2019. június 18., kedd

Tornyosi táblaproblémák

Tornyosi táblaproblémák

Pár napja a Pannon RTV és a Magyar Szó is megírta, hogy Tornyoson olyan útirányjelző táblákat helyeztek el, amelyeken a települések neveit csak cirill betűkkel tüntették fel. A Magyar Nemzeti Tanács által alapított tájékoztatási eszközök azonnal felkeresték Czegledi Rudolfot, a község polgármesterét, aki a Pannon RTV-nek azt mondta:
– A táblákat a jövő hét folyamán lecserélik;
a Magyar Szónak pedig azt, hogy:
– a kivitelező cég azt ígérte, hogy egy-két héten belül elkészíti az újabbakat

A latin felirat lemaradt (Pannon RTV)
Ember legyen a talpán, aki ebből a két nyilatkozatból meg tudja mondani, hogy mikor cserélik majd le a táblákat, amelyeken latin betűkkel is szerepelnie kellene a települések neveinek (magyarul nem tüntetik fel a városok és falvak neveit az útirányjelző táblákon).
Még ez a probléma sem oldódott meg, a helyiek máris kiszúrtak egy újabb hibát. A futballpályát magyarul sikerült hibátlanul leírni, azonban a szerb felirat esetében kimaradt az L betű, így a a Futbalski stadionból Futbaski stadion lett (a tornyosi labdarúgópályát stadionnak nevezni elég merész, de megmondták a közösséget vezető politikusok is, hogy merjünk nagyot álmodni). Az viszont már igazi bravúr, hogy nemcsak az L betűt sikerült kihagyni, hanem az D helyett egy T betű keveredett a szóba (helyesen Fudbalski).
Reméljük, hogy Czegledi Rudolf helyettese, a tornyosi Győri István, a Szerb Haladó Párt tagja is ugyanolyan gyorsan reagál majd a tájékoztatási eszközök megkeresésére, mint ahogyan azt a felettese tette, s ő is közli, hogy a táblát majd kicserélik egy hét múlva. Vagy esetleg azt, hogy a kivitelező egy vagy két héten belül készít egy újat.
Addig is marad a Vajdaság Hub poénja, amit ide kattintva lehet elérni.
 2019. június 17. [18:01]
https://szabadmagyarszo.com/2019/06/17/tornyosi-tablaproblemak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése