2023. június 23., péntek

Kukamizéria

 Tiltakoznak a csantavériek a rájuk kényszerített drága szemétkihordás miatt


Vörös Zoltán felvétele

Gondoltak egy merészet a városi atyafiak, kiötlötték, hogy Csantavéren is bevezetik a szervezett szemétkihordást. Merthogy így van ez most már szinte minden településen, ami Szabadka községhez tartozik. A munka elvégzésével a városi köztisztasági vállalatot bízták meg. Minderről azonban valahogy elfelejtették megkérdezni magukat az érintetteket, a falu lakosságát. Akarja vagy nem akarja? Nem tájékoztatta őket se az önkormányzat vezetősége, se a helyi közösség illetékesei. Ehelyett kész tények elé állították őket, a köztisztasági vállalat szórólapok által harangozta be, hogy hamarosan megkezdi a szemét hetenkénti elszállítását a békovai regionális hulladéktározóba, kiosztják a szemeteskukákat, és a szolgáltatásért minden háztartásnak havi egységárat, vagyis 637 dinárt kell fizetnie. Függetlenül attól, hogy ki mekkora alapterületű ingatlannal rendelkezik és tekintet nélkül arra, hogy hányan élnek egyazon háztartásban.

Abból kiindulva, hogy a vadonatújnak tűnő kukásautón ott díszeleg a felirat, hogy az Európai Unió adománya, alighanem a zöld szeméttárolók is ajándékként érkeztek. Ha így van, akkor nem lehet rossz üzlet újabb „piac” után nézni, és kötelezőnek mondott szolgáltatás által bevonni a szervezett szemétkihordásba azokat a helységeket is, amelyek eddig kimaradtak vagy más módon oldották meg a hulladéktól való megszabadulást.

Mindezzel nem is lenne olyan nagy baj, ha Csantavéren nem létezne, és nem működne egy önálló közművállalat, a Komval. De létezik és működik. És már évek óta szállítja a háztartásban keletkezett hulladékot a falu szélén levő szeméttelepre. Jól bejáródott módon, meghatározott beosztás szerint végzi – a temetkezés és a hat temető karbantartása, az építkezés, valamint a piac- meg a vásártér takarítása és a helypénz beszedése mellett. A szemétkihordás megfizettetése pedig úgy történik, hogy műanyagzsákot vásárolnak az emberek a vállalat irodájában 120 dináros áron – kinek mennyire van szüksége.

Ezt a megszokott rendszert most alaposan felbolygatta a városi köztisztasági vállalat betolakodása, befurakodása a faluba. Amikor utcáról utcára járva elkezdték kiosztani a szemeteskukákat a háztartások számára, teljessé vált a zűrzavar, ugyanis elterjedt a hír, hogy a helyi Komval ezentúl már nem viszi el a hulladékot, ezért sokan – kénytelen-kelletlen igényelték a zöld műanyag tárolót. A helyzetet csak tovább bonyolította az első számla érkezése, mert kiderült, hogy azoknak is kiszámlázták a szemétszállítási díjat, akik ezt a szolgáltatást nem is igényelték. Nem vették át a kukát és nem is írtak alá semmiféle szerződést. Sőt még az évek óta lakatlan, üresen álló házak tulajdonosaival is meg akarják fizettetni a nem létező szemét lehetetlen elvitelét.

A falu közösségi oldalán Vörös Zoltán kezdeményezte az eszmecserét, aki le is fényképezte a kézhez kapott számláját. „Akkor most az is fizessen, aki nem írt alá semmit?” – tette fel a kérdést. És özönlöttek a válaszok, az észrevételek, a javaslatok.

– Kik a falu vezetői és mikor volt falugyűlés? – kérdezte Rapcsány Zoltán.

Fejes Ágnes: Én azt nem értem az egészben, hogy hogy lehet ezt kötelezővé tenni. Nekem nem azzal van a gondom, hogy hányan lakunk ebben a házban, hanem hogy egyáltalán nem akarom, hogy elvigyek és kész! Áramot akarok, és fizetek érte, vizet akarok, fizetek érte, tévét akarok, telefont akarok, fizetek érte, de ezt nem akarom. Akkor hogy jönnek ahhoz, hogy küldik a számlát?! Ezt magyarázza már el nekem valaki!!!

Veréb Rozália: A köztisztasági vállalat a falu vezetőivel állítólag megegyezett a szemétkihordással és az árával kapcsolatban (most kérdeztük meg a köztisztasági vállalatban, és ők mondták), tehát kell valamilyen lépést tenni, mert különben a viteldíjat mindenkinek fizetni kell, akár van szemete, akár nincs!

– Nem elvégzett munkáért nem jár fizetés – mondta Veréb Ilona. – Aki megegyezett vele, fizesse ki, az én pénzemmel én rendelkezem. Ez jogilag nem áll meg. Mindenre kell aláírt szerződés. A falu vezetősége mikor tudatta ezt a lakossággal? Mi folyik itt?

– Sokan vannak a faluban, akik egyedül élnek, és nekik is annyit kell fizetniük, mint a többtagú családoknak – véli Mecserik Izabella, aki aláírásgyűjtést szervez, és számít mindazokra, akik sokallják a havi 673 dinárt.

Megjelent az az információ is, hogy aki nem igényelt kukát, vagy akinek üres háza van, annak be kell mennie a Köztisztasági Vállalatba. Ez kissé érthetetlen, ugyanis aki nem vette át a kukát, az nyilvánvalóan teljesen vétlen ebben a történetben, nem kérte, és utána már nincs miről tárgyalni. Egy eretnek kérdés: nem méltóztatna valaki kifáradni az illetékesek közül, és a helyszínen rendezni a vitás dolgokat? Utazzanak be az „ügyfelek” egyenként? Micsoda arcátlanság! Erőnek erejével elfogadtatják veled a szolgáltatásukat, majd utána arra kényszerítenek, hogy még szaladgálj is utána.

A politikusok szeretnek az alattvalóik nevében, azok feje fölött döntéseket hozni. A csantavériek esetében vajon milyen hajmeresztő újítással fognak előrukkolni? Azt agyalják ki, hogy a városi temetkezési vállalat is tolja be magát a falunkba, hogy a kis szerencsétlen Komvaltól még a temetkezést is elvegyék? A csantavéri piacok és vásárok helypénzére pedig a Szabadkai Piacok Közvállalat teszi majd rá a mancsát? És várható a kötelező kéményseprés megfizettetése is? (A Vízművek helyi kirendeltségét már amúgy is sikeresen leépítették. Minden munkát alvállalkozók végeznek. Ez utóbbiak valahol megjegyezték, hogy a vállalat itteni dolgozói nem győzik a munkát. Szívesen nekiszegezném a kérdést: Ötven éven át győzték?)

Kis Györgyei Tibor úgy gondolja, hogy itt nem csak a szeméttel van baj, a falu vezetésével is nagy baj van. Nincs, aki kiállna a faluért. És ebben nagy-nagy igazság(a) van. A közbiztonság témája is napirendre kerülhetne, mert megint gyakorivá váltak a lopások, a betörések. Újabban már világos nappal törik fel a házakat, és lassanként nem lehet úgy elhagyni a lakást, hogy az emberek ne állítsanak biztonsági őrt a házuk mellé. Mert amíg temetésen vagy lakodalomban, családi ünnepi ebéden tartózkodnak, addig kirabolják őket. Hiába költenek riasztóberendezésre és kamerára, az a legelső, amit a rablók kiiktatnak. Megérnének ezek a témák egy-egy lakossági fórumot. Már ha lenne merszük az illetékeseknek kiállni az elkeseredett emberek elé.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése