2023. június 10., szombat

Mennyien tüntettek az erőszak ellen?

 Mennyien tüntettek az erőszak ellen?

2023-06-10 10:33

Aleksandar Gubaš három évtizede foglalkozik a rendezvényeken résztvevők számának megállapításával: az újságíró az N1 Televízió érdeklődésére megerősítette, hogy a június 9-én, pénteken megrendezett Szerbia az erőszak ellen nevet viselő tüntetésen 35 000-40 000 ember volt jelen.

„Hasonló tömeg volt 2019-ben Vlagyimir Putyin, Oroszország elnökének belgrádi látogatásakor is” – mondta az újságíró.

Mint ismeretes, pénteken Belgrádban sorozatban hatodik alkalommal vonultak az emberek az utcákra: az ellenzék által szervezett június 9-ei tüntetés központi témája az oktatás és a tanügyi intézmények voltak. A szerb sajtó egy része arról is beszámolt, hogy meghaladta az ezret azon tanárok, kutatók, szerbiai egyetemi és oktatási intézményi munkatársak száma, akik támogatják a „Szerbia az erőszak ellen” tüntetéssorozat követeléseit.

A követelések között szerepel Bratislav Gašić belügyminiszter, valamint Aleksandar Vulin, a Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) igazgatójának menesztése, a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) vezetőségének elbocsátása, illetve a tiltakozásokról szóló objektív tájékoztatás követelése.

Emellett a polgárok követelik az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tagjainak eltávolítását, a Pink és Happy televíziók országos frekvenciájának elkobzását, az erőszakot népszerűsítő valóságshow-k és egyéb műsorok megszüntetését, és az erőszakot propagáló, az újságírói és etikai kódexbe ütköző tevékenységet folytató bulvárlapok megszüntetését.


A hatodik alkalommal megszervezett Szerbia az erőszak ellen nevet
viselő tüntetésen 35-40 ezer ember vett részt (AP Photo/Marko Drobnjaković)

„A Gašić iránti kérésük soha nem fog teljesülni, mert értelmetlen, ő nem bűnös, letartóztatta az összes gyilkost, nem azért vagyunk itt, hogy teljesítsük a tüntetők szeszélyeit. Ő az egyik legjobb közülünk. A világon senki sem hibáztatná a rendőrséget és az állami vezetést a tömeggyilkosságokért” – mondta nemrég Vučić.

Mint az elnök elmondta, a valóságshow-k megszüntetésére vonatkozó kérést teljesítik, de szerinte a Nova TV ennek nem fog eleget tenni. Az elnök ugyanakkor kiemelte, hogy a tüntetésekkel már így is elérték Branko Ružić oktatási miniszter menesztését, valamint a valóságshow-k leállításával kapcsolatos követelések is teljesültek.

„Valamit a REM-mel kapcsolatban is követelnek, de nem értem, mit akarnak” – mondta Vučić, majd hozzátette:

„Gondolják, hogy megtörik a lelkemet azzal, ha a megölésemmel fenyegetnek? Naponta kétszáz ilyen fenyegetést kapok. Gyerünk, tegyék már meg egyszer, tegyék könnyebbé számomra” – hangzotatta szerb elnöktől.

Az ellenzék egy része jelezte, hogy nyitottak a tárgyalásra, de Vučić szerint igazából erőszakkal szeretnék átvenni a hatalmat.

„A szervezők nevében szeretném bejelenteni, hogy a tiltakozások új formát öltenek. A színpadról új helyszínekre, új akciókba kezdünk. Nincs visszaút. Az embereknek elegük van. A szervezők és mindenki nevében kérem, ne hátráljunk meg. A győzelem itt áll a kapuban. Vége van”, mondta a pénteki tüntetés felszólalásainak végén Hadži Maričić színművész. Miroslav Aleksić, a Néppárt alelnöke az N1 Televíziónak elmondta, azt várják, hogy a jövő hét végéig befejeződik a parlamenti ülés, és ugyanez a határidő arra is, hogy a hatalom eleget tegyen a követeléseknek.

https://szmsz.press/2023/06/10/mennyien-tuntettek-az-eroszak-ellen/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése