2018. október 14., vasárnap

Már nem MEGINT, hanem EGYRE INKÁBB…

Már nem MEGINT, hanem EGYRE INKÁBB…

Már több mint egy hete megjelent a Facebook oldalain egy esemény bejelentése, amit mindenki láthat a csatolt képen. Nem reagáltam, inkább vártam, hátha megteszi az, akit – illetve amely szervezetet – közvetlenül érint. Sajnos, nem tette / tették meg. Ezért most reagálok, mert immár engemet is érint (de erről majd a végén). A képen láthatják a már jócskán elcsépelt jelszót, alatta meg – a dátum és a rendezvény elnevezését követően:
Nyilvános Magyar Összefogás szervezésében.
Csak úgy mellékesen, tizedik alkalommal szervezi ezt a rendezvényt az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, azaz sem az eddigi, sem pedig az idei rendezvény szervezésében nem vett részt semmiféle összefogás, még magyar sem..
Mivel a Magyar Összefogás egy link is, ha rákattintunk érdekes felirat jelenik meg: Politikai szervezet. Mindez azért furcsa, mert hiába kutattam a Szerbiában be- és be nem jegyzett politikai szervezetek között, ilyenre nem leltem. Egyedül a sajtóban találtam olyan cikkeket, ami arról szól, az illetékes választási bizottság elfogadta a Magyar Összefogás választási listát.
Pár nappal ezelőtt a művelődési egyesületétől meghívót kaptam, vegyek részt a rendezvényen, mint a helyi közösség elnöke. Megígértem, mert nagyra becsülöm munkájukat, de a falu lakosaival együtt büszke is vagyok a rendezvényeikre. Sajnos, az következett be, amit vártam, a részt vevők bevonulás közben kifeszítették mind a párt, mind pedig az általa állított lista logóját tartalmazó propaganda-zászlót, majd pedig a faluból erre a listára felkerültek, ajándékokat kezdtek osztogatni a nézőknek, utána pedig, mint akik jól végezték a dolgukat, eltávolították a kifeszített propaganda-anyagot, minderről pedig fényképeket is készítettek.
Úgy tűnik, el fog készülni a beszámoló arról, milyen sikeres és tömeges volt a Magyar Összefogás által szervezett kampányrendezvény. Az igazság, hogy a házigazda fellepői és szervező voltak vagy 20-25-en, a vendégegyesületek tagjainak száma (a hivatalos vendégekkel együtt) valahol 150 körül mozgott, falusi érdeklődő körülbelül 15 felnőtt és néhány gyermek volt, ezek szerint őket fogják felhasználni a kampány biodíszletének, azonban ehhez nem kívántam statisztálni, így hiába érdekelt a műsor, fogtam magam és hazamentem.
Végszóként: (1)re inkább (1)értelmű, a kampányban (1)eseknek minden szabad! Remélem, a szavazók is rájönnek erre, és meg is „jutalmazzák” őket!

2018. október 13. 18:31

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése