2023. október 25., szerda

OOknyomozók szerint az állam titkolja a kórházi fertőzések halálos áldozatainak valódi számát

 A Szabad Európa honlapja

2023. október 25.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Kórházi fertőzések: sokkal súlyosabb a helyzet, mint papíron
Az intézmények kevesebb kórházi fertőzést jelentenek, mint amennyi történik, a statisztikákban nem a valóságot látjuk, hanem a jéghegy csúcsát – mondta egy forrás a Direkt36-nak, amely cikksorozatban számol be a lesújtó magyarországi helyzetről, amelyet a kormányzat megpróbál eltitkolni.

Orbán Viktor a szombathelyi nagyberuházással hírbe hozott kínai vállalat vezetőjével is tárgyalt
A hazai és nemzetközi sajtó részletesen foglalkozott Orbán Viktor pekingi útjával, azon belül is főleg a találkozóival az orosz és a kínai elnökkel. Jóval kevesebb szó esett arról, hogy a magyar kormányfő Sencsenbe is elutazott, ahol megnézte a BYD gyárat, és tárgyalt a vállalat vezetőjével. Szombathelyen már hónapokkal ezelőtt elterjedt, hogy a kínai konglomerátum a városban nyitna új üzemet, miután a Brexit miatt nem építi meg az Egyesült Királyságba tervezett óriásgyárát, ezt azóta sem cáfolta senki.

Az összes tankerület meghosszabbította a válaszadási határidőt a távozó tanárok számáról
Mind a hatvan tankerületi központnak szüksége van a harminc napon túl további tizenöt napra, hogy kiadja, hány tanár jelentette be távozását a státusztörvény miatt a megadott, szeptemberi határidőn belül – mondta a közérdekű adatigénylést benyújtó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője. Az adatot összesítve már hetekkel ezelőtt közölte Rétvári Bence államtitkár, aki 1205 távozó tanárról beszélt.

Megszereztük a jegyzőkönyvet: tízpontos hibalistát írt a MÁV Mészáros Lőrinc cégének
A birtokunkba jutott dokumentum szerint a V-Híd úgy jelentette készre a vonal biztosítóberendezését, hogy „a MÁV vizsgáló kollégái korlátozottan fértek hozzá”, s ekképpen nem is tudták megfelelő módon megvizsgálni. Egy szakmai forrás szerint „normál ügymenetben idén már nem is lehet átadni a Szeged–Röszke vasútvonalat”.

Szembement a kormányhivatal és a nemzeti park egy beruházóval: nem lesz új lakópark a budai hegyekben
A kormányhivatal nem adta ki a környezetvédelmi engedélyt, így az építési engedélyezési eljárás már el sem indítható a budai zöldövezet egyik tervezett lakóparkjára. A beruházást kifogásoló civilek szerint a részben erdős, fás XII. kerületben már így is túl sok az építkezés, és ezek miatt évente átlagosan 450-500 fa kivágására kérnek engedélyt.

Donald Tusk a miniszterelnök-jelöltjük – jelentették be a lengyel ellenzéki pártok
A lengyelországi választáson közösen a legtöbb szavazatot kapó három ellenzéki párt vezetője kedden bejelentette, hogy Donald Tusk volt kormányfő lesz a miniszterelnök-jelöltjük.
 
Amit még tudni érdemes
Korrupciógyanú: több száz közbeszerzést vizsgáltunk meg, bejelentést teszünk a hatóságnál (Átlátszó)
A portál több száz közbeszerzést, köztük 58 darab meghívásos tendert vizsgált meg, amelyeket ugyanaz a hajdúböszörményi cég, a Tömb 2002 Kft. nyert el. Az elemzés során ismerős mintázatokat fedeztek fel: szinte mindig ugyanazok a cégek bukkantak fel versenytársként, a közbeszerzési szakértő is gyakran volt közös, a sikerrátát pedig Mészáros Lőrinc is megirigyelhetné.

Titokban, az emberek háta mögött minősítettek át „jelentős mértékben zavaró hatású övezetté” egy óriási győrszentiváni területet (444)
Híre ment, hogy a közeli Audi-gyárhoz kapcsolódó akkumulátorüzem előkészítése zajlik, ezért azonnal mozgolódás kezdődött a civilek körében. 

Harminc évre titkosítaná a vízadatokat az Orbán-kormány (Népszava)
A fő cél, hogy ne kelljen kiadni a vízdíjról szóló számításokat és az, hogy felpörgessék a víziközműcégek államosítását. Érdekes jogalkotási csavar, hogy az erről szóló törvénytervezet egy még ki nem adott kormányrendeletet helyez hatályon kívül. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése