást kimondó népgyűlés számít nemzeti ünnepnek.
Orbán Viktor egyetértett a VMSZ álláspontjával, mely szerint egy ilyen sokszínű régió számára elfogadható, hogy minden nemzet kijelölhesse a saját történelme szempontjából fontos jeles napjait – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a téma kapcsán.
Vagyis
Orbán Viktor kiállt Pásztor Istvánék a délvidéki magyarságot megalázó döntése mellett és semmit sem hajlandóak az ellen tenni, hogy a VMSZ és a Szerb Haladó Párt egy olyan napot jelölt ki ünnepnek, amely sérti és megalázza a magyarokat. 
A nemzeti sokszínűség szava mögé a magyarság történelmi meggyalázását rejtik el. Vajon nem lett volna olyan történelmi eseményhez köthető dátum, amely nem tort ül a magyarság történelmi tragédiáján és a kárunkon ünnepelnek, hanem amely összekötötte volna a szerb, a magyar és más népeket?
A VMSZ elnöke ugyan beszélt arról is, hogy augusztus 20-át is elfogadták ünnepnapnak, azt azonban ismét elfelejtette megemlíteni, hogy Szent István napja 2005(!) óta köztársasági szintű rendelkezéssel lett a délvidéki magyarság ünnepe, vagyis még ha a VMSZ le is szavazta volna a tartományi kezdeményezést, akkor is ünnepnap lenne. A Tartományban elfogadott rendelkezés emellett nem is azonos szinten kezeli a kiemelt ünnepnapokat, hiszen azokról külön szakaszokban rendelkeznek.
A napokban a magyar parlamentben is téma volt az új ünnepnap, ahol a Jobbik részéről Szávay István éles kritikákat fogalmazott meg a döntés miatt.
Fel kell hát tenni a kérdést, hogy Pásztor István politikai betyárbecsülete fontosabb Orbánnak, mint a délvidéki magyarság becsülete? 
Vajon Orbán Viktor azért kapott több tízezer magyar szavazatot a Délvidékről, hogy politikai vazallusát kimentse a nemzetáruló megbélyegzés alól, vagy pedig azért, hogy a Szerbiában élő magyarság érdekeit tartsa szem előtt? 
A miniszterelnök mindenesetre már letette a garast a maga választottja mellett.


 Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét az Országházban (Fotó: MTI)

A vajdasági magyarokat támogató programokról, a vajdasági jeles napokról szóló tartományi döntésről és Szerbia EU-integrációjáról is tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerda délelőtt az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A megbeszélésen elhangzott: Magyarország kormánya a következő években is támogatja a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési projekteket, csakúgy, mint a magyar közösséget segítő kulturális, oktatási és egyházi programokat.
A VMSZ elnöke beszámolt Orbán Viktornak a vajdasági tartományi képviselőház közelmúltban megszületett döntéséről, amellyel a Vajdaság számára jeles napokról határozott, és amely augusztus 20-ának, a magyar államalapítás napjának méltó megünneplését is lehetővé teszi. Orbán Viktor egyetértett a VMSZ álláspontjával, mely szerint egy ilyen sokszínű régió számára elfogadható, hogy minden nemzet kijelölhesse a saját történelme szempontjából fontos jeles napjait.
A szerdai tárgyaláson Pásztor István arra kérte a magyar miniszterelnököt, hogy a továbbiakban is erőteljesen álljon ki Szerbia mielőbbi európai uniós csatlakozása mellett, mert az EU-tagság egyaránt szolgálja a szerb és a magyar nép érdekeit is - tájékoztatott a sajtófőnök. (MTI) 
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22559/Orban-Viktor-targyalt-Pasztor-Istvannal.html, 2018. június 27. [12: 41]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése