2023. október 20., péntek

„CSENDES FORRADALOM”

Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (295.)

Október 4.
Deli: Rendezzék végre a koszovói szerbek helyzetét!

Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

– Az Európai Parlament plenáris ülésének napirendjén szerepelt az elmúlt hetek koszovói történéseinek értékelése. Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában rámutatott: a közelmúlt tragikus eseményei igazolják, hogy a lehető leggyorsabban megoldást kell találni a Koszovóban élő szerb közösség helyzetére. Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke kiemelte: Európának mindent meg kell tennie a Nyugat-Balkán stabilitásának és békéjének garantálásához, ehhez pedig kulcsfontosságú a térség országainak integrációja.
Deli kiemelte: „Szükség van egy elfogulatlan és alapos vizsgálatra, ugyanakkor ezek az események csupán tünetei egy sokkal mélyebb problémának, ami nem más, mint a koszovói szerb közösség egy évtizede megoldatlan helyzete. A Szerb Önkormányzatok Közösségének létrehozásával egy lehetséges megoldás már a 2013-as ún. Brüsszeli megállapodás óta adott. Emellett számos nemzetközi egyezmény nyújt keretet a különleges közösségek helyzetének kezelésére, amelyek az európai integráció folyamatában is nélkülözhetetlen koppenhágai kritériumok részét képezik.” „Minden jogi elem, valamint az európai és amerikai közvetítők politikai hajlandósága adott, így egy évtized után a pristinai kormányzatnak is meg kell tennie a szükséges lépéseket – zárta felszólalását Deli, tette közzé honlapján a Fidesz[1].

Deli Andor vajdasági Fideszes-VMSZ-es EP képviselő általában a Gál Kingával, a Fidesz kolozsvári, ugyancsak uniós parlamenti képviselőjével ír közös sajtóközleményt az Európai Unió Külpolitikai Bizottsága (AFET) és az Európai Bizottság (EB) Szerbiával kapcsolatos országjelentéséről.
A 2014 óta EP képviselő Deli „egyébként a munkáltatója Pásztor István fiának, Pásztor Ábelnek és annak feleségének is, akik mindketten az asszisztensei”[2].
Nem vitás, hogy a koszovói szerbek helyzetét is rendezni kell. A probléma csupán abból adódik, hogy Deli, miközben „aggódva beszél a koszovói szerbek érdekében, a délvidéki magyarság helyzetéről meg sem szólal![3]
A képviselő – bizonyára összehangolt Fideszes-VMSZ-es utasításra – általában elégedetlenségét fejezi ki a szakbizottság által megszavazott jelentések vonatkozásában, Szerbia uniós csatlakozását sürgetve, függetlenül attól, hogy az ország nem tesz eleget az unió csatlakozási követelményeinek[4]. Állásfoglalásai alapvetően a Szerb Haladó párt (SNS) és nem a magyar közösség érdekeit szolgálják.
Magyarországon 2024. június 9-én[5] EP választások lesznek!


Október 9.

Csendes forradalom


– Kőkemény és egyúttal megrázó szavakat mondott Magyarországról Német László, Belgrád magyar nemzetiségű katolikus érseke a Vatikánban! Az érsek prédikációjában a Szent Péter bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában kifejtette, hogy Szent István király olyan országot akart, ahol béke uralkodik:
– Hála Istennek, ma nincs háború országunkban, és mégis micsoda állapotok uralkodnak! Nincs társadalmi párbeszéd, az országunk minimum két táborra szakadt, rengeteg a sárdobálás, és a legjobb fiataljaink – és nem csak ők – elhagyják az anyaországot – mondta a magyar főpap.
„S valóban. A 2022-es népszámlálás szerint 334 ezer ember hagyta el hazánkat (Magyarországot) 2011 óta, vagyis Orbán Viktor országlásának és egyúttal országrombolásának kezdete óta. És ez a szám a következő tíz esztendőben egészen bizonyosan csak növekedni fog. Szinte napi tapasztalatom, amikor beszélgetek az „utca emberével”, a taxissal, a zöldségessel, a sarki fűszeressel, hogy rengetegen, sőt egyre többen tervezik elhagyni Magyarországot. Vagy ha nem ők, mert már idősnek érzik magukat egy új kezdethez, akkor a gyermekeik vagy az unokáik. Úgy tűnik, hogy Magyarország népe ilyen csendes és erőszak nélküli forradalmat vív az egyre inkább totalitáriussá váló orbáni rezsim ellen. S ez a csendes forradalom idővel szépen lassan romba dönti majd az országot: mert eltűnnek a fiatalok, közülük is a legtehetségesebbek és ezzel elveszik a jövő. Mert nem lesz, aki fizesse a nyugdíjakat, emiatt súlyos elszegényedés vár az idősekre. Mert nem lesznek itt a tehetséges mérnökök, akik képesek lennének olyan munkahelyeket vezetni, ahol nem csupán a sorok mellett kell állniuk a magyaroknak vagy dolgozniuk olyan akkumulátorgyárakban, amely súlyosan sérti a környezet- és természetvédelem, valamint a helyi lakosok érdekeit. Mert külföldre menekülnek az idehaza üldözött pedagógusok, az alulfizetett ápolók, az agyonterhelt orvosok. S külföldre menekül minden olyan ember, aki szabadon akar érezni, gondolkodni, alkotni.
Orbán Viktor kedvenc mondása volt egykor: „A haza nem lehet ellenzékben!” Hát mostantól jobb lenne, ha megtanulná azt is, hogy „A haza nem élhet külföldön!” – Köszönöm szépen Német László érsek bátor szavait, nagyon hiányzik ez már itt Magyarországon!” – kommentálta Perintfalvi Rita Publik magyar katolikus teológus, író, egyetemi oktató[6] az érsek szavait a közösségi hálón[7].

Német László érsek bátor szavai a délvidéki/vajdasági állapotokat is hűen tükrözik, azokra is vonatkoztathatók.
Itt 69.457-tel vagyunk ma kevesebben, mint tizenegy évvel ezelőtt. Ez 27,36 százalékos csökkenést jelent[8]. A közösség itt is megosztott lett, „minimum két táborra szakadt, rengeteg a sárdobálás, és a legjobb fiataljaink – és nem csak ők – elhagyják az országot”. Zajlik „a csendes és erőszak nélküli forradalom”.
A búcsúszentmiséről szóló írás szerint a főpap „kőkemény üzenetet küldött”[9], de nem derül ki, hogy kinek. Érthető azonban, hogy az anyaország politikai vezetéséhez szólt.
A beszéd szépséghibája, hogy a Vatikánban és nem Magyarországon, vagy itt, a Délvidéken/Vajdaságban hangzott el és a helyi sajtóban – tudomásom szerint – nem is kapott teret.
Az érsek értékelésével kapcsolatosan felmerül az a kérdés is, hogy az egyháznak van-e és ha igen, mekkora a része a mostani állapotok kialakulásában? Emlékezünk ugyanis még arra, hogy a szerbiai – általános és nemzeti tanácsi – választások alkalmával (nem csak a katolikus) papok a hívőket a templomban arra buzdították, hogy a szavazzanak a Vajdasági Magyar Szövetségre. Nagyon összefonódott a vallás a politikával[10]! Nem kellene most az egyháznak elismerni, hogy ez téves volt és mea culpát mondani? A nemzeti kisebbségi/közösségi jogokat az állami/világi szervezetek és a jogállam, a jogérvényesítés útján kell(ene) megvalósítani!

BOZÓKI Antal

__________
[1] Rendezzék végre a koszovói szerbek helyzetét! https://fidesz-eu.hu/hu/rendezzek-vegre-a-koszovoi-szerbek-helyzetet/?fbclid=IwAR3_vfXPQYku7w_uRxGstN8m--m9Ch7U_LCcXcI8PcIr5RFyYlg1ZOLbtEU, 2023. október 4.; Rendezzék végre a koszovói szerbek helyzetét! Deli Andor és Gál Kinga sajtóközleménye. https://m.vajma.info/cikk/szerbia/33288/Rendezzek-vegre-a-koszovoi-szerbek-helyzetet.html, 2023. október 4. 10:04; Deli: Rendezzék végre a koszovói szerbek helyzetét! https://szmsz.press/2023/10/04/deli-rendezzek-vegre-a-koszovoi-szerbek-helyzetet/, 2023. okt. 4. 10:33, és P.E.: Radoičić szabadlábon védekezhet. Deli Andor szerint mielőbb meg kell oldani a koszovói szerb közösség helyzetét. Magyar Szó, 2023. október 5. 4.
[2] Továbbra sem a délvidéki magyarok érdekében szólalt fel Deli Andor az EP-ben.
https://delhir.info/2022/06/15/tovabbra-sem-a-delvideki-magyarok-ugyeben-szolalt-fel-deli-andor-az-ep-ben/, 2022. június 15. 20:07
[3] VMDK. Milyen cuki… https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/?multi_permalinks=2683061788604379&notif_id=1592726300562406&notif_t=group_highlights, 2023. október 4.19:15
[4] Bővebben lásd a „Szerbiában nem volt előrelépés, sőt, inkább visszalépés történt a csatlakozás szempontjából” c. írásom. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. június 16. 13:29, és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14574, 2022. június 16., és Elfogadták a szerbiai országjelentést. P.E.: Elfogadták a szerbiai országjelentést. Magyar Szó, 2022. július 7. 4., és vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.36158/Elfogadtak-a-szerbiai-orszagjelentest, 2022. július 6. 14:03
[5] 2024-es európai parlamenti választás Magyarországon. https://hu.wikipedia.org/wiki/2024-es_eur%C3%B3pai_parlamenti_v%C3%A1laszt%C3%A1s_Magyarorsz%C3%A1gon
[6] Perintfalvi Rita Publik (Szombathely, 1973 –) magyar katolikus teológus, író, jelenleg a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának a tanára, kulturális és szociális menedzser, a katolikus teológiai tudományok doktora. https://hu.wikipedia.org/wiki/Perintfalvi_Rita. A teljes beszédet itt lehet meghallgatni: Német László érsek a Vatikánban: Micsoda állapotok uralkodnak Magyarországon?! https://gulyasagyumedia.hu/2023/10/08/nemet-laszlo-ersek-a-vatikanban-micsoda-allapotok-uralkodnak-magyarorszagon/, 2023. október 8.
[7] Perintfalvi Rita Publik. https://www.facebook.com/perintfalviritapublik/?locale=sr_RS, 2023. október 9. 9:47
[8] Bővebben lásd a Szerbiában 69.457-el kevesebb a magyar lakos! (1.) c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Demogr%C3%A1fia, 2023. május 6. 18:55, https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15472, 2023. május 6.
[9] Lásd a Gulyáságyú Média írását a 6-os jegyzetben.
[10] Bővebben A VMSZ és a vallás összefonódása c. írásomban. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. május 30. 14:18, és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14520, 2022. május 30.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése