2019. június 8., szombat

Felsőhegy:

Ez így nem maradhat tovább!

Felsőhegy: Ez így nem maradhat tovább!

Elegük lett a felsőhegyieknek, akik a helyi közösség tanácsának azonnali feloszlatását, a tanács elnökének menesztését, valamint új választások kiírását követelik.
202 polgár aláírása szerepel azon a petíción, melyet május 30-án adtak át a zentai önkormányzat iktatójában. Erről tájékoztatta szerkesztőségünket Ősz Szabó Norbert, a kezdeményező bizottság egyik tagja, valamint Kovács György, aki korábban két mandátumban is tagja volt a helyi közösség tanácsának és Németh István nyugdíjas, aki negyed évszázadon át volt a helyi közösség titkára.


Rámutattak, nem pártpolitikai kérdésről van szó, amit az bizonyít leginkább, hogy a petíciót éppúgy aláírták a hatalmi koalíciót alkotó Szerb Haladó Párt és VMSZ tagjai, mint ahogyan más politikai szervezetekhez tartozó személyek és párton kívüliek is. Az elkeseredett polgárok párthovatartozástól függetlenül, összefogva szeretnének változtatni azokon az áldatlan állapotokon, melyek Felsőhegyen uralkodnak, mióta Bóbán József a település első embere.
Elmondásuk szerint a polgárok arra panaszkodnak, hogy a helyi közösség semmilyen eredményt nem tud felmutatni, semmilyen aktivitás nem történik. Még a szabályzatban előírt tanácsüléseket sem tartják meg.


Bóbán József a Családi Körnek pénteken azt nyilatkozta, hogy nem tud a petícióról, ő nem kapott semmilyen papírt, ezért azt nem is akarja kommentálni, inkább az általa megvalósított eredményekről számol be:
– Megcsináltuk a három és fél kilométeres utat Zentára, a temetőben a járdát és parkolókat. Hét utcát aszfaltoztunk ki, a község tizenöt éves kölcsönt vett föl, aminek a visszafizetése még folyamatban van. Az sem igaz, hogy nem tartunk tanácsüléseket. Most egy hete volt gyűlés, amikor fizikailag is összeültünk, és két korábbi tag helyére újakat választottunk – mondta Bóbán, aki nem igazán érti a dolgot, mert mint rámutatott, másfél évvel ezelőtt választották újra, és kétszer annyi szavazatot kapott, mint más jelöltek, mert nagy dolgokat vitt végbe a faluban.
A cikk teljes terjedelmében a Családi Kör június 13-án megjelenő számában lesz olvasható.
2019. június 8. [8:40]
https://szabadmagyarszo.com/2019/06/08/felsohegy-ez-igy-nem-maradhat-tovabb/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése