2019. április 28., vasárnap

Tartanak a becskerekiek a kínai gumigyártól

Tartanak a becskerekiek a kínai gumigyártól

Nagybecserek polgárait aggasztja a nagy pompával bejelentett befektetés, amely arról szólt, hogy a kínai Shandlong Linglong gumiabroncsgyárat építene a városban. A Polgári Fordulat nevet viselő nemkormányzati szervezet azt kérdezte a város és a tartomány illetékeseitől, hogy készült-e tanulmány, amely megbecsülné a majdani gyár környezetre gyakorolt hatásait. A várostól nemleges választ kaptak a civilek, a tartomány válaszára még mindig várnak, tudatta az N1.
A Polgári Fordulat nem kételkedik abban, hogy nagy sikert jelent a kínai óriás érkezése, de arra vár választ, hogy ez a siker mibe fog kerülni a lakosságnak.
Ana Brnabić kormányfő március 30-án bejelentette, hogy a Shandlong Linglong becskereki gyára 2025-ig mintegy 1200 embert foglalkoztat majd, a szerb államfő pedig nemzeti jelentőségű projektnek minősítette a befektetést. Čedomir Janjić polgármester szerint Nagybecskerek megint egyike lesz a vezető ipari városoknak Szerbiában, ha megvalósul a beruházás.
Ivan Živkov szociológus azonban arra figyelmeztet, hogy pillanatnyilag csak a hatalom képviselőinek dicsekvését láthatjuk, a tényekkel sokkal szűkmarkúbban bánnak. „Jogos a félelem, hogy a kár nagyobb lesz, mint a haszon, mindaddig, amíg nem tudjuk pontosan, hogy mire kell számítani. Ez a befektetés Kínából érkezik, a világ legnagyobb légszennyező országából, mi pedig nem kaptunk olyan tanulmányt, amely felmérné, hogy ennek a gyárnak milyen hatása lesz a környezetre” – mutatott rá a szociológus, hozzátéve, hogy a Polgári Fordulat a város, a tartomány, valamint a köztársasági környezetvédelmi minisztérium illetékeseit is megkereste, hogy megtudja: létezik-e egyáltalán ilyen tanulmány, illetve, hogy az említett testületek jóváhagyták- e azt, ha létezik. A városvezetés és a minisztérium azt a választ adta, hogy nincs a birtokukban ilyen dokumentum, de a tartományi építésügyi titkárságról még nem érkezett válasz a törvényes határidőn belül. „Itt nem egy kekszgyárról van szó, hanem egy gumiabroncsgyárról, amely a tervek szerint naponta több mint 30 ezer abroncsot állítana elő. Borzasztó, hogy Nagybecskerek vezetése a polgárok hivatalos kérdésére csak annyit tud mondani, hogy nincs a birtokában a hatásokat vizsgáló tanulmány” – mutatott rá Dušan Kokot, a Polgári Fordulat egyik képviselője.
Emlékeztetőül elmondjuk: egy ilyen tanulmány megléte egy ilyen jellegű beruházás esetében alapvető fontosságú a hazai és az uniós törvények értelmében egyaránt.

2019. április 28. [10:24]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése