2023. május 26., péntek

Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák”

A délvidéki magyarságnak „új erkölcsi impulzusokra” van szüksége!

Pásztor István (Fotó: Pannon RTV)

Járt utat soha nem adunk fel járatlanért!
A küldöttek teljes egyetértésében továbbra is Pásztor István látja el az elnöki teendőket a Vajdasági Magyar Szövetség - VMSZ élén!
Bizton állíthatom, hogy a vajdasági magyarságunk jövőjéért már megkezdett munka továbbra is a legjobb kezekben lesz!
Engedje meg elnök úr, hogy szívből gratuláljak Önnek!
Kovács Elvira, a VMSZ (első) alelnöke[1]



A Vajdaság Magyar Szövetség (VMSZ) nevű elszerbesedett párt május 20-ai kishegyesi „tisztújító” közgyűlése – 16 évi elnökösködés után – ötödször is újraválasztotta Pásztor Istvánt a párt eddigi elnökének. Azon „következetes” (előzetes) ígérete ellenére, miszerint „arra készül, hogy ezt a tisztséget át fogja adni másnak”[2].
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székházában tartott közgyűlésen 334-en szavaztak, mind a 334 szavazat érvényes volt, ebből 330 igen, 2 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett választották meg Pásztort a párt élére[3]. Másik jelölt nem is volt. De ki is merte volna magát jelöltetni erre a tisztségre Pásztor azon bejelentése után, hogy vállalja, mert a párt vele az élen „erősebb lesz”[4]?


Pásztor Istvánnak az előző négy évről egy elemző, tárgyilagos, felelősségteljes beszámolót kellett volna beterjesztenie a tagságnak a magyar közösség helyzetéről. A forgatókönyve szerint megrendezett közgyűlésről készült tudósítások szerint azonban ez inkább egy jellegtelen, általános, semmiért felelősséget nem vállaló, üres, sőt akadozó, erőlködő, magyarázkodó felolvasásra sikeredett[5].
– Sok új, ismeretlen kihívással teletűzdelt, de dolgos, dinamikus, a megszokottnál is embert próbálóbb, fizikai, intellektuális és érzelmi kifeszítettségekkel átszőtt, megállás nélküli, emberi, szervezeti és politikai buktatókkal teletűzdelt időszak és munka, de mindennek ellenére sikeres (?? – B.A.) négy év áll mögöttünk[6] – mondta a régi/új pártelnök. – Joggal érezhetjük magunkat elégedettnek[7] – húzta alá.

A legutóbbi népszámlálási adatokat, amelyek szerint a magyar közösség tagjainak száma az utóbbi 11 év alatt 27,36 százalékkal kevesebb és most már Vajdaságban 182.321-re csökkent – Pásztor így kommentálta: – Van okunk a szomorúságra. Minden magyar elvesztése fájdalom. Különösen igaz ez, ha a halál ragadja el tőlünk és ez okozta fogyásunk megközelítőleg felét – mondta Pásztor és hozzátette, a fogyás másik fele a vajdasági magyar emberek döntésének a következménye, hogy máshol keresik a boldogulásukat[8] – mondta.  
Eszébe nem jutott, hogy azok, akik külföldre távoztak, vagyis a – saccolása szerint – a „fogyás másik fele” miért hagyta el a szülőföldjét! Az itthon maradtak miért nem vállalnak több gyereket? Nem talált összefüggést az általa folytatott tragikus, lezüllesztő politika és az elköltözés között!
Pártja eredményének tartja a magyar nyelvű oktatás és a sport területén eszközölt beruházásokat, a kulturális és egyházi létesítmények felújítását, gazdaságfejlesztési programot. Pásztor hozzátette, „a megvalósított projektek összértéke 526 millió euró”[9] és „a felmérésük szerint ez a program legalább 50.000 vajdasági magyar szülőföldön való boldogulásához járult hozzá”[10]. Mindez persze a magyarországi adófizetők pénzéből, nem pedig a VMSZ tevékenységének az eredményeként valósult meg. Mivel járult hozzá ehhez az ő tevékenykedése és Szerbia? Mi van a többivel?
Pásztor arról sem beszélt, hogy közben az általános élet- és munkakörülmények tovább romlottak, a szociális különbségek pedig tovább növekedtek a magyar közösség tagjainak vonatkozásában is.

A pártvezér, ha nehezen is, de most is talált ellenségképet, amivel meg lehet emelni a tagság harci kedvét, lankadó önbizalmát. Ahelyett, hogy megköszönte volna – „megdöbbenését” fejezte ki, „beszólt a külföldön élő délvidéki magyaroknak”[11], miszerint „a mindenhez is értő értelmiségiek aggodalmuknak adnak hangot, vázlatot írnak, mit kellene csinálni”[12].
– Méltóztatnának talán hazajönni, és beállni ugatni, vicsorogni és védeni. Köszönjük a jótanácsokat, de jelezni szeretnénk, büszkén vagyunk őrkutyák, és talán így helyben jobban tudjuk, mit és hogyan kell és lehet csinálni[13] – üzente Pásztor István megszokott, öntelt stílusában az eltávozottaknak. Mert Pásztor ugye mindhez ért, mindent a legjobban tud, elegendő önmagának, nincsen szüksége neki az értelmiségiek véleményére, javaslataira. Pásztor és az őrkutyái nem a magyar közösség, hanem a saját jólétüket, tisztségeiket, előjogaikat védik!
 
Egyeduralmi/önhatalmi törekvéseit mutatja az a nyilatkozata is, miszerint „az MNT-ben nem hiányzik az ellenzék. Amilyen az utóbbi mandátumokban volt, az végképpen nem hiányzik”[14] – mondta. Ebből is jól látható, hogy Pásztor nem tűr ellentmondást, hallani sem akar az ellenzékről, a másként gondolkodókról, neki csak ez az egyszólamúság, az önkényuralmi egypártrendszer felel meg.
 
A „tisztújító közgyűlés” az elnöki beszámolót követően „zárt körben zajlott”[15], vagyis a nyilvánosság kizárásával. Ezért nem tudni, hogy a közgyűlés részvevői közül felszólalt-e valaki, volt-e egyáltalán vita az elnöki beszámolóról, vagy a küldöttek mantraként tudomásul vették azt? Milyen párt az egyáltalán, amelyik még a közgyűlését sem képes a nyilvánosság előtt tartani?

A párt „alapvető célkitűzése egy jottányit sem változik”[16] – jelentette ki Pásztor István a párt tisztújító közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
– Továbbra is az az alapvető feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy minden Vajdaságban élő magyar identitásában megmaradva és megerősödve boldogulni tudjon a szülőföldjén[17] – fogalmazott nagy általánosságban a régi/új elnök.
Pásztor elismerte, ahhoz, hogy „ennek a várakozásnak, reménykedésnek nagyobb esélye legyen, a szülőföldnek is változnia kell”[18]. – Vonzóbbá, elfogadhatóbbá, vállalhatóbbá kell válnia. A szülőföld meg kell, hogy változzon. Az utóbbi hetek, hónapok azt bizonyítják, hogy rengeteg korrigálni való van a szerb társadalomban[19] – tette hozzá.
Logikus a kérdés, mit tett, pontosabban miért nem tett Pásztor, hogy megváltozzon a szülőföld, a társadalom? A 16 évi elnökség nem volt elég? Most akar már „korrigálni”, amikor 69.457-el kevesebb lett a magyar?

Pártelnöki újraválasztása alkalmából ketten is gratuláltak Pásztornak: Aleksandar Vučić szerb elnök és Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke.  

A szerb elnök üzenetében utalt arra a hatalmas támogatásra, amelyet Pásztor István élvez a polgárok körében, s amelyet az is tükröz, hogy az emberek bizalmat szavaztak neki, ez pedig az önfeláldozó munka és az őszinte kiállás legjobb elismerése és megerősítése. Vučić azt is kiemelte, a VMSZ elnöke sokat tett a polgárok jobb életéért, a fiatalok stabilabb perspektívájáért és a magyar önazonosság megőrzéséért Szerbiában – közölte a Vajdaság Ma hírportál[20].

Csonka a Facebookon közzétett gratulációban[21] kiemeli, hogy a VMSZ-t „hatalmas felelősség terheli”. – A katasztrofális mértékű elvándorláshoz, a vajdasági magyarok létszámának csökkenéséhez vastagon volt közük. – A zsákmány, kiszorítósdi, kizárólagossági, pártfoglalkoztatási, egyéni érdekek menti politika kivéreztetett bennünket – értékeli.

 A VMDK elnöke szerint Pásztor „teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Elidegenedett azoktól, akikre hivatkozik politizálása közben. Saját hibáit nem képes elismerni. Inkább pökhendien, dölyfösen másokban keresi a hibát”. – A legrosszabb pedig az, hogy nem is érti hol/mit csinált rosszul. Képtelen a változásra. – Tovább folytatja a kijelölt úton”, amit legjobban a május 26-ai AV (Aleksandar Vučić szerb elnök – B.A) nagygyűlésen való részvétel bizonyít – írja Csonka Áron.

A VMDP elnöke bejelentette, hogy pártja „újra fogja gombolni a kabátot. Mert a vajdasági magyar közösség jobbat érdemel!”[22]

Csonka bejegyzésének kommentelője szerint a délvidéki magyarságnak „új erkölcsi impulzusokra” van szüksége. – Az embereket könnyű becsapni, de nehéz meggyőzni őket, hogy – be lettek csapva. Az egész VMSZ adósa a Délvidéki Magyarságnak a múltjáért – írja[23].


A VMSZ közgyűlésén semmi új, emlékezetes nem történt. Pásztoréknak nem is érdeke a változás, a fejlődés!
Kovács Elvira, a VMSZ új/régi (első) alelnöke a közgyűlés után így fogalmazott: „Járt utat soha nem adunk fel járatlanért!” Ez azt jelenti, hogy a VMSZ – közösség helyzetének folyamatos romlása, tagjainak eddig nem tapasztalt mértékben való megfogyatkozása ellenére – képtelen változtatni a sikertelen politizálási elveken, módszereken, levonni a következtetéseket! Még akkor sem, ha a „járt út” zsákutca, vagy ha éppen a szakadékba vezet! Ez a pártvezetés olyan ötlettelen és megroggyant, hogy még az ösztönös védekező mechanizmusát is elveszítette?
A „tisztújítás” abból áll, hogy Pásztor Bálint nevű fia maradt a párt második számú alelnöke, és hogy Lovas Ildikó (Pásztor élettársa) is visszakerült az elnökségbe[24] – annak ellenére, hogy 2022-ben visszatért a Magyar Nemzeti Tanácsba (ahonnan 2015-ben távozásra kényszerült) és a kulturális bizottság elnöke (is) lett. (Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint Pásztor azért vállalta mégis az újabb mandátumot, mert „azzal, hogy pártelnök, védi élettársának a pozícióját és megóvja őt a támadásoktól”[25].
Újságírói kérdésre, hogy kapott-e meghívót a Szerb Haladó Párt május 26-ai nagygyűlésére, a VMSZ elnöke igennel válaszolt. Hozzátette: „egyelőre csak szóbeli a meghívás és úgy tudja (sic!), ő maga nem fog beszédet mondani”[26]. Aleksandar Vučić majd értesíti.

Pásztor István elmulasztotta az utolsó alkalmat/lehetőséget is, hogy tisztességesen visszavonuljon a magyar közösségre kártékony politikai tevékenységéből.

BOZÓKI Antal


[1] Kovács Elvira. https://www.facebook.com/kovacselviravmsz
[2] SZMSZ: Pásztor István után is Pásztor István.
https://szmsz.press/2023/05/17/pasztor-istvan-utan-is-pasztor-istvan/, 2023. május 17. 18:29
[3] Tóth Imre: Pásztor Istvánt újraválasztották a Vajdasági Magyar Szövetség elnökévé. https://szmsz.press/2023/05/20/pasztor-istvant-ujravalasztottak-a-vajdasagi-magyar-szovetseg-elnokeve/, https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28560/Ujabb-negy-evig-Pasztor-Istvan-lesz-a-VMSZ-elnoke.html, 2023.május 20. 17:41
Lásd még: Újabb négy évig Pásztor István lesz a VMSZ elnöke. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28560/Ujabb-negy-evig-Pasztor-Istvan-lesz-a-VMSZ-elnoke.html, 2023. május 20. 19:46
[4] Kartali Róbert: Pásztor: a VMSZ erősebb lesz velem, mint nélkülem. https://hetnap.rs/cikk/Pasztor-a-VMSZ-erosebb-lesz-velem-mint-nelkulem-43392.html, 2023. április 19.
[5] Napjaink - 2023.05.22. https://media.rtv.rs/hu/napjaink/83302
[6] Tóth Imre: Pásztor István: Büszkén vagyunk őrkutyák. https://szmsz.press/2023/05/20/pasztor-istvan-buszken-vagyunk-orkutyak/, 2023. május 20 13:02
[7] Napjaink – az 5-ös jegyzetben
[8] Tóth Imre – a 6-os jegyzetben
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Tóth Imre: Pásztor István: Rengeteg javítanivaló van a szerb társadalomban. https://szmsz.press/2023/05/20/pasztor-istvan-rengeteg-korrigalni-valo-van-a-szerb-tarsadalomban/
[12] Tóth Imre írása – a 3-as jegyzetben.
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Tóth Imre írása – az 6-os jegyzetben.
[16] Tóth Imre írása – a 11-es jegyzetben.
[17] P. E.: Újraválasztották Pásztor Istvánt. Magyar Szó, 2023. május 22. 4.
[18] Tóth Imre írása – a 11-es jegyzetben.
[19] Uo.
[20] (Tanjug) Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap gratulált Pásztor Istvánnak, akit szombaton újra a Vajdasági Magyarok Szövetsége elnökévé választottak. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28561/Vucic-gratulalt-Pasztornak-ujravalasztasa-alkalmabol.html, 2023. május 21. 16:10
[21] Csonka Áron: Hatalmas felelősség terheli őket! https://www.facebook.com/csonkaaron, 2023. május 20. 23:10
[22] Uo.
[23] Mezei Mihály. https://www.facebook.com/csonkaaron, 2023. május 20. 23:47
[24] P. E.: Megalakult a VMSZ Tanács. Magyar Szó, 2023. május 24. 4.
[25] Lásd a 2-es alatti írást.
[26] Tóth Imre írása – a 11-es jegyzetben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése