2022. december 29., csütörtök

A küzdelem folytatódik!

Véemeszes út az egypárti diktatúrába

 

VMDK: A harc folytatódik! Csatlakozz, legyünk együtt még erősebbek!!!

A VRTV Fókuszban c. november 25-ei műsorában[1]  Bágyi Ribár Renáta szerkesztő Pásztor Bálinttól, a Vajdasági „Magyar” Szövetség alelnökét, parlamenti frakcióvezetőjét, stb., megkérdezte „vajon valóban történelmi siker-e a Magyar Összefogás győzelme a nemzeti tanácsi választásokon. Pásztor határozottan válaszolt a kérdésre: – Természetesen. A 35 mandátumból 35-öt megszereztünk – mondta.

– De nem volt nehéz, hiszen csak egy lista indult – tette hozzá Bágyi, majd a  junior Pásztor nyugtázta, hogy pontosan ezért történelmi siker, hiszen már egy szavazattal is megszerezték volna az összes mandátumot. – Ennek ellenére több mint 40.900-an álltak az urnák elé és tartották fontosnak, hogy szavazzanak – mondta.

A szerkesztő megjegyezésére, hogy ez csaknem 20.000-el kevesebb szavazat, mint, amit április 3-án szerzett a VMSZ lista, az ifjú Pásztor ezt válaszolta: „Igen. Kevesebb.” – Nem azt mondtam, hogy elégedett vagyok. Hanem azt, hogy bárki részt vehetett a választáson mégis csak egy lista indult. Azt kell látni, hogy ellenzék már nincs. Ellenzéki sajtó még van, ellenzék már nincs. Azért nincs ellenzék, mert nem kér belőlük a vajdasági magyarság, és arra nem képesek, hogy kiadjanak egy közleményt és mondvacsinált okra hivatkozva bojkottálják a választást. Április 3-a óta meg se nyilvánultak (utalt a Magyar Mozgalom hallgatására – B.A.). Ennek ellenére több mint 40.000 ember azt mondta, hogy büszkék a nemzeti tanács sikereire és elmentek szavazni, magyarázta a Pásztor fiú.[2]

Azt azonban a Junior képtelen érzékelni, hogy a polgárok jórészt választási lehetőség híján szavaztak a Véemeszes listára.

 

Sövény Ferenc, a Magyar Mozgalom elnöke a VRTV december 5-ei Napjaink c. műsorában bejelentette, hogy szervezete „felfüggesztette tevékenységét”.[3]
Mint mondta, azzal, hogy a nemzeti tanácsi választásokon a VMSZ-en kívül egyetlen másik politikai opció sem indult, elmondható, hogy megszűnt létezni a vajdasági magyar ellenzéki tér is.
Úgy fogalmazott, hogy a mozgalom elfáradt, a szervezet megszűnésének kritikus pontjaiként pedig a többi között a polgárok fásultságát, az ellenzék ellehetetlenítését, illetve azt említette, hogy a magyarországi hatalom csak egyetlen stratégiai partnerrel volt hajlandó szóba állni...[4]

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) „sajnálattal vette tudomásul valamikori szövetségesének döntését, a tevékenységének felfüggesztésére. Ezzel eggyel kevesebb hang lesz a vajdasági magyarság körében, ami nem jó, mert a politikai pluralizmus fejlesztése helyett, tovább fog erősödni az egyre eluralkodó egypárti diktatúra” – áll a párt december 7-ei közleményében.[5]
– A VMDK a továbbiakban is felvállalja az ellenzéki munka nehéz keresztjét, illetve az elkövetkezőkben is kész szolgálni a vajdasági magyar közösség érdekeit.
A párt szerint Sövényt „senki se jogosította fel arra, hogy mások nevében olyan jellegű kijelentést tegyen”, hogy – mivel »a nemzeti tanácsi választásokon a VMSZ-en kívül egyetlen másik politikai opció sem indult« –, elmondható, hogy megszűnt létezni a vajdasági magyar ellenzéki tér is”.
– Véleményét tudomásul vesszük, de mélyen nem egyezünk vele. Az „utánunk a vízözön” gondolkodás számunkra nem elfogadható! Annál is inkább, mert részünkről az MNT választásoktól való távolmaradás tudatos döntés volt, a harc pedig azóta is folytatódik! Ebből kifolyólag felkérjük mindazokat, akik eddig se adták be a derekukat, nem »függesztették fel« politikai tevékenységüket, hanem a továbbiakban is a normalitás és a demokratikus értékek mellett foglalnak állást, valamint nem riadnak vissza a közéleti tevékenységtől, lépjenek kapcsolatba velünk, a közös munka folytatása érdekében. Legyünk együtt még erősebbek! – írja a VMDK közleményében.

A magyar közösség politikai színterén a Magyar Mozgalom (MM) „felfüggesztette tevékenységét”, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP) és a Magyar Egység Pártot (MEP) pedig a VMSZ már korábban a szatellit pártok szintjére süllyesztette. A két utóbbi szervezet szinte csak papíron létezik, tevékenysége alkalmi koszorúzásra szűkült.
A VMSZ-nek sikerült teljesen maga alá gyűrni a Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) is. A testületnek 35 tagja közül most 25 Véemeszes párttag, a többi pedig a párthoz közeli vagy bujtatott tanácsnok.
Az MNT „alapította” sajtót és számos fontos civil szervezetet is Véemeszes vezetőség irányít.
Egyedül Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) tartja még magát.
Egyenes út ez, sajnos – a demokrácia és a politikai pluralizmus fejlesztése helyet –, az egypárti
diktatúrába.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Fókuszban – 2022.11.24. https://media.rtv.rs/hu/fokuszban/78764
[2] Pásztor Bálint: Ellenzéki sajtó még van, ellenzék már nincs https://szmsz.press/2022/11/25/pasztor-balint-ellenzeki-sajto-meg-van-ellenzek-mar-nincs/, 2022-11-25 8:27, és az Emlékmű helyett fasizmus ellenes plató (3.) c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/1944-1945, 2022. december 6. 13:38;
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15067, 2022. december 6., és https://szmsz.press/2022/12/08/mi-lesz-a-sorsa-az-ujvideki-artatlan-aldozatok-emlekmuvenek/, 2022. december 8. 14:53
[3] (RTV) Felfüggesztette tevékenységét a Magyar Mozgalom.
https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/felf%C3%BCggesztette-tev%C3%A9kenys%C3%A9g%C3%A9t-a-magyar-mozgalom_1397294.html, 2022. december 6. 22.05
[4] Uo.
[5] (VMDK Press): Mi folytatjuk! http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/VMDK, 2022. december 7. 18:05

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése