2018. október 24., szerda

MNT választási kampány

A Magyar Összefogás istenkáromlásként tekint a Magyar Mozgalom választási szlogenjére


Vajdaság-szerte megkezdte kampányát a választási jelöltlistáját múlt héten átadó Magyar Mozgalom–Zsoldos Ferenc-lista. Nevezetesen, a mozgalom a tartomány több településén is óriásplakátot bérelt a következő szöveggel: „Veled, Uram, de nélküled, pásztorom!”

Gergely Árpád felvétele

Az István, a király című rockopera elhíresült mondatából ihletet merítő óriásplakátra, illetve annak üzenetére a Magyar Összefogás nevében mgr. Hajnal Jenő listavezető, a Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi elnöke reagált közleményben. Az alábbiakban a közlemény teljes szövegét olvashatják:
„A Magyar Összefogás listájának tagjai másfél hónapja járják közösségeinket – igaz, becsületes, őszinte és elkötelezett magyar emberekkel találkozva, beszélgetve és jövőt tervezve. Bárhol jártunk, mindenhol azokkal az értékekkel találkoztunk, amelyek közösségünknek mindig is fontosak voltak: család, gyermek, kultúra, összefogás, nemzet és hit. Az emberek vallásukhoz és hitükhöz való ragaszkodása mindenhol meghatározó volt. Épp ezért nemcsak a Magyar Összefogás nevében, hanem mindazokkal együttérezve, akikkel találkoztunk, nem tekinthetjük másnak a Magyar Mozgalom óriásplakátjának szlogenjét, kampányüzenetét, mint istenkáromlásnak és nemzetgyűlöletnek. Hiszen a bibliai és a zenei műre való utalás egyszerre mindkét fogalmat kimeríti. Úgy gondolom, hogy ennél mélyebbre egy csoportosulás, amely a vajdasági magyarságot szeretné képviselni a Magyar Nemzeti Tanácsban, nem süllyedhet. Eddig csak azt hittük, hogy listaállításuk célja nem más, mint személyes sérelmeiknek kifejezése, de ezzel a tettükkel még a látszatát sem mutatják a vajdasági magyarság szolgálatának, hiszen szembe mennek minden olyan értékkel, amely számunkra szent és sérthetetlen.”
P.E.
2018. október 24., 20:14
   
 

A VMSZ Istenkáromlónak nevezte az MM-et – Pedig Pásztor Bálintot még meg sem keresztelte az apja


SZ5-586

Közleményt adott ki a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás lista, az MNT választási kampány kapcsán, amelyben a Magyar Mozgalom kampányszlogenje ellen tiltakoznak.

Kép: Magyar Mozgalom
A közlemény szövege szerint a Magyar Összefogás listájának tagjai másfél hónapja járják a közösségeinket és mindenhol azt tapasztalták, hogy a délvidéki magyar emberek vallásukhoz és hitükhöz való ragaszkodása meghatározó volt. Közleményük szerint a
Magyar Összefogás a Magyar Mozgalom óriásplakátjának szlogenjét, kampányüzenetét, istenkáromlásnak és nemzetgyűlöletnek tekinti.
Szerintük ugyanis a bibliai és a zenei műre való utalás egyszerre mindkét fogalmat kimeríti.
A közlemény szerint mélyebbre nem süllyedhet egy csoportosulás, amely a vajdasági magyarságot szeretné képviselni a Magyar Nemzeti Tanácsban.
Mindez egy olyan választási lista közleményében szerepel, amelyet egy olyan párt támogat, mint a VMSZ, amelynek elnöke Pásztor István, a saját elsőszülött gyermekét, Pásztor Bálintot a VMSZ frakcióvezetőjét sem keresztelte meg. Pogányságáról Pásztor Bálint maga vallott, hiszen saját honlapjára is feltöltötte azt a cikket, amelyben egy belgrádi lapnak beszélt arról, hogy nincs megkeresztelve.
“Annak ellenére, hogy mindenkinek alkotmányos joga, hogy ne nyilatkozzon a vallási vagy nemzeti hovatartozásáról, én meg mondom maguknak nyíltan, nem vagyok megkeresztelve, de nem vagyok ateista sem.”- nyilatkozta Pásztor Bálint.
Vajon Isten gyermekévé válást megtagadni és nem elfogadni a keresztséget, nem Istenkáromlás a VMSZ és a Magyar Összefogás listája szerint?! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése