2023. május 30., kedd

Hazaszállítja a honvédség a Koszovóban megsebesült magyar békefenntartókat

 A Szabad Európa honlapja

2023. május 30.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Több mint húsz magyar békefenntartó katona sebesült meg Koszovóban, hét súlyosan
A NATO koszovói békefenntartó missziójában részt vevő katonák tömegoszlatás közben sérültek meg. Az ottani szerbek csaptak össze a rendőrökkel, ekkor kellett közbelépniük. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az egyik katonát meg kellett műteni, illetve azt is közölte, hogy a helyszínre érkezett a magyar honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe.

A radikális változások ígéretére nem vevő a társadalom – Gerő Márton és Kovách Imre stabilitásról és politikai lázadásról
Az óriási erőforrásokból működtetett politikai propaganda mellett mi adja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének stabilitását, miért fogadják el ezt az érdeksérülést elszenvedő társadalmi csoportok is, miért gyenge az ellenzéki politikai mobilizáció, és mi hiányzik a magyar társadalomból a lázadáshoz. Erről beszélgetett podcastunkban két szociológus.

Teljesen eltérő a diákok viszonya a tanárok tiltakozásához
Míg a legjobb fővárosi középiskolákban tömegével engedetlenkedtek a tanárok és tüntettek a diákok, addig vidékre sokszor még a tiltakozások híre is alig jut el. A pályát egyre nagyobb számban elhagyó és a még kitartó pedagógusok szerint is egyre inkább gyermekmegőrzés lesz az iskolák szerepe a minőségi oktatás helyett. Ezzel az üggyel foglalkoztunk a Szabadon című tényfeltáró videósorozatunk legfrissebb részében.

Nem olyan egyszerű a cégeknek elhagyniuk Oroszországot – egyesek csendben, de ott maradnak
Amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, a világcégek gyorsan reagáltak: néhányan bejelentették, hogy azonnal kivonulnak, míg mások leállították az importot vagy az új beruházásokat. Több milliárd dollár értékű gyárat, energiacéget és erőművet írtak le vagy bocsátottak eladásra a háború heves elítélése és az Ukrajnával való szolidaritás kifejezése közepette. Több mint egy évvel később azonban világosan látszik, hogy Oroszországot elhagyni nem olyan egyszerű, mint amilyennek az első bejelentések alapján tűnhetett.

Diabétesz: „Volt beteg, nem is kevés, akinél már csak az amputáció volt hátra”
Professzor dr. Daróczy Judit bőrgyógyász, címzetes egyetemi tanár szerint ha többet tudnának a betegek a diabéteszről, azaz jobb lenne a betegek edukációja, ha jobban törődnénk az egészségünkkel, ha nem félnénk időben orvoshoz fordulni, és jobb lenne a szakemberképzés Magyarországon, akkor kevesebb ember veszítené el a lábát.

Szakálluk levágására kötelezik a fiatalokat Türkmenisztánban
A türkmén rendőrség fokozta fellépését az arcszőrzet ellen, a kampány része egyebek mellett az is, hogy a szakállas férfiakat eltiltják attól, hogy vonatra vagy repülőgépre szálljanak. Noha hivatalos magyarázattal nem szolgáltak, egyesek úgy vélik, hogy a kormány a vallási szélsőségesség jeleként azonosítja a szakáll viselését.

„Velem együtt el fog pusztulni” – Mélyponton az orosz nyelvhasználat a háborús Ukrajnában
A 2017-es 49 százalékról 2022-re 58 százalékra nőtt azoknak az ukránoknak a száma, akik a mindennapi életükben kizárólag vagy leginkább az ukrán nyelvet használják, míg az orosz nyelvet többségében használók esetében 26 százalékról 15 százalékra csökkent az arány – derült ki a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet 2022 decemberében készített tanulmányából. Ukrajnában mindenhol érzékelhető a gyors átállás: az utcán, a közösségi médiában, a könyvesboltokban és – ami talán a legfontosabb – a magánéletben.

Amit még tudni érdemes
Az szja-bevallások káosza csak a jéghegy csúcsa, egymást érik a rendszerhibák az állami informatikai fejlesztéseknél (Népszava)
Miközben az Orbán-kormány nemzeti digitális térről álmodik, ezer sebből véreznek az utóbbi évek nagy állami informatikai fejlesztései. 

Csőstül jön a baj: se EU-s, se magyar állami pénzek, a magyar gazdaság fontos ágazatai álltak le (Telex)
Nagyon összejöttek a dolgok a hazai építőiparban, informatikában és energiaszektorban. Nincs EU-s forrás, és a hazai költségvetési pénzek is eltűntek. Elindultak a körbetartozások, a kisebb önkormányzatoknál gyakorlatilag egyáltalán nincsenek fejlesztések.

Toronymagasan vezet a magyar infláció - Miért ilyen súlyos a helyzet? (Portfolio)
Egyetlen európai országban sem olyan magas az infláció, mint Magyarországon, aminek számos oka van. Ilyen az is, hogy amíg számos ország a háború után vezetett be árleszorító intézkedéseket, addig nálunk a rezsitámogatás már 2013-tól élt.

 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése