2019. július 25., csütörtök

„Meg kell szabadulnunk ettől a rendszertől, amely évek óta mérgezi a társadalmunkat”

Rale Milenković: Bojkott a hatalmon lévőkkel szemben

<span class="entry-title-primary">„Meg kell szabadulnunk ettől a rendszertől, amely évek óta mérgezi a társadalmunkat”</span> <span class="entry-subtitle">Rale Milenković: Bojkott a hatalmon lévőkkel szemben</span>

Radoslav Rale Milenković színész, rendező az N1 televíziónak azt mondta, hogy az általa képviselt Samoodbrana nevezetű csoport nem politikai párt, vagy szervezet, hanem olyan független egyének közössége, amely arra szeretné felhasználni a tekintélyét, hogy arra bíztassa az embereket, hogy szabadok legyenek.
Milenković szerint a csoport tagjai szeretnék, ha Szerbiában ismét megfelelően működnének az intézmények, illetve a kultúra és művelődés terén is biztosítva legyenek a megfelelő feltételek azok számára, akik nem szeretnék a tömegeknek kitalált „szórakoztató” műsorokkal beérni.
Az ismert színész, illetve rendező arról is beszélt, hogy a következő választásokon nem fognak indulni, csak azt szeretnék, ha egy felelős hatalom irányítaná az országot, amely tudja mit csinál, és vállalja is azért a felelősséget.
„A jelenlegi politikusok többsége nem érti, hogy mi a dolga, azt gondolják, hogy a megválasztásuk után azt csinálnak amit akarnak” – mondta Milenković, majd hozzátette:
„Ezért kell Vučić ellen bojkottot hirdetni, nem csinálhatunk továbbra is úgy, mintha ebben az országban minden normálisan működne, mert nem így van. Az ellenzéknek bojkottálnia kellene a hatalmon lévőket és végre rá kellene hogy jöjjünk, hogy a politikusokat nem azért fizetjük, hogy kényük-kedvük szerint viselkedjenek. Meg kell szabadulnunk ettől a rendszertől, amely évek óta mérgezi társadalmunkat” – monda Milenković az N1 műsorában.
A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.
2019. július 25. [8:36]
https://szabadmagyarszo.com/2019/07/25/rale-milenkovic-bojkott-a-hatalmon-levokkel-szemben/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése