2019. április 30., kedd

Húsz éve történt…


Jugoszlávia bombázásának krónikája
(1999. március 23. – június 13.)



Péntek, április 30.
* Ismét NATO-célpont volt az újvidéki kőolaj-finomító: három találat ért egy nyersolajtartályt, majd hatalmas, fekete füstfelhő emelkedett fel. A NATO repülői első ízben lőtték Versecet, pontosabban lerombolták a város mellet levő hegy csúcsán a rádió-antennát és átjátszóállomást. Belgrádban két bombatalálat érte a Jugoszláv Katonaság vezérkari épületét, valamint ismét célpont volt a szövetségi belügyminisztérium épülete is.  Célpontok voltak még  a Belgrádi Televízió avalai átjátszóállomása, a valjevói Krušik  fegyvergyár, a Pristina  környéki kőolajtartályok, a niš-pristinai  út egy hídja, Požarevac  környéke és  Divčibare  térsége. 
* Milošević jugoszláv elnök Csermomirgyin orosz különmegbízottal a NATO JSZK elleni agressziójának megállításáról és a kosovói válság békés megoldásáról folytatott megbeszélést.
*Nebojša Vujović, a jugoszláv külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a jugoszláv hatóságok csak fegyvertelen nemzetközi erők Koszovóba való telepítését engedélyezné.
* Crna Gora kérte, hogy kíméljék meg a kőolajembargótól, amit az Európai Unió tagállamai Jugoszlávia ellen vezettek be, és készségét fejezte ki, hogy engedélyezi behozatalának nemzetközi ellenőrzését.
* Egy bécsi szállodában titkos megbeszélésre került sor orosz és amerikai parlamenti képviselők között a koszovói válság megoldása érdekében.
* Keskeny Ernő, Magyarország moszkvai nagykövete abbeli reményét fejezte ki, hogy Vajdaságban nem lesz katonai konfliktus, ám hangsúlyozta, hogy ezt a lehetőséget „nem lehet kizárni”.
* Két személy meghalt, 73 megsebesült a londoni Sohoban, maikor szöges-bomba robbant egy homoszexuálisok által látogatott bárban. Az utóbbi két hétben ez volt a harmadik pokolgépes merényletet.
* 5 óra 30 perckor és 9 óra 40 perckor a Richter-skála szerinti 5,5-es erősségű földrengés volt érezhető Belgrád és Újvidék környékén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése