2023. június 7., szerda

A kormány az utolsó pillanatban értesült az orosz „kémbank” elleni amerikai szankciókról

 A Szabad Európa honlapja

2023. június 7.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Amerikát is meglepte, hogy a magyar kormány azonnal otthagyta az orosz "kémbankot"
Hidegzuhanyként érte a kormányt, hogy amerikai szankciós listára került az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank, ugyanis erről szinte a nyilvánossággal egy időben értesültek. Illetve Washingtonban sem számítottak arra, hogy Magyarország erre válaszul azonnal kilép a "kémbankból” tudta meg a Szabad Európa diplomáciai forrásokból. 

Az ukrán elnök orosz terrortámadásnak minősítette a Dnyipro-gát felrobbantását
Ukrajna egyértelműen Oroszországot vádolja a folyó felső szakaszán fekvő Nova Kahovka-i vízerőmű gátjának felrobbantásával, amelynek következtében emberek tízezreit kell kitelepíteni. Eközben az ukrán elnök összehívta a nemzetbiztonsági és védelmi tanács rendkívüli ülését a helyzettel kapcsolatos teendők megvitatása érdekében, minthogy a történtek eredményeként veszélybe kerülhet az Európa legnagyobb atomerőművének számító zaporizzsjai nukleáris létesítmény is.

A Balaton túl van tűrőképessége határán
Évek óta minden szezon elején érkeznek a hírek, hogy újabb és újabb nagyberuházások, építkezések vannak a Balaton környékén. Egyre többen félnek, hogy ezzel viszont nem a fejlődés útjára lép a tó, hanem feléljük a jövő generáció Balatonját. Mi igaz ebből? Hol van a fejlődés határa? És hol van a Balaton tűrőképességének határa? – ezt járja körbe Benyó Rita a Szabadon adásában.

Karácsony Gergely: A főváros zsebében turkál a kormány, 25 milliárd a tét
A főpolgármester szerint törvénysértő módon akar a kormány 58 milliárd forintot elvonni Budapesttől idén szolidaritási hozzájárulás címén, ezért bírósághoz fordulnak. Karácsony Gergely azt közölte, hogy azonnali jogvédelmet kérnek, hogy megakadályozzák a még fennmaradt 25 milliárdos, vitatott összeg leemelését a főváros számlájáról.

Már Romániában és Szlovákiában is jobban élnek a tanárok, mint itthon
Két évtizedes tapasztalattal Romániában harminc, Szlovákiában hatvan százalékkal többet keresnek a pedagógusok, mint Magyarországon. A határhoz közel élő tanároknak jobban megéri ezen szomszédos országokban lévő magyar iskolában tanítani, többen élnek is a lehetőséggel.

Bár áradások várhatók, nem kapott pénzt árvízvédelemre Baja
Bár hamarosan komoly áradások vonulhatnak le a Dunán, a bajai Petőfi-sziget árvédelme továbbra sem megoldott. Az ellenzéki városvezetés ugyanis hiába pályázott a terület fejlesztésére (mobilgátépítésre), a benyújtott dokumentációt a döntnökök javarészt bírálat nélkül visszaküldték, mivel Baja megyei jogú státuszt kapott, így a pályázati döntések parkolópályára kerültek.

Amit még tudni érdemes
Tavaly is Magyarországon találta a legtöbb szabálytalanságot az EU csalásellenes hivatala (HVG)
Az OLAF nyilvánosságra hozta éves jelentését, amelyben két negatív listát is vezet Magyarország.

Állóháború: felfoghatatlanul sok pénzt zártak el a magyar kormánytól Brüsszelben (Válasz Online)
Mai állás szerint 30 milliárd euró uniós pénzhez, több mint tízezer milliárd forinthoz nem férhet hozzá az amúgy is hiánnyal küszködő magyar költségvetés. A keret ötödének megnyitására számít Budapest, de a várakozásai ellenére ősz előtt erre nincs esély, és később sincs rá garancia.

Hat a kormány retorikája, a magyarok 18 százaléka hazánk ellenfeleként tekint az Egyesült Államokra (Népszava)
Hiába javultak a transzatlanti kapcsolatok, az európaiak inkább kimaradnának az Egyesült Államok és Kína esetleges konfrontációjából – derült ki egy friss tanulmányból.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése