2023. október 9., hétfő

Csak cirill betűkkel és angolul

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (293.)

Igazságot hangoztatni, hirdetni és világgá
kürtölni nem csupán szabad, de kötelesség!
Wass Albert

Szeptember 15.
Molinó csak cirill betűvel

 Fotó: SZMSZ

– Július végén kezdték meg és a szerződés szerint 150 napon belül fejezik be az óbecsei községháza tetőszerkezetének és az óratoronynak a konzerválási és restaurálási munkálatait. A feladattal a belgrádi Ornament-investinženjering DOO (Kft. – B.A.) vállalatot bízták meg, de a közbeszerzési pályázatra más nem is jelentkezett. A szerződés értéke közel 50 millió dinár – írta a Szabad Magyar Szó[1].
– Versenyhelyzet nélkül a beruházáson úgy tűnik, nem kellett nagyon spórolni, a községháza homlokzatára kihelyezett molinó költségein viszont igen: azon csak cirill betűkkel, szerb nyelven tartották fontosnak feltüntetni, hogy az állványok mögött Óbecse községének a háza található. Talán (nem) véletlen egybeesés, hogy a község hivatalos honlapja, amely korábban a cirill mellett latin és magyar betűkkel is működött, egy ideje már csak cirill nyelven használható – állítja az Óbecse is csak cirill betűs lesz? című írás szerzője[2].

A 2011. évi népszámlálási adatok szerint Óbecse községben 12.125 magyar nemzetiségű lakos élt, vagyis a lakosság 45,49 százaléka vallotta magát magyarnak, szerbnek pedig 11.197-en, vagyis a lakosok 43,44 százaléka[3].
A 2022-es népszámlálási adatok szerint „Óbecse község is elvesztette a relatív magyar többséget”[4]. A község 30.681 lakosa közül 12.996 szerb (42,36%), a magyar pedig 12.482 (40,68%)[5].
Az óbecsei önkormányzat területén a magyar lakosság a 11 év alatt 357-el növekedett ugyan, az összlakossághoz viszonyítva azonban 4,81 százalékkal csökkent. Elveszítve ezzel a „relatív többségét”.

A hivatalos nyelv- és íráshasználatról törvény 11. szakaszának 2. bekezdés szerint „a helyi önkormányzat köteles alapszabályával hivatalos használatba bevezetni a nemzeti kisebbség nyelvét és írásmódját, ha a területén az adott nemzeti kisebbségnek a teljes lakosságban való részaránya a legutóbbi népszámlálási adatok szerint eléri a 15%-ot”[6]. Ez azt jelenti, hogy Óbecse községben továbbra is biztosítani kell a magyar nyelv hivatalos használatát és a feliratokat is az ott élő magyar nemzeti közösség nyelvén és írásmódjával is ki kell írni!
Az idézett törvényszakasz értelmében „a nemzeti kisebbségi nyelv hivatalos használatának minősül különösen: a nemzeti kisebbségi nyelv közigazgatási és bírósági eljárásban való használata és a közigazgatási és bírósági eljárás nemzeti kisebbségi nyelven történő lefolytatása; a nemzeti kisebbségi nyelv használata a közmegbízatást végző szervek és polgárok közötti kommunikációban; közokiratok kiadása és hivatalos nyilvántartások, valamint személyi adatok gyűjteményének vezetése a nemzeti kisebbségi nyelveken és az adott nyelveken kiállított ilyen fajta okiratok érvényesként történő elfogadása; a nemzeti kisebbségi nyelv használata a szavazólapokon és választási anyagon; a nemzeti kisebbségi nyelv használata a képviselő-testületetek munkájában”.
A törvény szerint „a közmegbízatást végző szervek elnevezéseit, helyi önkormányzatok, települések, terek és utcák neveit, valamint egyéb helyneveket az adott nemzeti kisebbség nyelvén, annak hagyománya és helyesírása szerint is ki kell írni”.

Óbecse község területén – a községi Alapszabály 6. szakasza alapján – „a szerb nyelv a cirill írásmóddal és a magyar nyelv és írásmód van hivatalos használatban, az Alkotmánnyal, törvénnyel és az Alapszabállyal összhangban”[7].
A nyitóképen lévő molinón szükségtelen volt cirill betűkkel feltüntetni az „Општина Бечеј” [Óbecse község] feliratot. A község lakossága ugyanis tudja, hogy abban az épületben van a községháza. A munkálatok befejezése után egyébként is lekerül onnan. Ha pedig kiírták, akkor bizony azt magyar nyelven is meg kellett volna tenni. A község vezetésének – amelynek a Vajdasági „Magyar” Szövetség tagjai is a részesei – reagálnia kellett volna erre. El lehetett volna került a magyar nyilvánosság szükségtelen irritálását!
A község hivatalos honlapja[8] – az SZMSZ cikkírójának állítása ellenére[9] – magyar nyelven is működik[10]! Kedvező esemény az is, hogy a Bírói Főtanács a szeptember 14-ei ülésén Búcsú Árpád bírót választotta az Óbecsei Alapfokú Bíróság elnökévé[11].
Alaposabb elemzést kellene készíteni azonban arról, hogy Óbecse községben hogyan alkalmazzák a hivatalos nyelvhasználati törvényt és a község Alapszabályát a mindennapi életben.


Szeptember 17-22.
Csak cirill betűkkel és angolul


Fotó: SZMSZ

– A legnépszerűbb közösségi oldalon tették szóvá a szabadkai művészek, hogy a (30.) Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál (Szabadka, szeptember 17-22) programfüzete csak szerbül, cirill betűkkel, valamint angolul tartalmaz információkat.
Azt is megjegyezték, hogy még ebben, a – hivatalos használatban lévő nyelveket figyelmen kívül hagyó – kétnyelvű kiadványban is értelmezhetetlen, hogy mely városokból mely társulatok jönnek Szabadkára vendégszerepelni – közli a Szabad Magyar Szó (SZMSZ).
A bejegyzés szerzője a füzet hátlapján lévő számos támogatóra utalva azt írja: Ennyi pénzből csak oda lehetett volna figyelni… Vagy nem is volt már szándék? Szégyen! – állapítja meg a portál[12].
– 5-8 évvel ezelőttig még három nyelven konferáltunk minden nap más- más kosztümben… Először a kosztümök maradtak el, később egy nyelvet is elfelejtettek… Hm… – írja a Gyermekszínház egyik színésznője[13].
– Ez megy minden téren, kezdve az helységneveket tartalmazó táblákkal az utak mentén. Tehát semmi új a nap alatt. SNS-VMSZ koalíció – írja egy másik, ugyancsak a Gyermekszínházban dolgozó személy[14].

– Egy éve még legalább három nyelven ment a tájékoztatás, most pedig kettő, ez borzasztó dolog és teljesen diszkriminatív! – nyilatkozta a Szabad Magyar Szónak G. Erdélyi Hermina, a Népszínház magyar társulatának színésznője[15].
A színésznő felháborítónak tartja, hogy a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál műsorfüzetét (valójában szórólapját) idén immár csak szerbül, cirill betűkkel és angolul nyomtatták ki. Hozzátette, a programfüzetekből az sem derül ki, hogy az előadásokat melyik ország melyik társulatai adják elő, ami méltatlan[16].
Mint mondja, korábban arra nagyon odafigyeltek és energiát fektettek abba, hogy az előadások bejelentése, a fesztivál levezetése három nyelven történjen, de a jelek szerint idén magyarul semmi sem hangzik majd el[17].

Szabadka város alapszabályának 9. szakaszának 1. bekezdésében azt írja, hogy „a Városban a szerb, a magyar és a horvát nyelv és írásmódjuk egyenrangú, hivatalos használatban”[18]. A Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál körüli történések is azt mutatják, hogy a városban nem tartják be az alapszabálynak az egyenrangú nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezéseit. Annak ellenére, hogy a városban a Vajdasági „Magyar” Szövetség a hatalmi koalíció része, a képviselő testület elnöke pedig a VMSZ (egyik) alelnöke!

Az óbecsei és a szabadkai események is igazolják, hogy Vajdaságban a közéletből a cirill írással egyre jobban kiszorítják a papíron hivatalos használatban lévő nemzeti kisebbségi nyelveket és írásmódokat.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Óbecse is csak cirill betűs lesz? https://szmsz.press/2023/09/15/obecse-is-csak-cirill-betus-lesz/, 2023. szeptember 15. 10:00
[2] Lásd az 1-es alatti írást.
[3] Óbecse. https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93becse
[4] Halálsikollyal felérő számok Balla Lajos elemzése a népszámlálási adatok alapján (1. rész). https://szmsz.press/2023/07/17/halalsikollyal-felero-szamok-3-1/, 2023. július 17. 20:43
[5] Попис становништва, домаћинстава и станова 2022. године [A lakosság, a háztartások és a lakások összeírása 2022]. НАЦИОНАЛНА ПРИПАДНОСТ [Nemzeti hovatartozás]. Подаци по општинама и градовима. [Községek és városok szerinti adatok]. Табела 2. Становништво према националној припадности и полу, по општинама и градовима (наставак) [2. táblázat. A lakosság a nemzeti és a nem szerinti hovatartozása, a községekben és a városokban (folytatás)]. https://popis2022.stat.gov.rs/sr-Latn/5-vestisaopstenja/news-events/20230428-konacnirezpopisa, 46. oldal.
[6] TÖRVÉNY A HIVATALOS NYELV- ÉS ÍRÁSHASZNÁLATRÓL. Az SZK Hivatalos Közlönye, 45/91., 53/93., 67/93., 48/94., 101/2005. – másik törvény és 30/2010. szám. https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[7] Óbecse község alapszabálya. Óbecse község Hivatalos Lapjának 2019. évi 5. száma, 34 oldal. file:///C:/Users/bozok/Downloads/statut-HU.pdf
[8] Општина Бечеј. ЗВАНИЧНА ПРЕЗЕНТАЦИЈА И СЕРВИС ГРАЂАНА. [Óbecse község. Hivatalos prezentáció és a polgárok ügyfélszolgálata]. https://www.becej.rs/sr/
[9] Óbecse Hivatalos honlapja. https://www.becej.rs/hu/
[10] Uo. https://www.becej.rs/dokumentumok/statutuma-az-onkormanyzat-becej/
[11] Búcsú Árpád az Óbecsei Alapfokú Bíróság új elnöke. https://pannonrtv.com/rovatok/onkormanyzatok/bucsu-arpad-az-obecsei-alapfoku-birosag-uj-elnoke, 2023. szeptember 15. 16:32
[12] Csak cirill betűkkel és angolul olvasható a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál programja. https://szmsz.press/2023/09/18/csak-cirill-betukkel-es-angolul-olvashato-a-szabadkai-nemzetkozi-gyermekszinhazi-fesztival-programja/, 2023. szeptember 18. 17:18
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] G. Ergélyi Hermina: Diszkriminatív, ami a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál körül történik!
https://szmsz.press/2023/09/18/g-ergelyi-hermina-felhaborito-ami-a-nemzetkozi-gyermekszinhazi-fesztival-korul-tortenik/2023. szeptember 18. 18:59
[16] Uo.
[17] Uo.
[18] Szabadka város alapszabálya (egységes szerkezetű szöveg). http://www.subotica.rs/index/page/id/14466/lg/hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése