2018. október 20., szombat

A Magyar Liga nem indul az MNT-választáson, de nem is bojkottálja azt

A Magyar Liga nem indul az MNT-választáson, de nem is bojkottálja azt

A Magyar Liga nem vesz részt az idei nemzeti tanácsi választáson, de nem is bojkottálja azt – nyilatkozta pénteken a Szabad Magyar Szónak Vass Tibor, a Magyar Liga listavezető-jelöltje.
Az, aki nem rendelkezik komoly kapacitással, az nem képes elindulni a választásokon. A hitelesítés rendszere a kisebb politikai pártok és egyesületek számára ellehetetleníti az aláírások összegyűjtését – mondta Vass Tibor és hozzátette:
Ezt csakis komoly politikai szervezet tudja megcsinálni.
A Magyar Liga listavezető-jelöltje portálunknak nyilatkozva elmondta, hogy például volt olyan közjegyző, aki csak egy hét várakozás után adott időpontot, ráadásul délután kettő és négy óra között, amikor az emberek többsége kint dolgozott a határban.
Azt pedig, hogy a közjegyző négy óra után már nem hajlandó dolgozni, Vass Tibor állami szintű rendszerhibának nevezte. Azt is kifogásolta, hogy a politikai pártok, így a Vajdasági Szociáldemokrata Liga sem vehetett részt a nemzeti tanácsi választáson, ezért egyesületeket kellett alakítani.
„Miért ne védhetné a Liga, vagy bármelyik polgári beállítottságú politikai párt a kisebbségek jogait?” – adott hangot aggályának a politikus, aki szerint a bojkott sem megoldás.
„Az elmúlt húsz évben a bojkott sosem hozott jó eredményt egyetlen politikai pártnak sem” – jelentette ki Vass és azt tanácsolta a választópolgároknak, hogy amennyiben kötelességüknek érzik, és úgy gondolják, hogy van kiből választani, akkor menjenek el és szavazzanak belátásuk szerint.
Vass Tibor leszögezte:
Aki bojkottálja a választást, az ne vegyen részt a politikai életben! Ha bojkott van, akkor mindenkinek bojkottálnia kellene egy választást, de tény az, hogy megjelent két komoly lista, ami azt jelenti, hogy nem lesz bojkott. Esetleg csak bizonyos személyek fognak bojkottálni.
„Az elmúlt nyolc évben négy, vagy attól kevesebb lista volt. A magyarság Vajdaságban nem képes ettől több listát állítani, annak ellenére, hogy azért továbbra is egy népes közösségről beszélünk. A ruszinoknál például most is több lista van, mert esetükben kilencven aláírás szükséges a listaállításhoz. A magyar nemzeti kisebbség számára megszabott 1300-1400 érvényes aláírás összegyűjtése egy nagyon komoly feladat” – állapította meg Vass Tibor, a Magyar Liga listavezető-jelöltje, aki elmondta, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga tagjaként továbbra is foglalkozik majd politikával, így a kisebbségi kérdésekkel is.

2018. október 19. 18:06

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése