2022. december 8., csütörtök

Vicsek szerint az RTV szerkesztője a szerb ellenzék retorikáját alkalmazza

Vicsek szerint az RTV szerkesztője a szerb ellenzék retorikáját alkalmazza

 2022-12-08 13:22

A Vajdasági RTV Fókusz című műsorában vendégszerepelt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, aki erről azt írta november 24-i bejegyzésébe, hogy Bágyi Ribár Renátával „olyan témákról beszélt nyíltan, amelyeket illetően csak a VMSZ cselekszik.”

A bejegyzés alatti kommentekben sokan bíráltál a műsorvezetőt, a leghevesebben Vicsek Annamária oktatási államtitkár, akinek a szavaira a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) is kénytelen volt reagálni, és közleményben ítélte el a történteket.

Bágyi Ribár Renáta kolléganőnk azért került az államtitkár célkeresztjébe, mert a VMSZ magas rangú tisztségviselőjének, Pásztor Bálintnak kérdéseket mert feltenni „az 1944-45-ös ártatlan áldozatok” emlékművével és azzal az állítólagos áldozati listával kapcsolatosan, amelyen az 1942-es razzia és más bűntettek miatt elítélt háborús bűnösök is szerepelnek. A kellemetlen kérdések miatt az államtitkár bejegyzést tett közzé a közösségi hálón. Elképesztő az a gőg, amit a munkájukat professzionálisan végző újságírókkal szemben tanúsít, amivel megsérti a sajtószabadságot, valamint a demokratikus és civilizációs vívmányokat is” – áll többek között a közleményben, amely szerint kifejezetten veszélyes az a gondolkodás, mely szerint egy magyar ember nem gondolkodhat másként, mint ahogy azt a nacionalista szemlélet megköveteli.

Vicsek Annamária bejegyzésében arról írt: elképesztő a számára, hogy egy magát független és kutató, magyar újságírónak valló személy ekkora gyűlölettel irányuljon a beszélgetőpartnere iránt, csak azért, mert az véemeszes, és hogy ennyire átvegye a szerb ellenzék gyűlöletkeltő, és listát szajkózó retorikáját.

„Hogy lehet valaki képes magyarként csak azért nem elfogadni vagy nem támogatni az ártatlanul lemészárolt áldozatok emlékművét, mert az a VMSZ kezdeményezése?! Hogy kérdőjelezheti meg egy magyar szerkesztő ilyen szégyenteljesen a szerb-magyar megbékélés erejét?! Tőle mondjuk nem is vártam mást. Neked pedig Dr. Pásztor Bálint minden elismerésem a türelmedért, a bölcs és kimért megfogalmazásaidért. Remélem, sokan megnézik ezt a felvételt, és most már végre megértik, hogy milyen lista van és milyen nincs…” – írta az államtitkár.

Az újságíró nyilvános célkeresztbe állításáról és a politikai nyomásgyakorlásról az NDNV értesíteni fogja az újságíró szervezeteket és az európai intézményeket is.

https://szmsz.press/2022/12/08/vicsek-szerint-az-rtv-szerkesztoje-a-a-szerb-ellenzek-retorikajat-alkalmazza/

 

A VMDK szolidaritást vállal az RTV újságírójával Bágyi Ribár Renátával

A legerélyesebben elítéljük dr. Pásztor Bálint és Vicsek Annamária megnyilvánulását, és követeljük az újságíró nyilvános megkövetését!

Bágyi Ribár Renáta műsora

 2022-12-08

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a legerélyesebben elítéli dr. Pásztor Bálint (VMSZ alelnök) népképviselő, frakcióvezető, a szabadkai VKT elnöke, magánegyetemi tanár, az Újvidéki Egyetem Tanácsának tagja dölyfös viselkedését, illetve  Vicsek Annamária (VMSZ) oktatási  államtitkár, és az Európa Kollégium IB tagja reakcióját, amivel célkeresztet rajzolt Bágyi Ribár Renáta (RTV) újságíró homlokára, megkérdőjelezte magyarságát, újságírói professzionalizmusát, megvádolva azzal, hogy a szerb ellenzék retorikáját használva gyűlöletet szít, nem fogadja el az ártatlan áldozatoknak állítandó emlékművet, és szégyenteljesen viszonyul a szerb – magyar megbékélés iránt, csakis azért mert merte végezni a dolgát és olyan kérdéseket is fel mert tenni, amik nem illenek bele az általuk megszokott alákérdezős interjúk sorozatába.

A VMDK szolidaritást vállal Bágyi Ribár Renátával, és minden újságíróval, aki ki van téve ilyen nyomásnak az aktuális hatalmi koalíció tagjainak részéról.

A VMDK véleménye szerint a közszolgálati csatornák újságírójára nehezedő nyomás, célkeresztbe állítása, nyilvánosság előtti meghurcolása, teljesen elfogadhatatlan.

Nem csak azért, mert ellentmond minden jóérzésnek, politikai korrektségnek, és a közsereplőktől elvárt viselkedési normáktól, hanem azért is mert az ilyen megnyilvánulások egy ilyen túlfűtött társadalomban, mint a szerbiai, az újságíró fizikai inzultálásáig is vezethet.  

 A VMDK szerint, ezen felül az ilyen megnyilvánulásoknak nem titkolt célja a független, tényfeltáró újságírók megfélemlítésé, öncenzúrára való ösztönzése, illetve az egyhangúság teljes bevezetése.

Úgy tűnik Vicsek Annamária és dr. Pásztor Bálint   arra hivatott, hogy a kriptoradikális koalíciós partnerük módszereit alkalmazzák közösségünk soraiban.

A VMDK úgy látja Pásztoréknak már nem elegendő az MNT alapítású média bedarálása, a Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Pannon Rádió, Szabadkai Magyar Rádió és számos regionális, illetve helyi médium pártmonopólium alá vonása, hanem most a közszolgálati Újvidéki Rádió 2 -es csatorna és a Vajdasági RTV magyar szerkesztőségének pártmédiává züllesztését célozták meg.

A VMDK ezt nem fogja megengedni, és minden eszközt be fog vetni ennek megakadályozására!

https://www.vmdk.org.rs/a-vmdk-szolidaritast-vallal-az-rtv-ujsagirojaval-bagyi-ribar-renataval/

 

Kapcsolódó cikkek
NDNV: Opasno targetiranje novinarke Renate Bađi Ribar | NDNV
Vicsek szerint az RTV szerkesztője a szerb ellenzék retorikáját alkalmazza | SZMSZ (Szabad Magyar Szó)
 

Öreg Anna: A VMSZ dönti el, hogy ki a jó és ki a rossz magyar?

Öreg Anna: A VMSZ dönti el, hogy ki a jó és ki a rossz magyar?

2022-12-09 11:59

Közleményben ítélte el a Vajdasági RTV újságírója, Bágyi Ribár Renáta elleni nyomásgyakorlást Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági képviselője, aki szerint Vicsek Annamária (VMSZ) oktatási államtitkár azt követően támadta nemzeti alapon a Fókusz műsorvezetőjét, hogy Pásztor Bálintot, a VMSZ-alelnökét a műsorban többek között a vitatott újvidéki emlékműről is faggatta.

„Különösen vitás az az érvelés, hogy magyar újságíróként nem lehet elvitatni az emlékmű megépítését, mert azt a VMSZ javasolta és veszélybe sodorja a szerb-magyar megbékélést. Magyarként kérdezem: ezentúl a VMSZ ki fog adni egy igazolást arról, hogy ki a jó és ki a rossz magyar annak függvényében, hogy a munkánkat a Pásztor-dinasztia állásfoglalásával és terveivel összhangban végezzük-e? – írja többek között a politikus.

„Megdöbbent a tény, hogy Vicsek Annamária, a VMSZ alelnöke úgy gondolja, hogy joga és hatalma van eldönteni, hogy ki a jó magyar, és hogy az újságírókat alkalmas és alkalmatlan magyarokká nyilvánítsa. Az a mód, ahogy minősíti az újságírónőt és ahogy egy emlékművel rehabilitálni kívánja a náci gyilkosokat is, azt mutatja, hogy a VMSZ tévúton jár” – szögezi le Öreg Anna.

https://szmsz.press/2022/12/09/oreg-anna-a-vmsz-donti-el-hogy-ki-a-jo-es-ki-a-rossz-magyar/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése