2023. október 13., péntek

Majdnem kétszeresére nőtt a kormány által kiosztott diplomata-útlevelek száma

A Szabad Európa honlapja

2023. október 13.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Több mint tízezer diplomata-útlevelet osztott szét a kormány az elmúlt négy évben
Közérdekű adatigényléssel fordultunk a külügyminisztériumhoz, hogy megtudjuk, 2019 szeptembere és idén szeptember között hány ilyen úti okmányt állítottak ki. A tárca nyilvántartása alapján 10 219-et, évente majdnem duplaannyit, mint a 2019 előtti időszakban.

Nagyon rossz lett a GDP-adat, majd leváltották a KSH főosztályvezetőjét, aki 27 éve számolta ezt
Meglepően rossz lett a második negyedéves GDP-adat, majd váratlanul távozott a KSH-ból a Nemzeti számlák főosztályának vezetője, aki már 27 éve számolta ezt. Az érintett valamiért nem nyilatkozik, és elsőre a KSH sem akart válaszolni a kérdésekre, majd tagadták, hogy összefüggés lenne a két esemény között. Korábban – egyebek mellett – konkrét példákon keresztül mutattuk be a Szabad Európán, hogy milyen görcsös elvárás lett a KSH-nál az utóbbi időben a valóság pozitívabb üzenetekbe csomagolása.

Félreértések a palesztinoknak szánt EU-segélyek körül: elhamarkodott bejelentések, megerősítések és cáfolatok
Nagy felfordulást okozott Várhelyi Olivér magyar EU-biztos azzal, hogy a Hamász terrorszervezet izraeli támadása után a palesztinoknak utalt európai uniós segélyek felfüggesztéséről posztolt üzenetet. Friss podcastunkban arra keressük a választ állandó brüsszeli tudósítónk, Gyévai Zoltán segítségével, hogy miként juthatott ki a később javításra szoruló szöveg.

Nem látni az ukrán gabonavita végét, az Európai Bizottság kivár
A szlovák és a lengyel parlamenti választások átmenetileg lehűtötték az ukrán gabonaexportról szóló vitát. Az EU a bolgárokkal és a románokkal teszteli az új ukrán engedélyeztetési rendszert, miközben Budapest, Varsó és Pozsony kilépett a probléma megoldására hivatott koordinációs platformból.

Izrael: addig nem lesz vége Gáza ostromának, amíg ki nem szabadulnak a túszok
Izrael csütörtökön közölte, hogy nem lesznek humanitárius engedmények a Gázai övezet ostromában, amíg az összes túsz ki nem szabadul. Előzőleg a Vöröskereszt azt kérte: engedjenek be üzemanyagot a területre, hogy megakadályozzák a túlterhelt kórházak "halottasházzá válását".

Eközben Antony Blinken amerikai külügyminiszter a közel-keleti országban járt, ahol azt ígérte, hogy az Egyesült Államok mindig támogatni fogja Izraelt, ám kiemelte, hogy a palesztinoknak vannak „jogos törekvéseik”, amelyeket nem képvisel a Hamász.
 
Amit még tudni érdemes
Szankciókat vethet ki az USA magyar kormányközeli szereplőkre (Telex)
Arról tájékoztatta néhány európai szövetségesét az Egyesült Államok, hogy szankciókat fognak kivetni magyar magánszemélyekre – jelentette a lap a VSquare hírlevele alapján.

A belügy szerint nem lesz korlátozás, ám a fenntartó kiadta az utasítást, több iskolában spórolni kell a fűtéssel (Népszava)
A BM tájékoztatása szerint ilyen korlátozásra idén nem kell készülni, de a vonatkozó kormányrendelet még mindig hatályban van.  

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése