2023. március 9., csütörtök

„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)

Kovács Elvira parlamenti „beszéde” – a VMSZ politikájának a csődje!

 
Fotó: Kovács Elvira hivatalos Facebook oldal

Kovács Elvira (Szentmihály, 1982) a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) nevű magyar-szerb vegyespárt alelnöke, a köztársasági képviselőház alelnöke, stb. a február 24-ei (húsz perces) szerb nyelvű (!!) felszólalásában[1] a Tisztelt Ház ülésén „az emberi- és kisebbségi jogokkal foglalkozó független testületek (2021. évi[2] többnyire elavult!! – B.A.) jelentéseire tért ki”.[3]

A VMSZ nemzeti kisebbségi közösségi ügyekkel is megbízott képviselőjének értékelése szerint „a jogok érvényesítésében vannak még gondok” (sic!!).
– A nemzeti kisebbségi tanácsok legtöbbször arra mutattak rá, hogy az oktatásban nem tudják érvényesíteni a jogaikat. Kovács Elvira rávilágított arra, hogy a kultúra terén is hasonló gondok merülnek fel, így márciustól olyan törvénycsomagra számít, amelyeket össze kell hangolni a nemzeti kisebbségek tanácsairól szóló törvénnyel, hogy a felmerülő problémákat orvosolni tudják. Hangsúlyozta, hogy több esetben a polgárok nem élhettek kisebbségi jogaikkal, sőt nem tájékoztatták őket kellő mértékben a jogaikról, így többek között a nyelvük használatának lehetőségről. Az igazságszolgáltatás terén még mindig nem érvényesül kellő mértékben a részarányos foglalkoztatás, és a 64 bíróság közül 4 alapfokú bíráság tartott eljárást a kisebbség nyelvén, így Novi Pazarban, Szabadkán (119 eljárás magyar nyelven), Újvidéken (10 eljárás magyar nyelven) és Nišben, míg a szabálysértési bíróságok közül csupán Zentán (2 eljárás magyar nyelven) és Szabadkán (1 eljárás) – idézi Kovács felszólalását a Magyar Szó nevű pártújság képviselőházi tudósítója.

Fotó: Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége

Egy valamirevaló közszolgálati nemzeti közösségi újságban a képviselőnek a közösségi jogok érvényesítéséről szóló felszólalását nem a „Szerbiának követnie kell a vasúti trendeket” c. (??) képviselőházi információba kellett volna rejteni, mint Kovács esetében – amit meg se lehet megtalálni a Magyar Szó internetes oldalán,[4] de a világhálón se – hanem kiemelten és részletesen foglalkozni vele.
A nagyobb gond azonban Kovács felszólalásának tartalmával és a témához való hozzáállásával, viszonyulásával van.
A Képviselőházban kívülálló személyként beszél, mintha nem ő lenne az egyik közvetlen felelős a magyar közösség helyzete alakulásáért. Kovács ugyanis „2007 közepétől (!!) Szerbia képviselőházában parlamenti képviselő”.[5]
– Hangsúlyozta, hogy több esetben a polgárok nem élhettek kisebbségi jogaikkal, sőt nem tájékoztatták őket kellő mértékben a jogaikról, így többek között a nyelvük használatának lehetőségéről – írja a felszólalásáról készült cikkben. Ezek szerint elismeri, hogy pártja az utóbbi 15 évben – amióta képviselő – a pártja még annak érdekében sem tett semmit, hogy a polgárok megismerkedjenek a jogaikkal!
Pásztor István pártelnök kádere, Kovács Elvira a nemzeti közösségi jogok érvényesüléséről csak saját maga, illetve a pártja nevében beszélhet. A cikk alapján a képviselőházi beszámolókból meríthette az (egyébként hiányos) adatokat. Semmilyen javaslatot nem tett – ami képviselői kötelessége lett volna – a helyzet javítása érdekében.

„Az emberi- és kisebbségi jogokkal foglalkozó független testületek” (a közhasznú információk, a személyi adatok és a nemi egyenjogúsági biztosa, valamint a köztársasági és tartományi jogvédő) jelentéseinek átmesélése és kommentálása helyett – ahogyan Kovács tette – az lett volna a helyes, ha az Magyar Nemzeti Tanács (MNT) megvitatja a jelentések nemzeti kisebbségi jogokkal foglalkozó részeit és állást foglal azokkal kapcsolatosan. (Ilyesmi azonban eszükbe sem jut!) Az MNT – még ha Véemeszes egypárti is – álláspontjaira aztán Kovács hivatkozhatott volna és javaslatokat is tehetett volna. Akkor a felszólalásának talán lett volna valami értelme, de így…
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a kultúra, a nyelvhasználat[6] és a részarányos foglalkoztatás területén is. Az utóbbival összefüggésben nem tért ki például arra, hogy „a délvidéki alapbíróságok összesen 293 bírát számlálnak és közülük mindössze tizenhárman magyarok!”[7] Nagybecskerek községben (amelyhez Szentmihály is tartozik) az alapbíróságon például a 24 bíró közül egy sem magyar nemzetiségű.[8] Az anyanyelvű sajtó helyzetét Kovács meg se említette,[9] mivel azt a pártja diktálta egyszólamúság jellemzi, így problémák sincsenek.

A nyelvbotlásáról – az orgona (orgulje) szó helyett az orgia (orgija) szót használta szerb nyelvű felszólalásában[10] – is elhíresült Kovács Elvira „2016 és 2019 között az adófizető polgároknak több mint 12 millió dinárjába került”.[11] 2020-ban[12] és 2021-ben is a „legdrágább” parlamenti képviselő volt Szerbiában. 2021-ben „az adófizető polgároknak 2.682.508,03 dinárjába került”[13]!
A nemzeti közösségi jogok érvényesítésében „vannak még gondok”, de – sajnos – akadnak megélhetési képviselők is. Valójában kinek az érdekeit is képviselik? Szükségünk van-e ilyen látszattevékeny(kedő), fikusz képviselőkre?

BOZÓKI Antal

__________
[1] Елвира Ковач. СВМ. https://www.facebook.com/kovacselviravmsz/videos/715032760091515

[2] Drugo vanredno zasedanje Narodne skupštine Republike Srbije u Trinaestom sazivu [A Szerb Népképviselőház 13. összehívásának 2. rendkívüli ülése]. http://www.parlament.gov.rs/Drugo_vanredno_zasedanje_Narodne_skup%C5%A1tine_Republike_Srbije_u_Trinaestom_sazivu.46611.941.html, 2023. február 24.

[3] mh: Szerbiának követnie kell a vasúti trendeket. Magyar Szó, 2023. február 25. 5.

[4] Magyar Szó. https://www.magyarszo.rs/

[5] Kovács Elvira VMSZ alelnök. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/kovacs-elvira

[6] „Kérem, írjanak arról, hogyan képviseli Zombor községben a magyar érdekeket a VMSZ”. https://szmsz.press/2023/03/06/kerem-irjanak-arrol-hogyan-kepviseli-a-vmsz-zombor-kozsegben-a-magyar-erdekeket/ 2023. március 6. 18:48 és VMDK: Ilyen a hivatalos nyelvhasználat prosperáló-haladó módra, https://szmsz.press/2023/03/06/vmdk-ilyen-a-hivatalos-nyelvhasznalat-prosperalo-halado-modra/, 2023. március 6. 14:57

[7] F. F. A VMSZ szégyene: Hány magyar bíró található a délvidéki alapbíróságokon?
https://delhir.info/2023/02/08/a-vmsz-szegyene-hany-magyar-biro-talalhato-a-delvideki-alapbirosagokon/

[8] Uo.

[9] Bővebben lásd a Nem szabad a sajtónk, alig van magyar bíró! c. írásom. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. február 21. 11:31

[10] Bővebben lásd a Kovács Elvira „nyelvbotlása” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13302, 2021. február 7.

[11] Kovács Elvira volt a szerb parlament „legdrágább” képviselője, a VMSZ mégis belőle csinált képviselőházi alelnököt. https://delhir.info/2020/10/23/kovacs-elvira-volt-a-szerb-parlament-legdragabb-kepviseloje-a-vmsz-megis-belole-csinalt-kepviselohazi-alelnokot/

[12] Kovács Elvira megint a „legdrágább” parlamenti képviselő Szerbiában. https://delhir.info/2022/03/10/kovacs-elvira-megint-a-legdragabb-parlamenti-kepviselo-szerbiaban/

[13] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése