2019. július 25., csütörtök

Az óbecsei VMSZ-esek is megünnepelték a Milošević-féle szocialista párt 29. éves fennállását


A Vajdasági Magyar Szövetség és annak elődpártja is annak idején a  miloševići rendszer elnyomása ellen és a magyar érdekek előtérbe helyezéséért jött létre. Vajon mit szólna Csubela Ferenc, vagy más mára elhunyt VMSZ alapító, ha látná, hogy a tagjaik díszüléseken ünneplik, hogy annak idején megalakult a Szerbiai Szocialista Párt. 
Ugyanis a VMSZ óbecsei vezetői épp ezt tették. Az óbecsei Szerbiai Szocialista Párt 29. születésnapi ünnepségét megtisztelte jelenlétével Molnár Viktor a VMSZ Óbecse községi vezetője és Kiss Igor, a VMSZ frissen megválasztott óbecsei szervezetének elnöke is.
Kiss egyébként néhány éve még a VMSZ egyik leghangosabb kritikusának számított, igaz akkor még a VMDP óbecsei elnöke volt, ám mivel pártja gyakorlatilag felszívódott így elveket és pártot váltott.
Persze mondhatnánk azt, hogy a protokoll követelte meg jelenlétüket, azonban ennek ellentmond, hogy az ünnepség formális részét követően is maradtak még a zenés-táncos részre is, iszogatni és cseverészni a VMSZ-esek.
 
 

Külön tisztelet illeti Kiss-t, amiért az ünnepi rendezvényre vörös pólóban ment el, amely a szocialisták hivatalos pártszíne.

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése