2019. február 20., szerda

Az MNT elfogadhatatlannak tartja a médiafejlesztési stratégia tervezetét

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Pannon RTV-nek nyilatkozva elmondta, a nemzeti tanácsok koordinációs testülete elfogadhatatlannak tartja a szerbiai médiafejlesztési stratégia tervezetének szövegét, mivel szerinte általa sérülnek a kisebbségek szerzett jogai. A szerbiai médiafejlesztési stratégia tervezetének szövegét vitatták meg ma Újvidéken a Városi Képviselő-testület épületében megtartott tanácskozáson.
Jelen voltak az illetékes szervek mellett a médiaintézmények és a nemzeti tanácsok képviselői is.
Hajnal Jenő, Magyar Nemzeti Tanács elnöke kijelentette, hogy „a most közvitán szereplő stratégia-tervezet a Magyar Nemzeti Tanács és a szerbiai nemzeti tanácsok koordinációja is úgy véli, hogy elfogadhatatlan, hiszen mind az Alkotmány által, mind a nemzeti tanácsokról szóló törvény által szavatolt jogok megkérdőjeleződnek, és szinte a nemzeti kisebbségek tájékoztatása is megkérdőjeleződik ezáltal. A nemzeti tanácsok szerepét szinte teljes egészében megpróbálják kizárni abból a feladatkörből, ami az illetékességébe tartozik. És szinte az egyedüli, amikor az Alkotmány elé került a nemzeti tanácsokról szóló törvény 2014-ben, akkor is ezt a jogot, ezt a lehetőséget meghagyta az Alkotmánybíróság is a nemzeti tanácsnak.”

2019. február 19. [21:40] 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése