2019. június 25., kedd

„Adott a jogi alap a haladók, a radikálisok és a szocialisták betiltásához”


„Az ellenzéknek határozottan meg kell ígérnie a polgároknak, hogy a jelenlegi rendszer megbukása után rögtön eljárást indít az alkotmánybíróság előtt a Szerb Haladó Párt, a Szerb Radikális Párt és a Szerbiai Szocialista Párt betiltására.”

Vladimir Gajić ismert belgrádi ügyvéd szerint ehhez teljes mértékben adott a jogi alap.
“A szocialisták és a radikálisok közvetlenül befolyásolták a volt Jugoszlávia véres háborúkkal járó szétesését, míg a haladók a radikálisok biológiai utódai“, mondta az ügyvéd, majd hozzáfűzte:
“A fentiek mellett
mindhárom párt minden kétséget kizáróan folyamatosan sérti az emberi jogokat,
amiről számos példa tanúskodik.”
Gajić szerint “a szóban forgó pártok betiltása egyúttal a tisztségviselőik teljes átvilágításával és a közügyektől való tartós eltiltásával járna.”
Felmerül a kérdés:
ha mindez egyszer megvalósul, mi lesz a VMSZ-szel, amely engedelmes “politikai pincsiként” szolgálta szolgálja a haladókat és a szocialistákat?
Logikus lenne, ha a VMSZ vezetői, mint az említett pártok legközelebbi szövetségesei szintén következményekkel szembesüljenek.
Vagy megint fájdalommentesen hozzásimulnak a következő szerb hatalmi garnitúrához?
Alapinformáció: danas.rs, fotó: alo.rs (régebbi bájos kép)   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése