2019. június 20., csütörtök

Topolya:

„Minek tanuljunk, ha nincs jövőnk?” Diáktüntetés a környezetvédelemért

2019. június 21-én, pénteken, 12 órától kerül sor a második Fridays For Future (FFF) mozgalomra Topolyán, a Juhász Erzsébet Könyvtár mögötti téren. A fiatalok, a XXI. század tanulói már észlelték a problémát, és világszerte mozgolódnak azért, hogy a jövőben is kedvező éghajlat legyen bolygónkon.
Tavaly augusztusban egy svéd diáklány, Greta Thunberg kezdeményezte először a diákok tüntetését, mondván: „Minek tanuljunk, ha nincs jövőnk?”. Azóta, szerte a világon, 164 ország csatlakozott a Fridays For Future mozgalomhoz, Szerbiában eddig három város, köztük Topolya.
Fontosnak tartjuk, hogy jelentősen korlátozzák a műanyagok nagyszámú gyártását, az erdők irtását, a szén-dioxid kibocsátását, az óceánok szennyezését, melyek mind élőlények pusztulását és fajok kihalását okozzák. Sokan úgy vélik, van még idő, de sajnos nincs, most kell cselekedni, különben pár száz év múlva vége a több ezer éves civilizációnknak, az embernek.
A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület elkötelezett a diákok kezdeményezése mellett, ezért mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a megmozduláson.
Találkozzunk pénteken, és tegyünk a jövőnkért!
2019. június 20. [9:18]
https://szabadmagyarszo.com/2019/06/20/topolya-minek-tanuljunk-ha-nincs-jovonk/  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése