2022. december 13., kedd

Most több a szegény, mégis nehezebb azoknak, akik segítenének rajtuk

 A Szabad Európa honlapja

Jó reggelt kívánok!
Legfontosabb híreink ma reggel.

 
Segítenének
Amit eddig kihoztunk 120 ezerből, az most kétszázezer  mondta a Szabad Európának Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége Ételt az Életért Alapítványa szóvivője, Szilaj Péterné a rászorulóknak osztott segélycsomagról. A civil segítő szervezetek is megérzik a válságot, miközben egyre többen szorulnak segítségre.

Ehhez képest idén már nem lesz liszt, olaj és cukor a csomagokban, a segítő szervezetekre ugyanis nem vonatkozik a kedvezményes ár. Sőt: rájuk a benzinár sapka sem vonatkozott, éves szinten csak ez az árkülönbség ötmillió forinttal növelte meg a költségeiket. Szilaj Péterné szerint van, aki egy egész napot is utazik, hogy hozzájusson egy ilyen csomaghoz.

Bár Magyarországon ezek még csak az első fagyos napok, de így is mindenki átgondolhatja, mit érezhetnek most azok az ukránok, akik hetek óta fűtetlen lakásokban, áram és vízellátás nélkül kénytelenek élni – és még szerencsésnek mondhatják magukat, ha ezt a hátországban, a harcoktól távolabb tehetik. Ezért is van jelentősége minden segítségnek.

Párizsban Emmanuel Macron francia elnök kezdeményzésére most 47 ország és 22 nemzetközi szervezet vezetői gyűlnek össze, hogy lehetőleg azonnali segítségről tárgyaljanak az ukrán civil infrastruktúra helyreálítására – már amennyire ezt a háborús körülmények lehetővé teszik persze. A jó hír, hogy a magyar kormány is a résztvevők között van Sztáray Péter külügyi államtitkár személyében.

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, Cseh Katalin, az Európai Parlament képviselője, Balázs Péter volt uniós biztos, egykori külügyminiszter és Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője részvételével tartottak beszélgetést a Korrupcióellenes Világnap alkalmából.

Ligeti Miklós szerint Magyarországon “háttérbe szorult vagy megszűnt a közérdek képviselete”, az EU tíz év alatt nem tudta megakadályozni a negatív trendeket. Szerinte az évente a GDP átlagosan 4 százalékára rúgó uniós források egy részének a lenyúlása is hozzájárult ahhoz, hogy "kiépült a NER-világ, az autokratizálódó államhatalom és a haveri magángazdaság szimbiózisa."

Lenyúlás
Mintha csak a Korrupcióellenes Világnaphoz igazították volna: hétfőn kiderült, hogy hét év után megszüntetik a nyomozást az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programja ügyében. Az ORÖ-nek egy országos munkaerő-közvetítő irodahálózatot kellett volna létrehoznia, amely munkát biztosított volna a hátrányos helyzetűeknek, elsősorban romáknak. Az ORÖ azonban autókra, használhatatlan irodákra, bútorokra és egy gellérthegyi villára költötte a százmilliókat, az irodahálózat sosem állt fel.
A nyomozás ideje alatt Farkas Flórián simán a Fidesz parlamenti képviselője maradhatott, most kiderült, hogy még csak ki sem hallgatták az ORÖ volt elnökét, pedig korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma is elismerte, hogy történtek visszaélések a programban.

Ezek is érdekelhetik még
A Válaszonline Sajószentpéteren készített riportot. A borsodi kisváros azzal a kétes címmel büszkélkedhet, hogy szinte minden évben itt a legszennyezettebb a levegő az ország települései között. A lap munkatársa annak járt utána, miért történik ez.

A Direkt 36 arról ír, hogy a kormány busás tanácsadói szerződéseket kötött Klaus Mangold, híresen jó oroszországi kapcsolatokkal is rendelkező német lobbistával a Liszt Ferenc Repülőtér állami visszavásárlása érdekében.

A Magyar Nemzet a hétfő este a magyar kormány és az Európai Bizottság között létrejött megállapodást ismerteti, aminek értelmében az eredetileg tervezetthez képest kevesebb uniós pénzt zárolnak, cserébe a kormány nem vétóz a globális minimumadó és az Ukrajnának szánt segély ügyében.

Legyen szép napjuk!
Kósa András

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése