2021. december 29., szerda

Végtelen éjszaka

 

Forrás: N1/Lazar Lazić (Illusztráció)

2021. december 29 09:50 > 09:58

Tartok még egy történelmi beszédet, epikai és lírai visszatekintést az évre, amely oda távozik, ahol az én tiszta lelkiismeretem van. Úgy kezdem mint  Gavrilović őrnagy: a ti életetek többé nem létezik, nem a ti tulajdonotok. Mindaz, ami maradt belőletek – én ajándékozom!

Gratulálok nektek magamhoz, irigylem a népet, amelyiknek én vagyok. Köszönet Jorgovankának, aki vitézzé ütött, és kérdezte, tudom-e hogy Szerbia nem méltó hozzám. Nem mérném, most az ünnep előtt, amit munkával töltök, egy boldog nép méltóságát. Nem volt könnyű nekem, hogy az tietek legyek, rátok nézve szerencsés körülmények folytán választottalak benneteket. Minden erőmmel azon vagyok, hogy az alattvalók tömegéből szelíd lények anyagát csináljak, hogy az összehasonlíthatatlan elmém elképzelése szerinti idomítással formáljalak benneteket. Hogy titeket, mint az én művemet, szégyen nélkül mutassalak be a világnak.

Nem fogok ünnepelni, én aszkétaként elő ember vagyok, távol minden hedonizmustól. Azt kívánom, hogy ti ünnepeljetek engem, az én legnagyobb tetteim még csak ezután következnek. Az a szándékom, hogy egész éjjel boldogítsalak benneteket, amíg ti lelkesen énekeltek a tereken a létezésem tiszteletére. Várom, hogy halljam magam a nótában a szátokból. Rajtam kívül senki nem méltó a dalra.

Ugyanabban a nagy időben élünk. Kedves lenézetteim, legyetek büszkék, hogy kortársak vagyunk. Így csodálatos teremtményekként lesztek megörökítve, akik akkor éltek, amikor én is, az én isteni karizmámmal nemesítve. Szeretek mindenkit, aki szeret és kimutatja a szeretetét. Ha jobban meggondolom, nem szeretek senkit, mindannyitokat szenvedélyesen gyűlölöm és így mutatom ki elképzelésemet a szeretetről. Kik vagytok ti egyáltalán, hogy valamit is érezzek irántatok? De, mondom magamnak, ünnep van, ossz ki szegényeknek néhány szép szót. Az én hangom mennyei nektár, amitől élni lehet, beszédek, amelyre emlékeznek és véget nem érnek.

Nem mondanák többet magamról, de itt vagyok például én! Az én bátorságom messze felülmúlja bárki gyávaságát, az én eszem juttatott bennünket idáig. Nem tudok hazudni, és senki még nem fogott igazságon.

Azt kívánom, hogy az éjjel mindenki az irántam való szeretetet ünnepelje. Még nem értem meg a tereken az éltetést, a virágot a kerekek alatt, képeket a falakon, katonai éneket a főparancsnoknak.  Ez szomorúságot okoz nekem, kétségbeesést a tudat miatt, hogy a bágyadt katonáim magukba zárkózódva maradnak az új sisakok alatt, amiket személyesen vettem. Élethossziglani uralkodás, ez a minimum, amit akarok, felettetek és veletek alattam.

Személyesen vásároltam a gyógyszereket, tankokat, lélegeztetőket, repülőket, sertéseket, a jura korabeli gyárakat. A kínaiaknak idehoztam a raboknak a vietnámiakat, az első vagyok Szerbiában, aki váltságot okozott a Távol-Keleten.  Kértem intim barátaimat Hszit és Putint, hogy mit kértem, azt csak mi tudjuk, és azt mondták: ne aggódj Aleksandar, csak szóljál, itt vagyunk mi neked. Macronnak újévi üdvözletet küldtem: üdvözlet neked Emánuelem! Mikor megyünk a Maximba málnás kacsára? Angélának a nyugdíjához kötő készletet küldtem. 

Engem a Đilas sajtója kinevetett a sámli miatt, amelyen Trumpnál ültem. Ez közönséges hazugság. A Fehér Házban kényelmes székem volt és mint egyelőt fogadtak az egyenlővel. Minket értékelnek a világban, köszönve a tekintélyemnek. Mindenhol, ahova megyek, csodálják a megjelenésemet és a talpraesett tartásomat, a büszkeségemet és a dacos szokásomat, hogy a földig hajolok a népemért, az egyetlenért, amim van.

Itt, az országban próbálkoznak megdönteni, engem céloz, aki csak éri. Minden nap elkerülök legalább egy merényletet. Ha én megbukok, oda Szerbia is. Hova menne nélkülem, ezt senki nem tudja, még én sem. A csőcselék lezárta az utakat, kénytelen voltam színleg bizonyos engedményeket tenni, de most, az ünnepség előtti éjen, megígérem: a Rio Tinto Szerbiában marad. Természetesen el kell zavarnunk és én el is zavarom. De ő itt marad, az olyanok, mint a Tinto, nem törődnek az elzavarással. A Jadar projektumot senkinek nem szabad bántania, ez, fivéreim és nővéreim, a mi zöld tervünk. Hol fúrnának, ha nem nálunk? Megmutatom nektek, hogy néz ki a termőföld, ha megforgatják, elsőnek megyek el az új Gornje Nedeljicebe, a meddő földre.

Amikor az a vihar volt, kedves polgárok, polgárnők, népem, migránsok és a többiek, bizonyos problémáink voltak a hőerőműben. Mondtam a Mićonak, hogy ez többé így nem megy. Irgalom Mićo, elég volt, az iszap nem ég, habár ez a Đilas műve. Mićo tudja miről beszéltünk. A Mićo az én barátom, de az erőművekről kevesebbet tud, mint én. Mindenhol mindenki kevesebbet tud, mint én, csak azért mert én mindenkinél többet tudok. A Mićo malacot süt a szénen az E fejtés körzetében, és még beszélgethetünk, a gyönyörű létképet szemlélve. Úgy gondolom, hogy az én Marijan Rističevićemet nevezem ki a Szerbiai Villanygazdaság élére, ő gyorsan tanul. Innen üzenem neki, Marijan ülj a traktorra és menj a Vesić után fát gyűjteni, a Kolubarában nincs több szén.

A maffiai ellen harc a családom elleni támadásokká vált. Nem adom Andrejt, sem Danilót. Nem adom Veselinović és Radojičić komákat, Koszovó védelmezőit és Belgrád építőit.

Nem adom Šarićot és Simonovićot. A piromániások, akik házakat gyújtanak fel, minden győzelem tüzét lángra lobbanthatják. Ne bántsátok Demosten Atlagićot. Nem adom Vesićet, a Mali nélkül nem tudok lenni. A Belivukot elrabolták, de bízok a Fellebbviteli Bíróságban. Nem adom Vulint, a Nešót sem adom, ő az ország védelmezője. A Dijanát biztos helyen tartom, ő az enyém. Nem adom Dariát, nem adom Anát sem, ő az én gyenge pontom és az erőm, a kormány szép ikonja, a nép öröme és szórakozása.

Nem adom magam, mi lennék magam nélkül és hova lennétek ti nélkülem? Nem adok senkit közülünk, nálunk nélkül mindez nem is volna.

Nem adom a hatalmat, sem a választásokon, sem azok nélkül. Nem Ismerem el hogy bármi is létezett volna korábban, és nem létezik utánam sem.

Népem, a leghosszabb éjszaka következik! Nem lesz többé hajnal.

Ljubodrag Stojadinović

https://rs.n1info.com/kolumne/ljubodrag-stojadinovic/noc-bez-kraja/

Fordította: B.A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése