2018. október 24., szerda

„Újjáéleszteni a közösségi hitet!”

Bemutatkoznak a listavezetők: Zsoldos Ferenc, Magyar Mozgalom

<span class="entry-title-primary">„Újjáéleszteni a közösségi hitet!”</span> <span class="entry-subtitle">Bemutatkoznak a listavezetők: Zsoldos Ferenc, Magyar Mozgalom</span>

Ha megkérdezik tőlem, hogy miért vállaltam a Magyar Mozgalom listavezetői szerepét az idei MNT-választásokon, akkor a válaszom az, hogy ez számomra becsületbeli ügy. Úgy is fogalmazhatnék, hogy lelkiismereti kérdés, mert látom magam körül mindannak a szétforgácsolódását és lassú eltűnését, amiben egész életemben hittem. Látom ugyanis a délvidéki magyar világ folyamatos visszaszorulását és hihetetlen léptékű meggyengülését.
Akárhogy is próbálja valaki úgy fényezni életünket, hogy a siker napjait éljük, hogy mekkora siker már az is, hogy még ennyien itt vagyunk, a drasztikus mértékű elvándorlást látva valami nem stimmel ebben a magyarázkodásban. A hatalmon lévők azt szajkózzák, hogy ők mindent megtesznek népük itthon maradása érdekében, meg hogy hány és hány milliárd forintot osztanak ki.
Ez valóban szép dolog, de azt nem tudom elfogadni és egyetlen közösségi vezetőnek sem megbocsátani, hogy úgy próbál hatalmon maradni, hogy közben megfélemlíti saját nemzettársait. Teszi ezt a nagybetűs Nemzet nevében, miközben nap mint nap megalázza az embereket, szegénységüket kihasználja, a hatalmával szembefordulókat pedig kizárja és elüldözi. Mindennek mondható ez, de nemzet- és közösségépítésnek semmiképpen.
Lehet, hogy idealista vagyok, mert hiszek még a jóban, az emberi szolidaritásban, a szegények és a gyengék megsegítésében. De inkább leszek az, mintsem egy, a saját népe ellen forduló rendszer kiszolgálója és haszonélvezője.
Ezért indulunk a Magyar Mozgalom saját listájával a választásokon. Legnagyobb ellenfelünk talán nem is a pénzzel-paripával jól felszerelt hatalmi párt, hanem népünk elfásultsága, elkeseredése és jövőtlenség-érzete. A jobb, tisztességesebb életbe vetett hit feladása. Márpedig ez jórészt az őt megosztó, béklyóban tartó, saját magyar vezetőinek köszönhető.
Azt szeretném, azért fogok dolgozni mozgalmár-társaimmal és mindenki mással együtt, aki hajlandó ezért a célért összefogni, hogy ez megváltozzon. Hogy a délvidéki magyar emberek újra higgyenek a közösségi jövőben – önmagukban! Hogy ne a megélhetési politikusok osszák a mannát, hanem a tisztességes élet körülményeit mi magunk, együtt, saját munkánkkal teremthessük meg. Akárhogy alakul is az eredmény, mi mindent megteszünk azért, hogy ez a hit minél több emberben újjáéledjen.

2018. október 24. 12:06

 

„Nem szeretnék nyilatkozni nektek, az az igazság” 

Bemutatkoznak a listavezetők: Hajnal Jenő, Magyar Összefogás

<span class="entry-title-primary">„Nem szeretnék nyilatkozni nektek, az az igazság”</span> <span class="entry-subtitle">Bemutatkoznak a listavezetők: Hajnal Jenő, Magyar Összefogás</span>

(Szerkesztőségi megjegyzés: Hajnal Jenőt, a Magyar Összefogás listavezetőjét, a Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi elnökét emailben kértük fel, hogy saját szavaival mondja el, miért indul újra a választásokon, mit szeretne elérni a következő ciklusban. Amikor megkeresésünkre nem jött válasz, telefonon beszéltünk vele. A címben foglalt mondat szó szerinti idézet a „válaszából”.
A Szabad Magyar Szó nagyon sajnálja, hogy a Magyar Nemzeti Tanács elnökének nincs mondanivalója az itt tájékozódó sok ezer vajdasági magyar, potenciális választói számára. Ha mégis meggondolná magát, vagy pártjától engedélyt kapna a jelentkezésre, bármikor szívesen rendelkezésére állunk.)



2018. október 24. 12:06  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése