2019. június 27., csütörtök

Maglai Jenő:

Szabadkát rabul ejtette a maffia

Maglai Jenő: Szabadkát rabul ejtette a maffia

A szabadkai hatalmi koalíció elmúlt három évi tevékenységét értékelte sajtótájékoztatóján a legnépesebb ellenzéki önkormányzati képviselői csoport, Szabadka Polgári Mozgalma.
Maglai Jenő frakcióvezető emlékeztetett, hogy három évvel ezelőtt a városi képviselő-testület ülésén megmondták, hogy az SZHP-VMSZ koalíciója semmi jót sem hoz a városnak.
– Úgy gondoljuk, hogy nem tévedtünk, és az idő teljes mértékben minket igazolt – mutatott rá Maglai és feltette a kérdést, hogy emlékeznek-e az emberek a Szerb Haladó Párt kampányígéretére, mely úgy hangzott, hogy „Beindítjuk Szabadkát”, és érzi-e bárki is a saját életén a beígért fejlődést.
Maglai Jenő hangsúlyozta, hogy a Szerb Haladó Párt több mint hét éve uralkodik az országban, a polgárok pedig egyre rosszabbul élnek. Azt az ígéretet sem tartották be, hogy a haladók felszámolják a pártalapú foglalkoztatást, ennek pont az ellenkezője történik. Az ellenzéki politikus szerint a pártérdekek Szabadkán a lehető legrosszabb formában mutatkoznak meg:
– Takarmánykeverő cégek vezetőit nevezik ki művelődési intézmények élére, a közigazgatásban büntetett előítéletű személyeket foglalkoztatnak. A Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség tömegméretekben veszi fel a városi közigazgatásba, és az általuk irányított közvállalatokba a párt-közeli embereket. Ettől is rosszabb dolog, hogy a korrupció minden állami intézmény átitatott, nemcsak a városban, hanem tartományi és országos szinten is. A közbeszerzéseket az SZPH-hoz közeli cégek nyerik meg, az árakat pedig felfújják – szögezte le Maglai Jenő.
A politikus elmondta, hogy a Szabadka Polgári Mozgalma a stratégiai tervek megvalósítását illetően sem elégedett: a mai napig nem helyezték üzembe a regionális hulladéklerakót, és senki sem kérdezi már, hogy mire lett elköltve 24 millió euró. Az első kaszárnya gazdátlan, a városközpontot a hadseregotthon épülete csúfítja, de a legproblémásabb projektum a palicsi tó, melynek rendezésére hat és fél millió euró vissza nem térítendő támogatást hagytak jóvá, de ehhez a pénzhez még hozzá sem nyúltak, miközben az elmúlt tíz évet tekintve most a legrosszabb a tó vize. Három évet késik a kettes vízgyár építése is, ami miatt a városnak kamatokat kell fizetnie.
A szabadkai polgárok jól jegyezzék meg mit mondok: az akvapark egy olyan veszteséges beruházás lesz, ami a városnak és a szabadkai költségvetésnek csak tartozásokat fog okozni! Ez a projektum a városi, tartományi és köztársasági költségvetés legnagyobb kirablása az elmúlt húsz évben
– mondta Maglai Jenő és rámutatott, hogy az elmúlt időszakban azért jó dolgok is történtek, ilyen például a Tolmin utca aszfaltozása, a sándori Trocadero felújítása, vagy a palicsi idegenforgalmi övezet járdáinak kikövezése. Mindezek azonban eltörpülnek a sok negatív dolog árnyékában. A politikus figyelmeztetett, hogy a városbó tömegesen szöknek az emberek, gyakorlatilag minden generáció tagjai elmennek, amint magyar, vagy horvát állampolgárságot szereznek. Maglai szerint ennek legfőbb oka a szegénység, ami a polgárok nyolcvan-kilencven százalékát érinti.
Szabadka korábbi polgármestere emlékeztetett, hogy a várost nem kerülték el az országos méretű botrányok sem. Az első komoly botrány az volt, amikor Bogdan Laban megfenyegette egyik polgártársunkat.
– Ahelyett, hogy akkor leváltották volna, vagy maga lemondott volna, a mai napig ez az ember vezeti a várost – mondta Maglai és úgy fogalmazott, szomorú dolog az, hogy kizárólag a Szabadka Polgári Mozgalma követelte Laban leváltását, a többi képviselő csoport nem. A legutóbbi botrány pedig az volt, hogy Bogdan Laban javaslatára Danilo Kišnek akarnak posztumusz díszpolgári kitüntetést adni, úgy, hogy erről nem egyeztettek özvegyével, aki most nyílt levélben tiltakozik ez ellen. Maglai szerint ez szégyent hoz az egész városra, ezért ezt újra napirendre kell tűzni a képviselő-testületben, és a döntést vissza kell vonni.
A jövő hétvégén esedékes helyi közösségi választásokkal kapcsolatban Maglai azt mondta, hogy a Magyar Mozgalom és a Szabadka Polgári Mozgalma úgy döntött, nem vesz részt rajta, mert a hatalom minden hatáskörtől megfosztotta a helyi közösségeket. Maglai Jenő bojkottra szólította fel a választópolgárokat.
A politikus azt mondta, örül, hogy a hatalom mostanra megmutatta valódi arcát azáltal, hogy a VMSZ és az SZHP együtt vesz részt a választáson, mert a polgárok is láthatják, hogy ez a két párt, melyek ideológiája és politikai programja is teljesen eltérő kellene, hogy legyen, mégis összenőtt. Ezt Maglai az egyes pártvezetők személyes érdekével, illetve hatalmuk megőrzésével magyarázta.
– Sajnos túszai lettünk ennek a helyzetnek. Jovo Bakić szociológus úgy fogalmazott, hogy a szerb államot rabul ejtette a maffia. Sajnos mi itt Szabadkán ugyanebben a helyzetben vagyunk: Szabadka várost is rabul ejtette a maffia – szögezte le Maglai Jenő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése