2021. december 11., szombat

Vučić meghátrál(t)!?

Szerbiába folytatódnak a tüntetések és az útzárlatok 



Danas, 2021. december 6. 9.

– Az alapvető cél, ez pedig a Rio Tinto elzavarása, nem teljesült. Nincsen időnk az ünneplésre. Mindenkinek, aki ünnepelni akar, az kívánom, hogy érezze jól magát. Én felszólítok minden embert, hogy szombaton (december 11-én – B.A.) 13 órakor legyen a (belgrádi – B.A.) Sava Központ előtt, a régi helyen. Mi a zárlatokkal és a tiltakozásokkal nem fogunk megállni, mindaddig, amíg a Rio Tintót el nem zavarjuk Szerbiából – nyilatkozta Aleksandar Jovanović Ćuta, az Ökológiai Felkelés [Ekološki ustanak] mozgalom képviselője a Danas c. belgrádi napilapnak.
Savo Manojlović, a Kreni-Promeni [Indulj–Változtass] kezdeményezés képviselője, miután a kormány visszavonta az eljárásból a kisajátítási törvényt és a Képviselőháznak benyújtotta a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény módosítási javaslatát, kihirdette a népi tiltakozás győzelmét. – Ha jogi-formailag péntekig mindent befejeznek – ünnepség a Szabadság téren. Ha nem fejezik be – találkozunk a Gazellán” (vagyis az ilyen nevű belgrádi hídon) – mondta Manojlović ugyancsak a Danasnak.

A két nyilatkozatból is látszik a tüntetések szervezőinek eltérő álláspontja, ami megoszthatja a tömegeket. A szervezőnek nem kedvez az esősre fordult idő sem, ezért kérdéses, hogy mennyien fognak megjelenni a tiltakozásokon.
Olyan vélemények is vannak, hogy Szerbiában „nemcsak a környezetvédelmi kérdések miatt alakult ki az ellenállás, hanem egy általános elégedetlenség lett úrrá az embereken”.[1]
Marinika Tepić, a Szabadság és Igazság Pártjának (Stranke slobode i pravde) alelnöke szerint „az helyett, hogy a nagybecskereki és ingyiai gumigyáraknak adott pénzt a gazdálkodóknak és a földműveseknek irányították volna, mi ezzel a pénzel olyan gyárak működését fizetjük, amelyek mindent megmérgeznek a környékükön”.[2]
Csonka Áron a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségéne elnöke arról ír, hogy „a Telekom Szerbia közvállalat, hathatós állami támogatással, 600 millió eurót fizetett az angol Premier Liga közvetítéséért”, amivel „az ellenzéknek is teret adó médiát akarják kiszorítani”, miközben „Vajdaságban az emberek kétharmadának nincsen hozzáférése megfelelő minőségű ivóvízhez”.[3]

Aleksadar Vučić szerb államfő, a két hete tartó tömegtüntetések és útzárlatok miatt, nem írta alá a kisajátítási törvényt és a december 8-ai esti sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy indoklással ismételt döntéshozatalra visszaküldte azt a Képviselőháznak.
– Azt, hogy az elnök intézményét nap mint nap megtapossák, már megtanultam, és ez többé-kevésbé lényegtelen is. A Képviselőházat viszont nem szabad megtaposni. Mi az én javaslatom a kormánynak? Hogy ne hozzanak semmilyen új törvényt a kisajátításról, hanem legyen egy széles körű közvita, ami akár hat hónapig is tarthat, de a végén szülessen egy megállapodás – mondta Vučić.[4]
Tekintettel arra, hogy ez a törvény kapcsolatban van a Rio Tintóval és a tervezett kitermeléssel, Vučić erről is szólt a konferencián:
– Tudom, hogy különböznek a vélemények erről a szerb kormányon belül. Tudom, hogy vannak olyanok, akik szerint ez jó és fontos lenne. Amikor valamilyen döntés születik, nem tudjuk mindig mindenkinek az érdekeit kielégíteni, de nincs jogunk több ember életét tönkretenni, mint amennyit az elsődleges terv alapján előreláttunk – mondta az elnök. „Másrészről, muszáj látnunk, hogy akarjuk-e mi ezt a bányát vagy sem, és erről komoly közvita kell, hogy folyjon” – tette hozzá.[5]

A szerb kormány December 8-án „20 óra után levéllel fordult a Képviselőházhoz, hogy visszavonja az eljárásból a kisajátítási törvényt”.[6] Így, tegnap a Képviselőház csak a népszavazásról és a nép kezdeményezésről szóló törvény módosításait vitatta meg. 
Egyhangú szavazással, „a törvény 7., 20., 43. és 44. szakaszainak a módosításával eltörölték a népi kezdeményezéshez szükséges támogatói aláírások hitelesítéséhez szükséges 40 dináros illetéket, ugyanarról a kérdésről legkorábban négy évvel az adott referendumot követően lehet majd ismét népszavazást tartani és a parlament ez idő alatt nem hozhat a referendumon megszavazott állásponttal ellentétes határozatot, továbbá a felhatalmazott javaslattevők képviselői a referendumot lebonyolító szervben is képviseltethetik majd magukat”.[7]

Dr. Tanasije Marinković, a belgrádi Jogi Kar rendes tanára szerint „a kisajátításról szóló törvény visszavonásáról szóló kormányhatározat alkotmányellenes”. [8]
– Ez a határozat a köztársasági elnöknek és a Népképviselőháznak az alkotmánnyal meghatározott illetékességi körébe hatol, amelyek abban a pillanatban aktiválódnak, amikor a népviselők megszavaznak egy törvényt. Akkor a köztársasági elnök kihirdetheti a törvényt, vagy írásos indoklással visszaküldheti a Képviselőháznak újbóli döntéshozatalra. […]
A Képviselőház ebben az esetben megerősítheti a törvényt, a képviselők többségének szavazatával, vagy új határozattal lemond arról, ha nincsen politikai akarat az elnöki vétó áthidalására. Tehát, a kormány nem vonhatja vissza a törvényt az eljárásból, mert a törvény nem az övé, hanem a Képviselőházé, és a törvényhozási eljárás folytatásában a köztársasági elnöknek is megfelelő meghatalmazásai vannak ezzel kapcsolatban.
A Képviselőház ügyrendi szabályzata szerint, a törvényjavaslatot beterjesztőnek – a kisajátítási törvény esetében konkrétan a kormánynak – joga van visszavonni a törvényt az eljárásból a törvényjavaslatról a képviselőházi ülésen folytatott vita befejezéséig, de nem azután is, hogy a Képviselőház megszavazta a törvényt – írja dr. Marinković a Danasban.[9] Szerbiában azonban ilyen „apróságra” nem adnak.

Aleksadar Vučić az említett sajtókonferencia előtt még arról beszélt, „javasolni fogja a kormánynak, hogy a kisajátítási törvényen  olyan módosításokat eszközöljön, hogy a végén ez a jogszabály ‘ne legyen érvényes’. Az elnök december 4-én még az javasolta, hogy „a jogszabály-módosításra még újév előtt sor kerüljön”.[10]
 Vučić a december 8-ai sajtóértekezleten azt mondta, hogy „a kormány és a miniszterek a bűnösek a rossz törvény miatt”. vagyis igyekezett a kormányra hárítani a felelősséget népharagot kiváltó törvény miatt, miközben köztudott, hogy az országban az ő tudta nélkül szinte semmi nem történik! 
Végül ezt mondta: „Javasolja a kormánynak, hogy ne hozzon (helyesen: javasoljon – B. A.) új törvényt a legszélesebb közvita nélkül, amely hat hónapig (vagyis a választások utánig – B. A.) eltarthat”, mert, mint mondta, „a legszélesebb egyetértés nélkül nem engedélyezi új törvény meghozatalát”[11] (mármint a kisajátításról – B.A.)

Marko Vidojković, a Danas egyik rovatvezetője szerint „soha senki nem látott ennyi engedményt Aleksadar Vučićtól ilyen rövid idő alatt, pontosabban senki nem látta egyetlen engedményét sem, mert  azok gyengeséget jelentenek, a választások előtt pedig hatalmas kockázatot a szigorú, de igazságtalan imázsára”. Felveti azt a kérdést is, hogy „Vučić és bandája felépülnek-e a legerősebb knockout-ból amióta hatalmon vannak?”
– Tudjuk, kivel van dolgunk. Az ígéreteket, amelyeket (Vučić – B. A.) körbe adott, és amelyekért ki tudja mennyi pénzt kapott, teljesítenie kell. Teljesíti azokat a választások után. Feltéve, ha győz. Ezért arra kell törekednünk, hogy azokon megbukjon – írja Vidojković.[12]
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Vajdasági „Magyar” Szövetség Vučić haladó pártjának (SNS) a koalíciós partnere, és hogy a véemeszes képviselők mindkét törvényt megszavazták!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. december 11.

[1] Az utcai nyomásgyakorlás hatékony fegyver, ha nem veszíti el fókuszát https://szmsz.press/2021/12/10/az-utcai-nyomasgyakorlas-hatekony-fegyver-ha-nem-vesziti-el-fokuszat/, 2021. december 10. 22:20
[2] Tepić: Usred plodne Vojvodine mi pravimo gumare i još za to dajemo subvencije https://www.021.rs/story/Info/Vojvodina/292013/Tepic-Usred-plodne-Vojvodine-mi-pravimo-gumare-i-jos-za-to-dajemo-subvencije.html, 2021. december 9. 8:33
[3] Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. december 10. 9:18
[4] Vučić: Nem tehetünk tönkre több embert annál, mint amennyit elsődlegesen terveztünk
https://szmsz.press/2021/12/09/vucic-nem-tehetunk-tonkre-tobb-embert-mint-amennyit-elsodlegesen-terveztunk/, 2021-12-09 14:38
[5] Uo.
[6] Kako teče ispunjavanje zahteva [Hogy folyik a követelések teljesítése] Danas,a 2021. december 10. 3.
[7] Elfogadták a népszavazási törvény módosítását a képviselők
https://szmsz.press/2021/12/10/megszavaztak-a-nepszavazasi-torveny-modositasat-a-kepviselok/, 2021. december 10. 13:18

[8] Dr. Tanasije Marinković: Skupština mora svojom odlukom da ga sed odrekne. Danas, 2021. december 10. 12.
[9] Uo. 
[11] S. Čongradin. Vučić: Vlada i ministri su krivi za loš lakon [A kormány és a miniszterek a bűnösek a rossz törvény miatt]. Danas, 2021. december 10. 3.
[12] Marko Vidojković: Glista pod martinkom. Danas 2021. december 8. 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése