2019. július 31., szerda

Teljes körű restitúciót!


Kinek az érdekeit képviseli Magyar Levente?

Magyar Levente (Budapest, 1987), a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a magyar országgyűlés honlapján (június 18-án) közzétette válaszát[1] Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, és Bencsik János, a párt nemzetpolitikai felelőse július 3-ai kérdésére,[2] miszerint „Sikerült-e eredményt elérnie Magyarország kormányának a szerb fél részéről akadályozott rehabilitálási és restitúciós folyamatok gyorsítása, valamint a kérelmezők jogainak biztosítása ügyében”.
– A két ország közötti viszonosság elfogadását követően a Vagyon-visszaszármaztatási ügynökség  19 helyt adó döntést hozott, amellyel hozzávetőleg 836 ha termőföldet szolgálatattak vissza. E körben elutasító határozat nem született. Azon vajdasági települések vonatkozásában, ahol abszolút, vagy relatív többségben magyar lakosság él – a szerb hatóságoktól kapott tájékoztatás szerint – Zentán 2184 ha, Topolyán 5553 ha, Adán 1069 ha, Nagykanizsán 553, valamint Kishegyesen 851 ha termőföld került eddig visszaszolgáltatásra – írja válaszában a parlamenti államtitkár.

Aki csak Magyar Levente levelét olvasta az elkobzott vagyon visszaszármaztatásával kapcsolatban, arra a (téves) megállapításra juthat, hogy a Délvidéken/Vajdaságban a restitúcióval kapcsolatban minden a legnagyobb rendben van. Már jobb nem is lehet. Hogyan lehetséges akkor, hogy „a Magyar Állam a nyilvánosság előtt mégis hallgat a témáról”? – tette fel a kérdést az egyik hozzáértő.
Ha jobban beleolvasunk a parlamenti államtitkár levelébe, láthatjuk, hogy „a szerb hatóságoktól kapott tájékoztatáson” alapszik.
Ebből sajnos arra lehet következtetni, hogy a magyar kormánynak semmilyen betekintése a folyamatokba, de még csak kapcsolata se nincsen a délvidéki/vajdasági kárvallottakkal. 
Lehetséges, hogy szerb állam valóban visszaadta a Magyar Levente válaszában közölt földterületeket, de az adatokból még csak találgatni se érdemes, hogy ebből mennyi jutott a magyaroknak. Mennyien kapták vissza az elvett vagyont és hány kérelmezőt utasítottak el az elmúlt évek során? A Magyar Államot, ez esetben Magyar Leventét – aki „Szijjártó Páter miniszter úr megbízásból” adta a tájékoztatást –, ez nem érdekli?
Hogy az államtitkár úr a délvidéki ügyekben mennyire tájékozatlan, az is mutatja, hogy példaként „Nagykanizsát”[3] is említi, miközben a Vajdaságban ilyen nevű helység nem is létezik! Talán Magyarkanizsáról lenne szó?
Az ifjú parlamenti tisztségviselő, akivel személyesen is alkalmam volt találkozni, annyi fáradtságot nem vett magának, hogy délvidéki/vajdasági magyar forrásokból is tájékozódjon arról, hogyan is folyik itt a restitúció, milyen problémákkal találják szembe magukat a kárvallott magyarok? Magyar Levente jobban hisz a szerb ügynökségnek, mint az itteni magyaroknak? Nem-e az érintettek lebecsülését jelenti ez? Szomorú, magyar államtitkárhoz nem méltó!

Ha már minden olyan nagyon rendben van a visszaszármaztatással, miért alakították meg június 9-én Temerinben a vagyonuktól megfosztottak leszármazottai a Restitúció nevű civil szervezetet?
Mi, akik most létrehoztuk a szervezetünket, előtte sokat gondolkodtunk: mit tehetnénk, azért, hogy hozzájuthassunk a jogtalanul elvett, most már a törvény is szavatolta jogos vagyonunk, földjeink visszaszármaztatása érdekében. Bátorított bennünket a közös cél és, hogy „egyedül nem megy”. Megpróbáljuk az érdekeinket a jövőben közösen érvényesíteni. E, gondolom figyelemre méltó szándékunk szülte ezt a csoportosulást. A hatalom is mintha azon lenne, hogy minél jobban „lelaposítsa”, elfektesse ügyeink intézését, és várná, hogy az örökösök meghaljanak vagy érdektelenné váljanakindokolta meg Szögi István az egyesület elnöke az elgondolást, hogy szervezetté tömörüljenek, és hogy egységesen lépjenek föl a vagyonuk, a földjeik visszaszármaztatása, a kárpótlás érdekében[4]

Az Európai Parlament már a Szerbiáról szóló 2015. évi jelentéssel kapcsolatos (2015/2892(RSP)), 2016. február 4-i állásfoglalásában (9. pont)  „emlékeztette a szerb kormányt a rehabilitációs törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtására”.[5]
Csonka Áron, a Tartományi Képviselőház tagja, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke, egy olvasói levélre válaszolva, 2017. január 27-én írta, hogy a gyakorlatban a hivatalos szervek mindent megtesznek, hogy a visszaszerzési jogoknak az érvényesülését meghiúsítsák, vagy legalábbis minél jobban elodázzák: „Ez egy szándékos ügyeskedés, aminek a lényege az időhúzás. Minél kevesebben maradjanak az élők soraiban, akik igényelhetik a vagyon-visszaszármaztatást. Bár ez a jog, ha az eljárás elkezdődött, egyenes ágon örökölhető”.[6]
A Magyar Mozgalom (MM) társelnökei, az Orbán Viktor magyar kormányfőhöz intézett 2017. december 19-ei levelükben, arra hívták fel a figyelmet, hogy „a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség sorra bírálja felül a jogerős rehabilitációs bírósági ítéleteket, ami homlokegyenest ellentétes a jogállamiság alapelveivel, másrészről mélyen igazságtalan a magyar közösséggel szemben. […] Mondvacsinált  dilemmák okán, ugyanakkor halogatja a magyarországi illetőségű magyar állampolgárok kérelmeinek elbírálását is.”[7]
A körülmények és az ügyintézés  sem változtak az utóbbi másfél évben olyan mértékben, ahogy azt a parlamenti államtitkár állítja. Ezt igazolja, hogy a (Magyar Állam részéről is) magukra hagyott kárvallottak civil szervezetbe tömörülve próbálják meg „érdekeiket a jövőben közösen érvényesíteni”.

Magyar Levente (válasz)levelével kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy akkor kinek is az érdekeit képviseli, a szerb állam vagy a vagyonuktól megfosztottak érdekeit?
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. július 31.
__________
[1] https://www.parlament.hu/irom41/06722/06722-0001.pdf
[2] https://www.parlament.hu/irom41/06722/06722.pdf?fbclid=IwAR35FxNkRotmTzTaqJYTcbvknThHww5ZFUi1Eq4-snAcEk6KcBeecKJNu7M
[3] Nagykanizsa közepes méretű megyei jogú város Zala megyében. https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagykanizsa
[4] ALKOTMÁNYOS JOGAIK HATÉKONY ÉRVÉNYESÍTÉSÉÉRT. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Restit%C3%BAci%C3%B3, június 19. [09:22]
[5] http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/B-8-2016-0166_HU.html
[6] Vagyon-visszaszármaztatás: válasz olvasói levélre. http://csonkaaron.blogspot.rs/, 2017. január 27.
[7] A nemzeti tanácsokról és a vagyon-visszaszármaztatásról. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-nemzeti-tanacsokrol-es-a-vagyon-visszaszarmaztatasrol
Lásd még: A Magyar Mozgalom állásfoglalása a KMKF plenáris ülésének zárónyilatkozata kapcsán. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-magyar-mozgalom-allasfoglalasa-a-kmkf-plenaris-ulesenek-zaronyilatkozata-kapcsan, 2018. február 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése