2019. április 11., csütörtök

Önjelölt elnök



Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (170.)

Április 2.
Önjelölt elnök
 – Javaslatomra május 4-re hívta össze a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsa a VMSZ tisztújító közgyűlését. Ami Doroszlón lesz megszervezve. Ezen a tisztújító közgyűlésen az történik majd, ami az ilyen tisztújító közgyűléseken lenni szokott. Lesz egy elszámolás, értékelés az előző 4 évvel kapcsolatban. Illetve megválasztja a közgyűlés a VMSZ elnökét. Illetve 50 tagú tanácsát. Ami az elnökjelöltséget illeti, amennyiben a VMSZ-en belül úgy gondolják, hogy nekem ezt a feladatot folytatni kell, és úgy látom, hogy ez az egyértelmű meggyőződés, akkor én kész vagyok erre  – nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István a párt elnöke.[1]
Doroszlón lesz, tehát – Pásztor István (Törökkanizsa, 1956) javaslatára –, május negyedikén a VMSZ (BMC) tisztújító értekezlete.   A nyilatkozat szerint, a közgyűlésen lesz az előző négy évre vonatkozó „elszámolás”, amit a pártelnöknek kell elkészíteni.
Semmi kétség, hogy ez Pásztorra kedvező lesz, hiszen neki kell beterjeszteni. Eredményesnek fogja bemutatni az általa folytatott politikát, amely nem csak tengernyi rosszat, de megalázást is hozott  a magyar közösségre  –  akárhogy  is  fogja  értékelni  a  politikáját.  A beszámoló bizonyára köszönő viszonyban sem lesz a valósággal.




Az 1994. június 18-án, Zentán alakult VMSZ korábbi elnökei (Csubela Ferenc, 1998. június 18-tól 1995. november 27-éig, és Kasza József, 1995-től 2007. március 10-ig) határozottan, több-kevesebb sikerrel kiálltak/küzdöttek a magyar közösség érdekeiért, helyzetének javításáért, jogainak érvényesítéséért, de soha nem mondtak le erről. 
Pásztor Istvánt 2007. május 5-én választották pártelnöknek. A tisztújító közgyűlésre, tehát, egy nappal a harmadik mandátumának lejárta előtt kerül sor. Pásztor a VMSZ első elnöke, aki – a radikálisból lett Szerb Haladó Párttal (CNC) együttműködve – teljesen feladta a délvidéki magyar érdekvédelmet.
Ez a tartományi képviselőházi határozatnak a VMSZ képviselői általi megszavazásában csúcsosodott ki, miszerint Vajdaság napjaként kezelik november 25-ét, amikor 1918-ban Szerbiához csatolták a Délvidéket. Kiemelt jelentőségű lett május 15-e is, mivel 1848-ban ekkor ment végbe a Szerb Vajdaság kikiáltása a karlócai népgyűlést követően.[2]
Voltak persze Pásztornak egyéb közösségellenes megnyilvánulásai is, mint például a magyar nyelvű közszolgálatú sajtónak és a szellemi életet irányító intézményeknek a párt szolgálatába állítása, a más véleményen lévő legközelebbi munkatársainak (Varga László alelnök, köztársasági képviselőnek,[3] a párt 82 Magyar Mozgalmas tagjának, köztük Józsa Lászlónak, a párt egyik alapítójának, Maglai Jenőnek, Szabadka volt polgármesterének[4]) a pártból való kizárása, stb.

Ha Pásztornak sikerült valamit elérni a sokéves elnökösködése során, akkor az a legjobban talán a párt maga alá rendelésében, az önállóan gondolkozóktól való megtisztításában és a családiasításában megnyilvánul meg. (Nem véletlenül nevezik a VMSZ-t Pásztor családi Kft-jének.) Külön tragédia, hogy ebben a magyar miniszterelnök teljes támogatását is élvezi.
Mindezt lehetne a haladó VMSZ belső ügyének is tartani, ha ennek nem lennének tragikus, helyrehozhatatlan következményei a magyar közösségre nézve.
No, de ne mélyedjünk az elemzésbe. Ki tudja hova jutnák, ha folytatnám? Ezt a párt tagságának kell(ene) elvégezni. Az igazi (Pásztor szerint) elszámolás”, vagy inkább elszámoltatás, talán egyszer mégis megtörténik.
Pásztor tapasztalt/ravasz politikusként mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy újból elnökké válasszák. Nem kell kételkedni: Doroszlón előre biztosítani fogja a szükséges szavazatokat! Erre utal az a kijelentése is (a fent idézett nyilatkozatban), miszerint úgy látja, a VMSZ-en belül egyértelmű a meggyőződés” (másutt „az akarat”),[5] hogy neki ezt a „feladatot folytatni kell”. Vagyis önmagát jelölte a tisztségre.
A Doroszlói tisztújító közgyűlés meghatározója lehet, milyen irányba halad a magyar közösség. Az önjelölt elnök megválasztásához nem fogok gratulálni!


Április 4.
Semmi következmény?

Saša Dujin, a Törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet igazgatója Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó látogatása során azt mondta, ebben a községben úgy tartják, ahhoz, hogy jól megtanuljon magyarul, le kell feküdnie egy magyar nővel – tudtuk meg a sajtóból.[6]

Erre a „vérlázító kijelentésre” elsőként a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) reagált kihangsúlyozva, hogy az igazgató „nemcsak a nőket, hanem az egész magyar nemzeti közösséget is megsértette”.[7]
A Szabad Polgárok Szövetsége is elítélte az igazgató kirohanását. Szintén kiemelte, hogy „a magyarságot sértő nyilatkozatról van szó”.[8]

 
Kovács Elvira (fotó: twitter.com)

Pásztor István, a VMSZ (BMC) elnöke, aki jelen volt a rendezvényen, amelyen a magyar nők emberi méltóságát is megalázó mondat elhangzott, „néma maradt”.[9] Pásztor, tehát, az adott helyzetben nem találta fel magát, nem reagált a nemzeti alapú sértő, botrányos, büntetendő megnyilvánulásra, pedig ezt egy pártelnöknek kötelessége lett volna a helyszínen megtenni. Helyette Kovács Elvirát (a fotón), a haladó VMSZ (fikusz) alelnökét nyilatkoztatták, aki telefonon a Pannon RTV-nek az alábbiakat mondta:
„A Vajdasági Magyar Szövetség minden ilyen, és hasonló kijelentést elítél és tűrhetetlennek tart, ugyanúgy elítéljük ezt a kijelentést is, másrészről reméljük, hogy ebben nem volt meg a bántó szándék, és hát nyilván egy meggondolatlan nyilatkozat volt, de ilyen dolgokkal, ilyen kijelentésekkel egyáltalán nem szabad viccelődni, mert gondolom az úrnak ez a magyarázata, hogy talán nem úgy gondolta – de nagyon-nagyon meg kell gondolni, hogy a közszereplő mit mond, és egyáltalán ilyen dolgokkal nem szabad játszani.”[10]

Kovács Elvira nyilatkozata Saša Dujin kijelentésére nem megfelelő, nem kellő súlyú reagálás. Dujin kijelentésének a nemzeti vonatkozását, ami valójában a sérelem lényege, még csak nem is említette. Ráadásul megpróbált azon még enyhíteni is, mondván, hogy ebben „nem volt bántó szándék”, meg hogy „meggondolatlan nyilatkozat volt”. Nem kérte Dujintól, ami logikus és elvárható lett volna, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot és nem javasolta a (köz)tisztségéből való azonnali menesztését. 
Nem csoda, hogy Kovács nyilatkozatát olyan kommentárok is kisérték, miszerint „a VMSZ-es képviselőnő reagálása majdnem olyan megalázó, mint a haladó (CMC-párti – B. A.) fejes kijelentése”.[11] Súlyosbító körülmény, hogy Kovács nem csak a véemesz alelnöke, de az Európa Tanács esélyegyenlőségi és a megkülönböztetés-mentességi bizottság elnöke is.[12] „Mint közszereplő”, vajon meggondolta-e, hogy mit nyilatkozik?

BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYV[13]
174. szakasz
Aki személyt vagy csoportot meghatározott faja, bőrszíne, vallása, nemzetisége, etnikai eredete vagy valamely más személyes tulajdonsága miatt nyilvánosan gyaláz, pénzbüntetéssel vagy egy évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő.

Dujin ellen az illetékes ügyészségen feljelentést kellene tenni a szerb Büntető Törvénykönyv 174. szakaszába ütköző bűncselekmény elkövetése miatta. Ha lenne erre vállalkozó. A Magyar Nemzeti Tanács ez ügyben még csak a hangját sem hallatta! Mit csinálnak/tesznek az ügyvédek, akiknek a magyar közösség elleni jogsérelmek esetén kell(ene) eljárni?
A VMSZ megalkuvó, mindent elfogadó politikája oda vezetett, hogy most már a magyar közösség nyilvános megalázát is eltűrjük? Nem lenne szabad hagyni, hogy Dujin, Pásztor és Kovács is megússzák minden következmény nélkül! 

BOZÓKI Antal
Torda, 2019. április 11.


__________

[1] Pásztor István szeretne a VMSZ elnöke maradni.
https://delhir.info/2019/04/02/pasztor-istvan-szeretne-a-vmsz-elnoke-maradni/
[2] v-ár: Történelemóra a parlamentben. https://www.magyarszo.rs/hu/3708/kozelet_politika/185019/T%C3%B6rt%C3%A9nelem%C3%B3ra-a-parlamentben.htm, 2018. június 19., 20:47 >> 2018. június 22. [17:33]
[3] Kizárták a Vajdasági Magyar Szövetségből Varga László köztársasági parlamenti képviselőt. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/kizartak-vmsz-bol-varga-laszlot-video, 2015. augusztus 18, [24:55]
[4] Basity Gréta: A VMSZ Tanácsa 82 személyt zárt ki a pártból. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19702/A-VMSZ-Tanacsa-82-szemelyt-zart-ki-a-partbol.html, 2016. február 11. [23:56]
[5] P.E.: „Tarthatatlan állapotok uralkodnak a határátkelőkön”. Magyar Szó, 2019. április 3. 4.
[6] K. P.: A VMSZ képviselőnője „meggondolatlanságnak” minősítette a haladó káder súlyos magyarellenes kirohanását! https://delhir.info/2019/04/05/a-vmsz-kepviselonoje-meggondolatlansagnak-minositette-a-halado-kader-sulyos-magyarellenes-kirohanasat/, és Kovács Elvira: Elfogadhatatlan a törökbecsei szexista kijelentés. https://szabadmagyarszo.com/2019/04/04/kovacs-elvira-elfogadhatatlan-a-torokbecsei-szexista-kijelentes/, 2019. április 4. [20:50].
Lásd még VIDEÓ: Itt a felvétel, amelyen Pásztor és Vučić előtt gyalázzák meg a délvidéki magyar nőket, https://delhir.info/2019/04/05/video-itt-a-felvetel-amelyen-pasztor-es-vucic-elott-gyalazzak-meg-a-delvideki-magyar-noket/
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Uo.
[10] Kovács Elvira: Elfogadhatatlan a törökbecsei szexista kijelentés. 2019. április 4. [20:50]. https://szabadmagyarszo.com/2019/04/04/kovacs-elvira-elfogadhatatlan-a-torokbecsei-szexista-kijelentes/
[11] A VMSZ képviselőnője „meggondolatlanságnak” minősítette a haladó káder súlyos magyarellenes kirohanását! (Lásd a 6-os alatt.)
[12] Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése: Új funkción Kovács Elvira és Dubravka Filipovski. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/europa-tanacs-parlamenti-kozgyulese-uj-funkcion-kovacs-elvira-es-dubravka, 2018. január 23. [17:07]
[13] Az SZK Hivatalos Közlönye, 85/2005., 88/2005.- jav., 107/2005.- jav., 72/2009., 111/2009., 121/2012., 104/2013. és 108/2014. szám),
http://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
Lásd még: Krivično pravna zaštita od diskriminacije. Krivični zakonik Republike Srbije („Sl. glasnik RS”, br. 85/05, 88/05, 107/05, 72/09 i 111 /09) sadrži krivična dela koja pružaju zaštitu u slučajevima diskriminacije i povrede načela jednakosti [ A Szerb Köztársaság Büntető Törvénykönyve bűncselekményeket tartalmaz, amelyek védelmet nyújtanak a megkülönböztetés és az egyenlőség elvének megsértése esetére]. http://ravnopravnost.gov.rs/rs/diskriminacija/krivicnopravna-zastita-od-diskriminacije/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése