A Magyar Nemzeti Tanács után, amely 5,6 millió eurót kapott forintban Magyarországtól, a TSC Labdarúgóklub járt legjobban 2018-ban: a topolyai labdarúgóklub 1,4 milliárd forint, vagyis 4,3 millió euró támogatáshoz jutott – ez derült ki az Átlátszó által készített táblázatból, amelyben összegyűjtötták a 2018-as támogatások listáját. A cikkükben ők az erdélyi pénzekkel foglalkoztak, mi pedig azt szedtük ki a táblázatból, ami Vajdaságra vonatkozik.
2018-ban jó éve volt a Pannon Televíziónak, amely 2,69 millió eurót kapott, s a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőit tömörítő Bíró Károly Alapítvány sem (Pásztor István, Czegledi Rudolf, Kovács Elvira, Fremond Árpád, Dudás Károly, Nagy Miklós) panaszkdhatott, amely 156 ezer eurót kapott. Visszatérve a tájékoztatáshoz, a Mária Rádiónkért Egyesületnek 37 ezer, a Vajdaság Ma hírportált működtető Honestasnak pedig 31 ezer euró érkezett a számlájára. Huszonkétezer euró járt a Topolyai Tájékoztatási Központnak, s ugyanennyit, vagyis hétmillió forintot kapott a Jó Reggelt Vajdaság trollportál fenntartására és működtetésére a SENSUS Magyar Újságírók Egyesülete, amely a törökkanizsai Újhelyi Nándornak, Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagjának a neve alatt szerepel a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség jegyzékében. 2016-ban a Bethlen Gábor Alapkezelő „csak” 4.4 millió forintot hagyott jóvá magyar adófizetők pénzéből a másként gondolkodók lejáratására, karaktergyilkosságára.
![](https://i1.wp.com/szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/02/Bethlen-JRV-2016.jpg?resize=1080%2C419&ssl=1)
A lista legutolsó helyén a WEMSICAL SERBIA Ifjúsági és Kulturális Egyesület szerénykedik: az oromi Malomfesztivált is szervező egyesület, amely 2017-ben a művészetek és média kategóriában kiérdemelt a Respekt! Die Stiftung, azaz a Respect Alapítvány díjat a sikeres ifjúsági projektjeiért és az ifjúság érdekében kifejtett tevékenységéért, több mint három és félszer kap kevesebb pénzt, mint a lista utolsó előtti helyezettje.
A vajdasági támogatottak listája 2018-ban:
![](https://i0.wp.com/szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/02/bethlen1-1.jpg?resize=1080%2C482&ssl=1)
![](https://i2.wp.com/szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/02/bethlen2-1.jpg?resize=1080%2C481&ssl=1)
![](https://i2.wp.com/szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/02/bethlen3-1.jpg?resize=1080%2C478&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/02/bethlen4-1.jpg?resize=1080%2C478&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/02/bethlen5-1.jpg?resize=1080%2C479&ssl=1)
![](https://i2.wp.com/szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/02/bethlen6.jpg?resize=1080%2C81&ssl=1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése